Memories - Hatodik fejezet - Awaking Desires

Na, itt az új rész!
Én nagyon imádom! Sokkal jobb mint a 3. fejezet! És minden drága Delena fan most kárpótolva lesz a múltkori Stelena sex miatt... sorry de muszáj volt az is.. :D:D

A részt drága Barbimnak ajánlom nagyon sok szeretettel! Barbi köszi minden segítséget és tanácsot!! (L)

VI. fejezet

Awaking Desires / Ébredő vágyak

Elena azonnal a mobilja után kapott és izgatottan várta, hogy a vonal másik végén lévő személy végre fogadja hívását.
- Hallo, Bonnie? – szólt bele a telefonba. – Működött! Emlékszem. – mondta boldogan.
- Szia.. – szólalt meg zavartan a boszorkány, hangjából érezhető volt, hogy barátnője épp álmából riasztotta fel, így nem igen jutottak még el agyáig az előbbi mondatokat. – Várj, Elena! Mi van? – köszörülte meg torkát. – Mi működött?
- A varázslat! – vágta rá a hasonmás. – Emlékszem!
- Ja, igen. – szólt bele még mindig fáradtan a lány, majd szemei hirtelen kipattantak és hangja is izgatottabbá vált. – Micsoda?? Működött?! Tehát akkor emlékszel mindenre? – mintha aggódott volna, úgy kérdezte.
- Nem, sajnos nem mindenre. De az első találkozásunkra igen és arra is amit a naplóban elolvastam. A Tábortüzes bulira.
- Hát ez ... – kezdte nehezen Bonnie, mint aki nem találja a szavakat. - .... szuper!
- Igen és ijesztő is! – nevetett bele a telefonba Elena. – Hallom a fülembe a szavait. Látom magam előtt az arcát, érzem amit akkor éreztem... egyszerűen csodás, de közben annyira, nem is tudom... – rázta meg kissé a fejét . - ... idegen is.
- Ez természetes. – nyugtatta barátnője. – Akkor ezenkívül más még nem ugrott be? Egyátalán, hogy volt ez az egész? – faggatta tovább a hasonmást. Elena nagyot nyelt majd hangjából a lelkesedés mintha elszállt volna úgy válaszolt.
- Öhmm.. – kezdett bele nehezen és kicsit szégyenkezve. - ... Stefan átjött. Kibékültünk és.. – akadt meg egy pillanatra. Olyan bűnösnek érezte magát. Épp arról áradozik barátnőjének, hogy emlékszik a múltjára, arra amit Damonnal együtt élt át, ja és igen, erre mind akkor jött rá amikor épp Stefannal együttvoltak. - ... aztán szeretkeztünk, Ő megkérdezte, hogy mi bajom van, mit akarok? És ott beugrott egy kép Damonról amint épp válaszol.
- Szóóóval... – nyújtotta el a szót a boszorkány. - ... Stefan kérdése indította be az emlékezetedet?
- Gondolom... – túrt bele Elena a hajába. – Azt kérdezte amit az első találkozásunkor Én is feltettem Damonnak. Meg Ő is nekem, vagy... na mindegy, bonyolult, de most mit csináljak? Mi legyen a többi emlékkel? – hangja aggodalmassá vált. – Azt sem tudom, hogy helyes e ez így.. – csóválta meg fejét.
- Elena, nézd. – Bonnie hangja komoly volt de mégis együttérző. – Nem tudom, hogy helyes e ez az egész, de úgy hiszem, ez most nem is fontos. Csak egy dolog számít: Akarsz rá emlékezni vagy sem? – a boszorkány nem folytatta, Elena meg nem felelt. Mélyen gondolatai sokaságában merült el és lassú tempókkal úszkált közöttük. Ha a válasz igen, és tovább halad az úton akkor minden megváltozik. Felborul az eddigi élete. Lehet, hogy kiderül, hogy hibázott, de az is lehet , hogy ez volt élete legjobb döntése. Lehet hogy magányos lesz, de az is lehet, hogy társra lel, de a legfontosabb, talán szomorú, elkeseredett és összetört lesz, de mi van, ha boldog?! Boldogabb mindenkinél?
Egy helyben állni és az aranyközéputat járni szerintem sosem szerencsés. Az életet élni kell és azt merészen, bátran kell tenni. Éld át a legrosszabbat, hogy aztán tud, merre van a legjobb. A közepes jó, vagy közepes rossz sosem megoldás. Lépj el balra, hogy tudd, merre kell menned. És igen , talán ha balra mész az rossz döntés, de akkor még mindig megfordulhatsz és ami a legjobb, tudod , hogy merre van a jobbra.
Elena jelenleg egy helyben állt. Valójában már 3 éve ezt teszi. A nemrégi döntésével sem oldalra, hanem csak helyben lépett egyet. El kell, hogy lépjen onnan, és most minden irány Damon felé mutat. Damon lehet, hogy a legrosszabb neki, de az is lehet, hogy a lehető legjobb. Ne érje be egy feltételezett jóval, ha számára is létezik a legjobb.
- Hát persze, hogy igen . – szólalt meg nevetve, gondolatai sokaságából. Úgy felelte, mintha ez a lehető legegyértelműbb dolog lett volna a világon.
- Akkor jó. – felelte Bonnie és hangja kissé hűvös volt. – Örülök. – egy apró mosolyt mintha érezni lehetett volna válaszában de ez a mosoly nem tűnt nagyon őszintének.
- De mit csináljak a többi emlékkel? Hogy szerezzem vissza őket? – aggodalmaskodott tovább a hasonmás.
- Nem is tudom. Talán majd az idő segít. – felelte a másik. – Vagy! – mint akinek éppen most ugrott be valami nagy ötlete. – Olvasd el a naplódat! Azt mondtad, hogy abba mindent leírtál, lehet hogy miközben lapozgatod majd vissza is tudsz emlékezni. – ajánlotta.
- Rendben, megpróbálom. – lelkesült be ismét Elena.  – Szia!
- Szia. – köszönt el a boszorkány is.
- Ja és Bonnie! – szólalt meg Elena gyorsan, mielőtt barátnője lerakta volna a telefont. – Köszönöm.



- Okéééé.. – nyújtotta meg Elena a szót, miközben egy bögre kávé mellett az ágyára feküdt és kezébe vette a könyvet. Odalapozott a következő bejegyzéshez amiben ismét megtalálta Damon nevét, majd mielőtt elkezdte volna olvasni azt még egyet hörpintet a késői kávéjából. – Emlékezni, emlékezni, emlékezni... – hajtogatta magának játékosan majd vett egy mély levegőt és olvasni kezdett.

„ Kedves Naplóm!
Ki nem találod, hogy kivel futottam ma ismét össze!? Szinte hihetelen. Nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozni fogok vele, pláne nem , hogy ilyen hamar. De nem bánom... sőt, örülök is. Talán a sors keze van benne... vagy ne használjak ilyen nagy szavakat?! Mindegy is, a lényeg, hogy a titokzatos idegen végre ma felfedte magát és eldobta álarcát. A neve: Damon...


- A francba, ezt nem hiszem el! – mérgelődött magában Elena kezében egy nagy csomag kajával. Épp a boltból jött, mert a héten Ő volt a soros a nagybevásárlással és pont ezen a napon kellett neki bezárnia a kulcsot az autóba. – Nyílj már ki! – szólította fel kocsija ajtaját miközben erőszakosan rángatta a kilincset. – A fene beléd! – csapott dühösen az autóra mikor a rángatózástól, a teli szatyor tetején lévő élelmiszerek a földre hullottak.
- Segíthetek? – szólalt meg egy már ismerős, érdes de mégis őrjítően csábos hang. Elena nem fordult meg rögtön, fejét lehajtotta és halkan felnevetett. Azonnal megismerte a másik hangját. Lassan megfordult és széles vigyorral az arcán szólalt meg.
- Az exbarátnők titokzatos megmentője. – köszöntötte a másikat játékos éllel a hangjában majd végigmérte Őt és a szemébe nézett.  A férfi tekintetét egy pillanatra az égre emlete miközben hangosan felnevetett.
- Van ám rövidebb nevem is. – válaszolta és közelebb lépett a lányhoz.
- Igen? – megjátszott meglepődés rajzolódott arcára és kíváncsian húzta fel szemöldökeit. – Még pedig?
- Sexy Boy! – mutatott végig magán a férfi majd kezeit kissé széttárta és játékosan Elenára kacsintott. A hasonmás egyik vállát megrántotta mikor hangosan, de röviden felnevett és cinikusan komoly hangon szólalt meg.
- Mivel látszólag ... -  mutatott végig a férfin és tekintetét is végigfutatta rajta. - ... semmi sem utal erre a névre, felteszem ez a családi neved és mint olyan, kötelező viselned. – nézett úgy a másikra mintha sajnálná Őt, hogy egy olyan névvel kell együttélnie ami rá egyátalán nem jellemző. A hangja és az arca komoly volt, de a szemeivel nem tudott hazudni. Csillogása mindent elárult az idegennek aki felvéve a kesztyűt beszállt a másik játékába, sőt valójában, nagyon is tetszett neki ez a stílus. – Tudod, a fiúval még nem is lenne bajom, de a sexy... – csóválta úgy a fejét mint aki tényleg egy komoly problémát talált és azt próbálná megoldalni. A férfi nem szólalt meg, csak még szélesebbre húzta a már így is vigyorgó száját.
- Hmm... -  hajolt egész közel a lányhoz és úgy folytatta. - ...  valaki nagyon nyeregben érzi magát. – jegyezte meg halkan, mosollyal az arcán és egy apró pillantást vetett a hasonmás ajkaira amik a meglepődöttségtől résnyire kinyíltak és szótlanok maradtak. – Felteszem, már nincs is szükség a segítségemre. – suttogta és még mindig, hol a gesztenyebarna szemekre hol pedig a csókra éhes ajkakra nézett.
- Nincs. – lehelte maga elé halkan a lány, de mikor a férfi arca meglepődöttségett sugallt felé rögtön eszébejutott a valóság. Fejét megrázta és balra, a még mindig zárt kocsijára pillantott. – Vagyis, igen... vagy mi, van. – mondta zavartan. Az idegennek tetszett, hogy ilyen hatással tud lenni a hasonmásra, hogy a puszta közelségével is fel tudja Őt ennyire kavarni. Egy széles mosoly kíséretében lépett hátrébb, hajolt le a szatyorból kiesett földön heverő chipsért majd kibontva azt falatozni kezdett belőle. – Hééjj! – kapott Elena a sós burgonya után de a férfi gyorsan elfordulva tőle lépett közelebb a terepjáró ajtójához.
- Nők. – jegyezte meg magának, de pont olyan hangosan hogy a lány azért meghallja.
- Tessék? – vonta össze karjait mellkasa előtt a hasonmás és megjátszott sértettséggel szegezte felé a kérdést.
- Csak azt mondom, hogy olyan tipikusak vagytok. – nevetett halkan. – Voálá! – nyitotta ki könnyedén az autó ajtaját és tárta szét a kezét mosolyogva.
- De hát hogy...? – értetlenkedett Elena.
- Tudod.. – kacsintott a lány felé. - ... varázs kezem van. – rezegtette meg ujjait.
- Na persze. – nevetett  - Menj arrébb. – tolta volna félre lágyan a másikat de az gyorsabb volt nála és már bent is ült a vezetői oldalon. 
- WoooW! Micsoda járgány ez. – nézett körbe kíváncsian miközben jóízűen falatozott a chipsből. – Ez mi? – kapta kezébe az egyik kis fakban tartott színes karkötőt. – Hmm? – kérdezte teli szájjal a hasonmás felé fordulva. Elena sűrű és mély lélegzetek közepette lépett a férfihoz és kezéből kitépve az egyszerű és kissé gyerekes karkötőt vette el tőle.
- Semmi. – vágta rá. A férfi gyanúsan összehúzta szemeit majd gyorsan kipattant a kocsiból és a maradék chipset a lány mellkasához szorította.
- Mattől van, mi? – sétált el majd visszafordult. – Azt hittem már túl vagy rajta. – rántotta meg egyik vállát és jobb kezét az álához kapta mintha gondolkodna. – Hihetetlen, hogy megcsókoltalak és még mindig a volt barátod után sóvárogsz.
- Miért? Talán utánad kéne? – kérdezte megjátszott dühvel a hangjában Elena.
- Még szép! – vágta rá nevetne és megint azzal a hódító mosolyával nézett a lányra.
- Nos, nem. Nem Mattől van. – mondta olyan elégedettséggel a hangjában , mint aki egy nagy háborút nyert meg. – Még kiskoromban kaptam, azóta velem van és néha talán szerencsét is hoz.
- Na akkor már tudjuk, hogy működik. – jegyezte meg a férfi. Elena nem értette a másikat és ezt az idegen észre is vette így folytatta mondatát. – Nagy szerencse, hogy találkoztál velem. – tette hozzá, miközben büszkén kihúzta magát. A rövidujjú, sötétszürke póló így kissé megfeszült rajta és feltehetőleg tökéletesen kidolgozott izmainak vonalai olyan tisztán látszódtak mintha külön kontúrral rajzolták volna azt meg. Elena a látvány hatására enyhén alsó ajkába harapott és bűnösebbnél bűnösebb gondolatai előtt lehunyta a szemeit.
- Biztos vagy Te ebben? – kérdezte kacérkodva a hasonmás.
- Rajtad áll a dolog. – jegyezte meg a férfi. – Ma nyolckor a Wilkonson és Matthew Road sarkán. – mondta miközben már hátrafelé sétálva távolodott a lánytól.
- A temetőnél?
- Ott ám! – bólogatott a férfi.
- Honnan gondolod, hogy elmegyek? – kérdezte kíváncsian a hasonmás.
- Tudom, hogy eljössz! – nevetett.
- Ezt bizony rosszul tudod. Nem is ismerlek! – tárta szét értetlenül kezeit Elena. Mégis honnan hiszi ez a titokzatos idegen, hogy a lány be fog dőlni egy ilyen olcsó és átlátszó trükknek. Nemcsak a szülők, de még a tanárok is azt tanítják meg elsőnek, hogy idegenekkel szóbaállni tilos. Jó, tény: Elena ezt már is megszegte, de azért annyira helyén van az esze, hogy este ne lépjen le otthonról csak azért, hogy egy igazán szexi, de totál ismeretlen fiúval találkozgasson.
- Akkor 8-kor ott! – kiáltott vissza és kezével is intett egyet. Még mindig a lány felé fordulva szedte lábait hátrafelé.
- Még a nevedet sem tudom! – szólt utána hangosan Elena.
- Ha eljössz, megtudod! – válaszolt a férfi és még ilyen távolságból is jól látszott az az ellenállhatatlan mosoly az arcán.



Elena idegesen szedte a lábait a temető felé. Valójában saját maga sem tudta, hogy miért is döntött úgy, hogy találkozik újra a férfival, hiszen azon kívül, hogy valami hihetetlen módon vonzódott hozzá és csak a másik teste, alakja és mosolya lebegett szemei előtt nagyon más oka nem volt rá. 
- Nyugi, csak találkozol vele, megtudod a nevét, aztán elköszönsz és hazamész. Majd otthon lecheckolod a neten, hogy ki is Ő valójában. – nyugtatta magát a lány, miközben mély sóhajokat vett. Már majdnem odaért a megbeszélt helyre, egy 10 perces késéssel mikor egy hang utána szólt.
- Még hogy nem jössz el...?! -  nevetett halkan a férfi. Elena megfordult és meglátta a titokazotos alakot a temető vastag téglafalának nekidőlve. Kezei mellkasa előtt össze volt fűzve. Egy fekete farmert, egészen sötét kék pólót és egy fekete bőrdzsekit viselt. Úgy nézett ki mint egy tipikus rosszfiú, egy tipikus, igen szexi rosszfiú.
- Csak épp erre jártam. – rántotta meg egyik vállát mosolyogva a lány. A férfi ellökte magát a faltól és nevetve lépett közelebb a lányhoz.
- Hát persze. – bólintott és a hasonmás ajkaira pillantott. – Na gyere, menjünk. – bökött fejével a temető bejárata felé.
- Nem. – rázta meg fejét mosolyogva a lány. – Ameddig nem árulod el a nevedet, nem megyek sehova.
- Nők! – mondta ismét a férfi. – Miért olyan fontos nektek a név? – tárta szét értetlenül a karját.
- Férfiak! – vágott vissza Elena. – Miért nem tudnak egyszer őszinték lenni? – mosolyodott el elégedetten. Habár mindkettejüket igen csak bosszantotta a másik makacssága, nagyon élvezték a helyzetet. A kihívást és a cívódást.
- Én nem hazudtam. – emelte fel mentegetőzve az idegen a kezét és egy lépést hátrált a lánytól. – Csak még nem mutatkoztam be. – rántotta meg vállait és széles mosolyra húzta az ajkát. Elenának is felfelé görbült a szája. Szeretett a másik közelében lenni, mert olyan más volt, olyan szórakoztató, megnyugtató és életteli.
- Akkor épp itt az ideje. – húzta fel játékosan a szemöldökét és várta végre azt az olyan jól eltitkolt nevet.
- Már két nevemet is tudod. Tudsz hogy szólítani! – próbált kibújni a válaszadás elől. A lány eddigi huncut arckifejezése most komolyra és tényleg , igazán érdeklődőre váltott. Látszott , hogy most semmi csípős megjegyzés, ravasz gondolat vagy mi egymás nem áll a kíváncsiság mögött. Egyszerűen csak tudni szeretné, hogy ki is ez a férfi. Meg akarja Őt ismeni. Az idegen ahogy észrevette ezt, megadóan lehajtotta a fejét és halkan felnevetett majd közelebb lépve a lányhoz nézett mélyen annak gesztenyebarna szemébe és szinte suttogó hangon szólalt meg. – Damon vagyok. Damon Salvatore. – azzal finoman, puha tenyere közé zárta a hasonmás apró kézfejét és egy lágy csókolt lehelt forró ajkaival Elena perzselő bőrére. Lassan tekintett fel a lányra akinek teljesen elállt a lélegzete. Kicsiny kézfeje még mindig a másik ujjai között pihent. Még egy kicsit közelebb lépett hozzá, alig néhány centi válaszotta el őket egymástól. Elena nem tudott koncentrálni. Egész végig csak a vele szembenálló ajkait tudta bámulni. Nem akart Ő sok mindent. Csak beletúrni a férfi rövid, kócos hajába, hozzáérni égetően forró és selymes bőréhez. Eleinte apró majd egyre hevesebb csókokkal ajándékozni a másik arcát és száját is. Amint ezeket elképzelte teste elgyengült és belül remegni kezdett. A szenvedély érzése mint a legerősebb hurrikán úgy vonult át többször is csontjain. Damon azúrkék tekintete szinte megigézte Őt. Úgy nyelte el, mint a mély óceán a súlyos vasmacskát. A fiú egyre közelebb és közelebb hajolt. Már centimétereknek sem nevezhető közelségben voltak egymáshoz, mégis ez a néhány milliméter, mely kettejük egyesülése közé állt olyan távolságnak tűnt, mint a Föld a Naphoz. Közel mégis szörnyen távol. A hasonmás szíve olyan gyors vágtába kezdett, hogy majd kiugrott a helyéről. Mellkasa látványosan emelkedett majd süllyedt le, amit a férfi észre is vett és ádázó tekintetével figyelemmel is követte. Elena egy igencsak kivágott, sötétzöldes trikót viselt, így a jól látható, sőt kifejezetten hangsúlyozott dekoltázsa okkal varázsolta Damon tekintetét a mellkasára. Az idő, kissé csípős volt. Természetes lett volna, ha Elena teste azért remeg mert fázik, de nem így volt. Olyan forrónak és tüzesnek érezte magát mint még soha. Nem érezte a hideg levegőt, az enyhe szellőt ahogy bőrét simogatja, csakis az előtte álló végtelen vágyra koncentrált mely magához hívta, sőt követelte Őt.
A kínos és feszült csendet végül Damon törte meg aki a lány ajkait bámulva csábosan suttogta: - Nagyon örülök. – majd sejtelmes féloldalas mosolyra húzta a száját és a hasonmás szemébe nézett. Elena még mindig megfagyva állt. A férfi csak illedelmesen bemutatkozott és Ő? Ő totálisan elveszítette a fonalat. Jelenleg arra az egyszerű kérdésre sem tudott volna válaszolni, hogy fiú e vagy lány.
- Szia... – szólalt meg végül teljesen elhaló hangon, gyengén és félve.
- Szia. – suttogta Damon is, majd még egy pillantást vetett a hívogató ajkakra és egy mély sóhaj kíséretében lépett hátrébb és engedte el a másik kézfejét. – Most már mehetünk? – tett néhány lépést a temető bejárata felé majd visszafordult. Elena pár másodpercig még az előző helyzet hatása alatt állt, majd megrázta magát és mint aki éppen most tér vissza a való világba egy erőltetett de zavart mosoly kíséretében bólintott.
- Miért pont a temetőbe jöttünk? – kérdezte Elena pár percnyi sétálgatás után.
- Azt mondtad, hogy nem ismersz... -  nézett le Damon a mellette lévő lányra. - ... majd most megfogsz. – nevette el a mondat végét. A hasonmás is hangosan felnevetett majd farzsebretett kezekkel sétált tovább a férfi mellett.
- Szóval sírásó vagy? – kérdezte viccesen.
- Nem. – vigyorgott. – Nem vagyok.
- Mit csinálsz itt a városban? – Elena kicsit komolyabb hangra váltott. Tényleg érdekelte Őt a másik. Szerette volna valójában megismerni, nem csak el – el hülyéskedni. Persze az is jó volt, sőt kifejezetten szórakoztató, de látta, érezte , hogy Damonban több van, ennél sokkal mélyebb sokkal egészebb képet is kaphatna róla. – Születésem óta itt élek és még egyszer sem találkoztunk.
- Mert eddig csak gyerekekkel lógták. – ugratta a lányt, aki mosolygva lökte meg vállával a másikat.
- Na , de komolyan. – faggatózott tovább. Damon mély levegőt vett és Ő is komolyabb hangszínre, sőt arckifejezésre válltott.
- Látogatóba jöttem. – válaszolt egyszerűen.
- Rokonhoz?
- Nem. – vágta rá rögtön. – A városhoz. – a férfi mély levegőt vett, sóhajából érezhető volt, hogy milliónyi emlék rohamozta meg most elméjét majd halkan válaszolt. – Rég voltam már itthon. – nézett maga elé, majd a lányra pillantott aki kedvesen visszamosolygott rá.
- Szóval itt születtél? – kíváncsiskodott tovább.
- Ahan. – felelte a fiú. – De még a születésed előtt elmentem innen...
- Ezért nem találkoztunk. – fejezte be Damon mondatát. – Merre felé laksz? Vagy laktatok?
- A városon kívül, volt egy nagy házunk. Ma már biztos, hogy csak egy rom. – nevetett. – De régen szép volt. Gyönyörű és hatalmas.
- Eladtátok? – miközben a lány ezt kérdezte Damon megállt és úgy válaszolt.
- Nem, inkább elhagytuk. – rántotta meg egyik vállát. – De elég belőlem, most Te jössz. – nézett csibészes mosolyával Elenára. A hasonmás ügyet sem vetett a fiú mondatára tovább kérdezősködött.
- És most merre laksz? Egyedül vagy? 
- Úgy érted, hogy van e barátnőm? – kacérkodott. A lány nevetve rázta meg a fejét és emelte tekintetét az ég felé. Lehetetlen egy alakhoz volt szerencséje, bármit is kérdezett ami egy kicsit talán magánügy, nem a megszokott felszínes, flörtölős kérdések, Ő már terelte is a szót.
- Nem!- mondta határozottan de vigyorgott. – Úgy értem, hogy van e itt rokonod. Szülők, testvérek? – találgatott. Damon egy pillanatra bizonytalan lett, majd elgondolkodva válaszolt.
- Nincs. – húzta ki magát. – Csak én vagyok. És az, hogy éppen hol lakom, az pedig... – lépett közel Elenához. - ... titok. – fejezte be röviden és felnevetett majd pár lépéssel előre sétált. – Tudod Mystic Falls nem igazán csíp engem. – bámulta a Holdat miközben háttal beszélt a hasonmáshoz. – Ezért rajtad kívül, más nem is tudja, hogy a városban vagyok.
- Kivéve akik láttak. – tette hozzá a lány.
- Igeeeen. – nyújtotta meg a szót a férfi és szembe fordult a másikkal. – De Ők csak láttak. Nem beszéltem velük. A nevemet sem tudják.
- Hidd el elég ha csak látnak. – jegyezte meg nagyon halkan a lány, inkább magának, mint sem, hogy a fiú is hallja, de talán mégsem volt elég halk így Damon minden egyes szót tisztán hallott.
- Ezzel nem vitatkozom. – jegyezte meg egy kacsintás mellett miközben a zavartan álló hasonmásra pillantott. Kedvesen elmosolyodott majd levette a kabátját és odanyújtotta Elenának. – Tessék. – a lány meglepően elmosolyodott. – Szinte hallom ahogy reszketsz. Elena egy széles vigyorral az arcán köszönte meg a kedves gesztust és bújt bele gyorsan a másik őrjítő illatát már magába záró bőrkabátba. Damon előre sétált úgy mentek tovább. Elena miután észheztért a kellemes illatok okozta álmok világából ostorozva nézett maga elé. Hogy lehetett ilyen hülye, hogy hangosan kimond ilyen mondatokat. De a fenébe is, ha igaz, akkor nincs mit tenni. Nem normális az a lány, aki nem emlékszik Damonra. Akkor is hacsak egyszer és egy tized másodpercre is láthatta. Képtelenség Őt valaha is elfelejteni. Vagy ez csak Elenával volt így? Csak rá volt ilyen erős és legyőzhetetlen hatással? Damon volt az Ő gyengepontja, az a fegyver ami ellen nem tudott harcolni, aminek egyszerűen csak megadta magát. – Itt is vagyunk. – szólalt meg Damon, néhány percnyi néma sétá után. 
A hely, egy aprócska dombnak volt nevezhető a temető végénél. A megannyi sír után következett egy gyönyörű füves kis emelkedeő aminek a tetején egy hatalmas tölgyfa állt. Mindketten felsétáltak a domb tetejére és onnan tekintettek le a Hold fénye által ezüstösen csillogó sírkövekre. A temetők általánosságban, a szomorúság, a keresűség, a félelem és a halál szimbólikus helye. Egy temetőre nem mondják , hogy szép vagy hogy lenyűgöző, de ahonnan most Elena és Damon látták a megannyi sírt, az valami hihetetlen volt. 
- Gyönyörű. – suttogta elkábulva a lány.
- Igen az. – érett egyet Damon is.
- Nem is értem, hogy eddig még , hogy hogy nem voltam a temetőnek ezen a felén. – értetlenkedett a hasonmás miközben az enyhén csillogó kőhalmokat nézte.
- Tudod, manapság már errefelé nem igazán szoktak temetkezni. Ezek itt mind 19. századbeli sírok. – magyarázta a fiú, majd kicsit még fentebb sétálva ült le a kellemesen puha fűre. A lány hátatfordított a csodás kilátásnak és a férfi felé lépett de mielőtt leült volna észrevett valamit. A tölgyfa tövében két sírkövet. Lassan odasétált és felolvasta a két nevet.
- Giuseppe és Marianne Salvatore. – szólt halkan majd ijedten fordult Damon felé. A férfi bólintott egyet majd két kezét a tarkójára rakva, sóhajok közepette dőlt hátra a fűben és terült el kényelmesen. – Ismerted Őket? – kérdezte félve a lány.
- Nézd meg a dátumot. – válaszolta nyers komolysággal a másik. Elena ismét a sírkövekre pillantott s meglátta a két dátumot. A nő neve alatt az 1847-et míg a férfié alatt 1864-es időpontot. A hasonmás enyhén elmosolyodott előző kérdése miatt. Kicsit butyutának érezte magát, hogyan is ismerhetné Damon ezt a két személyt, feltéve ha nincs éppen 200 esztendős.
- Bocs. – szólalt meg nevetve a lány és a férfihez lépve feküdt mellé.  Néhány percig néma csöndben feküdtek, közel egymás mellett a természet szabad ege alatt. Csak a város esti zajait lehetett hallani. – Most az jön, hogy a csillagokról fogsz nekem beszélni? – kérdezte Elena. Damon lehunyta a szemeit és úgy nevetett.
- Nem. – válaszlolta. A lány nevetve nézett a mellette elterülő férfira. – Nincs rá szükségem. – rántotta meg egyik vállát a fiú és a lány felé hajtotta a fejét, majd egy csábos mosollyal  végignézett rajta. Elena nem tudott betelni a másik látványával. Végig csak Őt nézte. Ahogy izmos, szinte tökéletes teste lágyan terül el a puha földön. Azáltal, hogy két karját a tarkója alá helyezte, felső testének izmai automatikusan megfeszültek. Elena alig bírta ki, hogy kezével ne simítson végig a másik testén. A hasánál kezdené v és az ajkáig meg sem állna. Aztán egy laza és egyszerű mozdulattal tépné le róla a sötétkék rövidujjú pólót. Lassan, alulról mászna rá. Tenyerével minden egyes izmot aprólékosan végigsimítana majd ajkaival folytatná. Végül a férfi fölé magasodva hajolna le annak rózsaszín, puha, forró ajkaiért és hevesen, minden szenvedélyével csókolgatná azt. Damon csuklóit megfogva, azokat feje alól kihúzva hátra leszorítaná, mintha mindketten nyújtozkodnának és úgy engedné szabadjára minden vágyát, minden álmát. Ösztönösen, szorosan bújna testével minél közelebb a másikhoz. Ágyékuk érintkezésénél halk, kéjes nyögés hagyná el ajkait amelyet kifejezetten a férfi fülének címezne, ezzel is tovább izgatva Őt. A vad fantáziálásban Elenát Damon hangja zavarta meg. – És amúgy sem érdekelnek. – fejezte be a férfi a csillagokról folytatott mondandóját. A hasonmás megrázta fejét. Próbálta az előző képeket kitörölni, vagy legalábbis ebben a pillanatban nem azokra gondolni és zavartan kérdezett vissza.
- Micsoda? Mire nincs szükséged? 
- Arra, hogy a csillagképekről beszéljek itt veled. – válaszolta hanyagul a fiú.
- Mert? – tért vissza teljesen a valóságba a lány. Ha már az előző álomképei valószínűleg nem valósulhatnak meg, legalábbis nem ma és nem itt, akkor újra előveszi a flörtölős, kissé kacér hangját és tovább húzza Damon agyát. Hát ha ezzel egy kicsit rásegít majd a jövőben talán kialakuló együttlétükre.
- Mert minden romantikus baromságok és erőfeszítések nélkül, már is lefektettelek. – vigyorgott és a lányra nézett. Elena szemei kiakadtak és döbbenten nézett a férfira. Most mi van? Ő lemaradt valamiről? Aztán pár pillanat múlva, miután leesett neki, hogy Damon arra, célzott, hogy mindketten a fűben fekszenek, felnevetett és vállon bökte a másikat.
- Azért ez így nem teljesen igaz. – nézett mostmár Elena is az égre. Kezeit lazán összekulcsolta a hasán. – Az a kézcsók elég múltszázadi volt. – vonta meg egyik vállát és halkan nevetni kezdett.
- Talán nem tetszett? – fordult felé Damon kíváncsian, de a lány csak az eget bámulta továbbra is.
- Azt nem mondtam. – szólt határozottan. – Viszont határozottan a romantikus jelenetek közé tartozik. – mosolygott. Damon vállat vont, mint akit nem nagyon izgat a dolog. Megtörtént, hát megtörtént alapon kezelte a helyzetet.
- Mindenki hibázhat. – jegyezte meg halkan, mire a lány hangosan nevetni kezdett.
- Jajjj! -  kapot egyik kezével a fejéhez egy pillanatra. – Tudod, hihetetlen alak vagy. Bármit is csinálnál egyszerűen nem tudnál meglepni. 
- Ezt hogy érted? – kérdezte Damon, persze Ő is mosolygott.
- Annyira sok minden van benned, hogy nem hiszem, hogy tudnál olyat mondani, vagy tenni, amit furcsálnék. Jelenleg bármit el tudok képzelni. – nevetett tovább hangosan. A férfi gyanús mosolyra húzta a száját és visszafordította arcát az ég felé.
- Szóóóóóval ... – nyújtotta meg hosszan a szót. – Azt mondod, hogy nem tudnék most Neked meglepetést okozni? – hangja játékosságot és valami apró sunyiságot rejtett magában.
- Valahogy úgy, igen. – mondta határozottan a hasonmás még mindig a csillagokat kémlelve. Egy pillanattal később, Damon határozott és gyors mozdulattal magasodott a lány fölé. Csuklóit a feje mellé leszorította, míg jobb térdévél finoman szétfeszítette Elena lábait és közéjük bújva simult a hasonmáshoz. Lassan közelebb hajolt  arcához és  csodálattal fürkészve azt, egészen halkan szinte suttogva szólalt meg.
- Pedig most elég meglepettnek tűnsz. – halványan elmosolyodott majd egy mély lélegzetett vett és ahogy pillantása a lány ajkaira vándorolt úgy hajolt Ő is egyre közelebb hozzá. A forró levegő, mely minden lélegzetvételkor fűtötte a bőrét, szinte felemésztette Elenát. Nem tudott megmozdulni. És nem csak azért nem, mert kezei le voltak szorítva és a férfi is kellemes súlyként nehezedett rá, hanem mert olyan izgalmas rettegés kerítette hatalmába ami számára eddig ismeretlen volt.
A várt csók elmaradt, helyette Damon alig észrevehetően súrolta ajkaival a lány nyakát és úgy haladt egyre lentebb. Elena hátrahajtotta a fejét, gerince vonalán ívben megfeszült és mellkasa megemelkedett. Mellei szorosan simultak a másik mellkasához. A férfi szinte alig ért a másik bőréhez, lehet hogy csak Elena képzelte azt a hatalmas vágytól mely elöntötte egész testét , hogy Damon valóban néha, hol puha szájával, hol pedig orra hegyével cirógatja bőrét. Egyre hevesebben kezdték mindketten venni a levegőt, de főleg a lány. Damont megmosolyogtatta a másik intenzív reakciója ami csak további izgatásra bátorította. A hasonmás behunyta szemeit, kezét ökölbe szorította és bármennyire is a férfitól függöt a mozgástere próbált minél közelebb jutni hozzá. Csak egy érintés, egy simogatás és az neki elég. Mondogatta a lány fejében folyamatosan egy hang, de ez mind hazugság volt. A fenéket elég! Akarja a férfit. Mindenestül. Érezni akarja úgy ahogy csak egy másik embert érezni lehet.
Kezeik nem jártak felfedező túrákat a másik testén. Damon teste és szája volt az egyetlen aktív erő mely oly könnyedén fegyeverezte le a lányt és mégis olyan szenvedélyt ébresztett benne, hogy a férfi lényét leszámítva nincs az a fa, vas vagy szikla, az az erő mely őt a mozdulatlanságra kötelezte volna. Damon már  a dekoltázst simogatta lágyan lehelletével miközben ébredező férfiasságát lassan, de határozottan nyomta a lányhoz. Ekkor Elena halk, kéjes magas hangon felnyögött ami széles mosolyt csalt a másik arcára. Fentebb csúszott, hogy egy magasságban legyen a hasonmással és mélyen annak sötétbarna szemeibe nézett mikor csipőjével enyhén körkörös mozdulatokat tett. Elena kinyitotta a szemét, de nem látott tisztán, apró, levegős nyögések mellette próbált a férfi azúrkék szemeibe nézni és fókuszálni. Damon csibészes mosolyra húzta szája szélét majd olyan közel hajolt a lány ajkaihoz, hogy alig egy vékony hajszál ha elfért volna köztük és lágyan suttogta:
- Jó éjt. – azzal elengedte a leszorított csuklókat, kezeivel felnyomta magát, felállt és minden szó nélkül lassan elsétált. 
Elena csak idővel tért észhez. Lassan felült és az elsétáló Damont bámulta. Fogalma sem volt, hogy mi ütött belé. Ez annyira nem Ő. Mikor enged meg ilyet Ő egy fiúnak, egy idegennek. Mattel is több hét után jutottak el csak a csókig és most?! Damon már rögtön az első randin, vagy min már ott feküdt rajta. És a legrosszabb, hogy Elena ezt hagyta, sőt akarta. Erre vágyott, hogy vele lehessen, hogy eggyé válljanak. De mégis mikor lett Ő ilyen? Vagy mitől? Istenem, mit tett vele ez a férfi? Oké, helyes, vicces, szép a szeme, jó a haja és eszméletlenül dögös, de ez nem ok arra, hogy teljesen el is vegye Elena eszét, és hogy magához nem hűen cselekedjen. De kit érdekelnek most ezek a kérdések?! Ez van, ez a helyzet és ezt a hasonmás csak elfogadni tudja. Nincs arra lehetőség, hogy harcoljon ellene. Megadta magát, de már mikor?! Az első találkozásuk első pillanatában a férfi győzedelmeskedett felette. Megváltozott, más lett és ez egy cseppett sem zavarta a lányt. Végre él. Végre történik valami. Olyan szenvedélyt érez, amiről azt hitte, hogy nem is létezik, egy veszélyes, sötét de mégis szíveket rabulejtő férfi keltette benne ezeket a vágyakat és lehet, hogy csak eddig kétszer találkoztak, de úgy érzi, hogy ha vele van, egyszerűen nem tud gondolkozni. Ösztönösen a szíve és a lelke vezérli. Damon felemészti Őt.
A néhány percnyi mélázás után, a hasonmás széles mosolyra húzta a száját és boldogan kelt fel a nedves fűről. Damon ekkor már eltűnt. A sötétség elnyelte alakját. Egy ideig még a Holdfényes sírkövek sokaságát nézte majd szépen lassan elindult haza. A levegő már tényleg eléggé lehűlt így a kabátot szorosan húzta össze magán. Ekkor eszmélt fel, hogy Damon dzsekije van rajta és ez jó érzéssel töltötte el. Mélyen beszippantotta a bőrből áradó illatot mely határozottan Damon illata volt és halkan felnevett.

Még mindig nem térek magamhoz. Ez az egész este annyira hihetetlen. A nevén kívül és, hogy nem szeret a csillagokról beszélni, mást nem is tudok róla mégis úgy érzem mintha ismerném. Egy megmagyarázhatatlan kötelék van köztünk... de lehet, hogy csak hülyeségeket írok össze-vissza. Mindegy, késő van, úgyhogy a legjobb lesz, ha most le is fekszem. Tudod ha másra nem is, akkor arra biztos jó volt ez az este, hogy kellemes álmokat szerezzen nekem éjjelre.
Na jó éjt! „

Elena amint befejezte a több oldalnyi olvasát nem tudott szóhoz jutni. Szája résnyire nyitva volt, de egy hang sem jött ki rajta. Szemei csodálkozva meredtek a napló oldalára. Ahogy tisztult előtte a kép, ahogy az emlékek kezték átjárni minden egyes porcikáját úgy görbült felfelé ajka is. Lehunyta szemét és mintha újra ott lenne a temetőben, úgy érezte magát. Emlékezett minden mozdulatra, érintésre, hangszínre és illatra. Pontosan tudja, hogy mikor hol, hogyan perzselte bőrét Damon forró lehellete, hogy mennyire vágyott akkor rá.
Most már övé volt ez a pillanat. A naplóból emlékként kilépve költözött bele Elena szívébe és hajtotta nyugovóra fejét mint a lány múltjának egy darabja.