Memories - Hetedik fejezet - "This is Not Me." - a liar said.

Nem bírtam ki.
Muszáj, hogy kirakjam!!! Ez EGY BAROMI HOSSZÚ FEJEZET LETT!!! 14,5 A/4-es oldal!!!
Jó szórakozást Kívánok Mindenkinek!!!

A részt kizárólag és egyedül Drága Andie barátnémnek ajánlom! Andie, olvasd ezt nagyon sok szeretettel! Remélem rájössz, hogy e a fejezet miért CSAK A TIÉD!!!

Üdv: Sleepy / Sly :))

VII. fejezet  

„This is not me!“ – a liar said. / "Ez nem én vagyok!" - mondta egy hazug

„Kedves Naplóm!
Annyira másnak érzem magam és ez olyan jó. Mintha teljesen kicseréltek volna. Két hete már, hogy szinte minden nap együttlógunk Damonnal. Suli után általában átjön hozzám és mindenféle indokkal próbál elcsalogatni itthonról. Nyílvános helyen nem igen, sőt valójában még sosem voltunk. Damon nem szeretné ha mindenki megtudná, hogy a városban van. Beszélt nekem már erről, hogy állítólag a lakók nem igazán szívlelik, de nem részletezte én meg nem faggattam. De ha ez igaz, akkor nekem is jobb, ha senki sem tudja meg, hogy Mystic Falls rosszfiújával töltöm a mindennapjaim nagy részét. 
Mindig megyünk valahova és általában Damon határozza meg az úticélt. Végig beszélgetünk, viccelődünk és persze ugratjuk egymást, vagyis inkább Ő engem, én meg próbálok visszavágni... De jól elvagyunk. Szeretek vele lenni. Eleinte azt hittem, hogy ez csak szimplán testi vonzalom, de ez mára már változott. Azóta, hogy a temetőben majdnem egymásnak estünk, nem történt semmi hasonló vagy különös dolog. Jó, persze... egy csók, vagy esetleg kettő mindig benne van a levegőben. Hiába, hogy csak lógunk egymással, nem kerül el minket a vágy. A múltkor is, az autóban, annyira közel hajolt hozzám. Végig a számat vagy a melleimet nézte, azokkal a gyönyörű igéző szemeivel. Mikor már épp, hunytam volna le szemhéjaimat és ajkaimat résnyire kinyitva hajoltam volna hozzá közelebb Ő szélesen elmosolyodott és az ajtófakkban lévő térképért nyúlt. Néha azt érzem, hogy Ő is akar engem, hogy ténylegesen a csókomra szomjazik, máskor meg egy buta libának hiszem magam, aki olyan álmokba ringatja magát amik nem léteznek. Szóval a testiség még mindig jelen van köztünk, de ott van valami más is. Egy egészen megmagyarázhatatlan kötelék. Tetszik, hogy ilyen laza. Néha gyűlölöm benne, de máskor pont azt a mérhetetlen nyers stílusát imádom. A humora az utánozhatatlan. Persze ez csak a felszín. Bár nem igazán enged betekintést abba, hogy ki is Ő valójában és tudom, hogy mélyen belül Ő egy igazán rendes srác. Aki okos, gondoskodó, figyelmes és végtelenül szeretetéhes. Többször próbáltam már a családjáról vagy a múltjáról faggatni, de nem beszél nekem róla. Látom rajta, hogy fáj neki, mélyen valami nagyon bántja Őt. Mély sebekkel lehet teli és én nem szeretném azokat ismét felszakítani.
Szóval minden a legnagyobb rendben. Kezdem egyenesben érezni magam. A kis Elena aki sosem mert semmit sem megtenni, aki mindig jó akart lenni végre kezdi magát felnőttnek érezni. És, igen, emiatt nagyon büszke magára! :)
Most sajnos mennem kell. Hangokat hallok az ablak felől és csak egyet jelenthet: DAMON!
Később írok!

- Tudod, van ajtónk is. – jegyezte meg cinikusan a hasonmás miközben nézte ahogy a férfi nehézkesen de bemászik az ablakon.
- Az olyan snassz. – rántotta meg egyik vállát Damon és szélesen elvigyorodott. Végre a szoba padlójára érkezve húzta ki magát, porolta le nadrágját és pólóját majd Elenához lépett és hátat fordított neki. – Porold le légyszi. – kérte a lányt, aki fejcsóválva ált fel és simította végig tenyerét többször is a férfi széles és izmos hátán. Nem bánta, hogy ezt kellett tennie, szívesen ért a másikhoz, de könyörgöm, Ő egy pasi, ne legyen már ennyire piperkőc. – Köszi. – nézet hátra a lányra sunyi mosolyával és egy kacsintás után az ágyra vetette magát. – Ahh... – sóhajtott fel önelégülten és kezeit a tarkója alatt összekulcsolva lábait bokáinál keresztberakva terült el Elena ágyán. – Otthon édes otthon.
- Csak szeretnéd. – nevetett a lány és visszaült az asztalához. – De legalább leporoltad magad. – jegyezte meg és a könyveiért nyúlt.
- Nem szexelek piszkos ágyban. – reagált Damon és hasára kapta a lány szőrmókját.
- Tessék??! – kérdezte meglepődve, igen magas hangon a hasonmás és értetlen mosoly terült szét az arcán.
- Igazad van. – bólintott a férfi és próbált komoly fejet vágni. – Ez nem igaz. – sütötte le szemeit mintha szégyelné, hogy hazudott. – Szexelek én mindenhol! – kiáltotta vigyorogva miközben széttárta a karját. Szemöldökét fel-fel húzta és jobb kézfejével legnemesebb szerve felé intett jelezve a lánynak, hogy Ő készen áll bármire. Elena halkan elnevette magát és fejét csóválva fordult vissza könyveihez.
- Szörnyű vagy! – mondta mosolyogva.
- Te meg unalmas. – jegyezte meg a fiú és unottan nézett a hasonmás felé. – Csináljunk valamit. – tanácsolta.
- Nekem tanulnom kell, ha van kedved segíthetsz.
- Pfff.. – emelte tekintetét a plafon felé. - ... ugyan kérlek! Annyira még nem unatkozom. – tette hozzá, majd felült és az éjjeliszekrény nagyobb fiókjából kihúzott egy zöld színű kötésű kiskönyvet.
- Ohh.. meg se kell kérdezned. – fordult Elena Damonhoz mikor meglátta, hogy az egyik régi naplója került a másik kezébe és azt kezdte el lapozgatni. – Csak nyugodtan. – mondta neki irónikusan.
- Nem is kérdeztem. – válaszolta komolyan a férfi amíg valami izgalmas részt keresett, majd felpillanott a lányra és egy gyors mosolyt küldött felé.
- Ezzel nem veszel meg. – rántotta meg vállait a lány és közben huncut mosoly bújt meg arcán.
- Ohhh....de igeeeen. – nyújtotta meg a szavakat míg az oldalakat nézte. – Ahhh ez jóó lesz.- csillantak fel azúrkék szemei. Egy gyanúsan csibészes mosoly jelent meg az arcán és minden színészi tehetségét felhasználva, nagy átéléssel kezdte felolvasni a régen leírt sorokat. „ A fű zöldebb, az ég kékebb és Matt.. – egy mély, megjátszott szerelmes sóhajt vett a férfi majd folytatta. - ... tökéletesebb mint valaha.  – vigyorgott Damon de közben próbált komoly maradni, szerepéhez hűen. Elena szemei egy pillanat alatt kipattantak, megfordult székével és ijedten nézett  a másikra. – „ Annyira gyengéd volt és figyelmes. – folytatta Damon a lány szerelmes hangján. – Igaz, nem tartott sokáig.. – ekkor elröhögte magát a férfi és halkan megjegyezte. – Béna! – majd folytatta. - ... de csodálatos érzés volt, ahogy testünk.. – ekkor Elena mint valami kommandós vetődött rá Damonra és próbálta tőle elvenni a könyvet.
- Add ide! Add ide! – erősködött miközben Damon hangosan röhögött és próbált úgy fordulni, hogy a hasonmás ne kaparinthassa meg a naplót.
- „ ... eggyé olvadva simult össze..“ – olvasta hangosan , nevetve miközben Elenával birkózott.
- Damon! Damon, add ide! – szólt rá és erősen elkezdte püfölni a férfi hasát és mellkasát.
- Ohh-ohh.. – nevetett fel Damon és elkapva a hasonmás vékony csuklóit, egy gyors mozdulattal magasodott Elena felé. Vékony csuklóit egyik kezével is stabilan az ágyon tartotta, míg virgonc lábait, saját lábaival fegyverezte le. Enyhe, kellemes súlyként nehezedett a lányra és csábos mosolyával nézett rá majd tovább olvasta a bal kezében lévő naplót. – „ Életem legcsodálatosabb éjszakája volt!“  és a legrövidebb... – tette hozzá gonosz vigyorával. Elena cinikus és kissé dühös tekintettel nézett fel a férfira. Remélte, hogy eléggé kiélte már magát a másik magánéletének vájkálásában. 
- Most már visszaadod? – kérdezte.
- Az attól függ. – játszott vele Damon. – Egy csók az ára. – nézett mélyen a hasonmás szemeibe majd vágyakozva tekintett az ajkaira. Elenára hatással volt rögtön a másik közelsége. Szíve gyorsabban vert, és egyre forróbbnak érezte testét is. Próbált magán uralkodni. Az elmúlt két hétben olyan sokszor kerültek már hasonló helyzetbe, hogy a kezdeti kényelmetlenségen és sokkon túl tudott lépni, és csak is arra fókuszálni, hogy ne teperje le azonnal a férfit.
- Tudod, nem vagyok egy spórolós típus. – jegyezte meg halkan, hangja játékos és erotikus volt. Ajkait résnyire kinyitotta és  az alsó részébe finoman beleharapott. Csillogó, szerelmes tekintettel nézett fel a fiúra aki először megdöbbent, hiszen nem erre számított, majd olyan arcot öltött mint aki nagyon nyerő helyzetben érzi magát. Lassan közelített a lány felé és mikor már ajkaik majdnem egybeforrtak suttogta érzékien a hasonmás. – De azért feleslegesen sosem költekezem. – azzal kihúzta csuklóit a már megszűnő szorítás alól és Damont a mellkasánál fogva lökte le magáról. Kezéből kivéve a naplót ült fel az ágyon, igazította meg ruháját és sétált vissza íróasztalához. 
- Ez nem volt szép. – jegyezte meg csüggedten de mégis nevetve a férfi, aki csalódottan zuhant hassal az ágyba, fejét a párnába temette egy pillanatig, mintha így akarná visszafojtani előtörni készülő vágyait. Elena hangosan nevetett a másik szenvedésén és diadalmasan húzta ki magát.
- Megérdemelted. – vont vállat játékosan a lány. Damon újra hanyatfordult és szanaszét dobva végtagjait terült el kényelmesen Elena ágyában. 
- Unatkozom. – szólalt meg végül. 
- Hűtsd le magad. – ajánlotta a hasonmás. – Az úgy is eltart egy ideig. – nézett a férfira és kacsintott egyet.  Damon gyanúsan húzta össze szemeit majd féloldalas mosolyra húzta szája szélét. Gyorsan kipattant az ágyból és a fürdő felé vette az irányt. Elena a válla felett hátratekintett majd ismét a könyveit kezdte el bújni. Néhány perccel később, a fürdő ajtaja kinyílt és Damon enyhén megköszörülte torkát.
- Mond! – szólalt meg Elena de tekintetét nem vette le könyveiről.
- A hűtéssel kész vagyok és még mindig unatkozom, szóóóóóval – nyújtotta meg a szót. - ... nem megyünk el valahova? Legaláb csináljunk valamit. – hangja egy kicsit sem tűnt őszintének, inkább sunyinak. A hasonmás ezt rögtön észre is vette ezért lassan fordult meg székével.
- Mondtam már , hogy tanul  Ááááááááááá! – sikított fel és azonnal szemei elé kapta kezeit. – Damon! – hangja szinte hisztérikusan magas volt. A férfi minden ruha nélkül, ádámkosztümben állt büszkén a lány előtt, arcán hatalmas vigyorral. – Mi... mi a fenét csinálsz? – kérdezte értetlenül, dadogva.
- Ha tovább unatkozunk itt, akkor bizony én azt így fogom folytatni. – fűzte össze izmos karjait mellkasa előtt és sármosan nézett a lányra, aki még mindig jól takaró kezei mögé bújt.
- Oké, oké! – állt fel Elena azonnal és már nyúlt is a kabátjáért. – Már megyünk is csak öltözz fel. – kapkodott a cuccai után zavartan és próbált úgy fordulni, hogy ne lássa a másikat. – Mehetünk is... – habogta, majd mikor megpördült, hogy a másik cipőjét is felvegye Damon meztelen testével találta magát szembe. Döbbenten meredt maga elé és nyitott ajkait egy hang sem hagyta el. Kívülről rémültnek, ijedten tűnt, pedig csak meglepett volt, a kínálkozó lehetőség és a lenyűgöző látvány miatt.
- Ijedtnek tűnsz. – jegyezte meg halkan Damon és csábosan nézett a hasonmásra majd fejét kissé oldalra döntötte. Elena miután nagyjából összeszedte magát egy gyors pillantással nézett végig a másikon aki ezt észre is vette és huncut mosollyal nyugtázta. – Nyugi, nem harap. – suttogta és szemével férfiassága felé intett. – Csak egy kicsit. – tette hozzá egy széles vigyor kíséretében. Elena mély levegőket vett és minden erejét összeszedve szólalt meg.
- Öltözz fel. Lent megvárlak. – azzal sarkonfordult és sietős léptekkel hagyta el a szobát.


- Mi a terv? Hová megyünk? – kérdezte Elena és zsebredugta kezeit fekete bőrkabátjában. Damon megrántotta a vállát és egy grimasszal közölte, hogy  fogalma sincs. – Remek! Szóval teljesen céltalanul rángattál el otthonról, miközben holnapra még nem kevés dolgott kellett volna megtanulnom. – csóválta mosolyogva de azért kissé mérgesen a fejét. Tényleg szeretett a fiúval lógni, legszívesebben vele lett volna egész nap, de muszáj , hogy az iskolát is komolyan vegye. Még kötelességei vannak.
- Jaj, nem bánod Te ezt annyira... – nézett meggyőző mosolyával a lányra. – És amúgy is mindig a spontán esték a legjobbak. – célozgatott miközben végigtekintett a hasonmáson. Elena a csillagos égre emelte tekintetét és halkan felnevetett. – Ahh.. – állt meg hirtelen a férfi. – Itt kezdünk. – mutatott egy éjjel-nappali kis boltra és már be is ment.
- Itt? Minek? – tárta szét karjait a lány, majd feladva csapott egyet combjaira és követte a másikat az üzletbe.
- Meg is van! – csillant fel gyermekien Damon szeme. – Gyere apucihoz. – mondta mintha egy kisbabához beszélt volna. 
- Nem is tudtam, hogy Jack a fiad. – cukkolta Elena a férfit aki csak gyúnyos mosollyal válaszolt.
- Jack, Jim, Label... – sorolta. -  ... mi mind egy naaaagy család vagyunk. – magyarázta vigyorogva.
- És utólag lehet csatlakozni a családhoz? – kérdezte a hasonmás és finoman dölt neki az italokat tartalmazó polcnak. Damon eddig az üveg cimkéjét nézegette majd a lányra emelte tekintetét és csábosan végignézett rajta.
- Ahh.. egy nő aki szereti a whiskyt. – bólogatott elismerően, ajkait egy kicsit csücsörítésre húzta. – Ez szexi. – tette hozzá mire a lány csak egy nagy sóhaj mellett rázta meg a fejét. Mindegy miről van szó, Damonnál a főtéma mindig a sex. Persze ezzel semmi baj sem lenne, ha köztük már az is műküdne. Ha most a férfi eldobva az üvegeket szorítaná a lányt a falhoz és követelőzve fosztanák meg egymást a ruháktól. De amíg ez nem így van addig csak elképzelheti ama gyönyörű, valószínűleg felejthetetlen és kielégítő pillanatokat.
- Van olyan dolog rajtam ami nem az? – nem nagyképűségből kérdezte inkább az bosszantotta, hogy bármiről is volt szó ami vele kapcsolatos az csak szexis lehet. Oké, ez hízelgő, de emelett Ő okos, vicces, határozott és kedves lány is... nem csak, szexi.
- Van. – érkezett gyorsan a meglepő válasz. A hasonmás szemei kikerekedtek és kíváncsian várta a folytatást. – A hajad. Mindig egyenes. – rántotta meg vállát és közben ismét az üveget fürkészte. – Ami cuki, és néha belefér, de hullámosan ... – harapta el a mondta végét és úgy tűnt mintha a folytatás már elméjében vizuális alakra váltott volna.
- Szóval a hajam. – bólintott Elena, kezeit összefűzte.
- Most megsértődtél? – nézett fel a lányra. A hasonmás megrántotta a vállát és elmosolyodott. 
- Dehogy. Majd ha tetszeni akarod Neked, akkor hullámos leszek. – vágott vissza és a pénztár felé sétáltak. – Hello Mr. Withacker. – köszönt hangosan.
- Szervusz Elena. – tekintetét a 2 üveg whiskyre helyezte. – Szabad ezt neked? – kérdezte mosolyogva de hangjában az aggodalom is helyet kapot.
- Nem nekem lesz. – válaszolta a lány majd Damont szorosan magához húzva karolt bele a másikba. – A barátom legénybúcsúba megy és most hívtak, hogy kifogytak az italból. – magyarázkodott miközben szorosan bújt az értetlenül álló férfi mellett. Damon miután vette a lapot, elismerően bólogatni kezdett.
- Így van. – szólalt meg végre Ő is és a jól ismert mindenkit megnyerő mosolyát is elővette. Karját elhúzva a lányétól lépett Elena mögé és hátulról szorosan magához húzta. Kezei a hasonmás hasán pihent meg. – Nem maradhat a vőlegény józan az utolsó szabad estéjén. – nevetett amire Mr. Withacker is hangosan kacagni kezdett.
- Rendben. – felelte az eladó és pötyögte is be a két ital árát. Elena pólója hasánál enyhén felszökött, pont ott ahol Damon jobb hüvelykujja megpihent. Mikor megérezte a másik forró és selymes bőrét ujjával lágyan kezdte simogatni a lányt. A hasonmás észrevette a kedves gesztust és halványan elmosolyodott majd bal válla felett a mögötte álló férfira pillantott. Damon egy gyors, de annál kedvesebb puszit adott a hasonmás arcára és szélesen elvigyorodott. – Látom nagy a szerelem. – jegyezte meg halkan az eladó és mosolygott. Damon és Elena hirtelen kapták fejüket a férfi felé és döbbenten néztek rá. Az igaz, hogy épp egy szerelmes párt játszottak el, de ezt még így senki még Ők sem gondolták sosem végig. Vonzódnak egymáshoz igen, vágynak a másikra , ez is igaz de, hogy szerelem? Ez valóban az lenne? Vagy az lesz? Végülis jól érzik egymással magukat, és ha nincsenek együtt akkor is gyakran gondolnak a másikra, de még nem gondoltak arra, hogy tényleg közel kerüljenek egymáshoz. Testileg persze, vagy ezerszer. Elenának valójában egy éjszakája sem volt amiben Damon ne szerepelt volna... meztelenül. De a lelki mélységekre még nem gondoltak.
A férfi is megijedt. Damon óvatosan húzta le kezeit a lány hasáról és engedte le teste mellé. Úgy állt ott mint egy szobor. A szavak szinte jéggé fagyasztották. Olyan könnyedén vett eddig mindent, olyan egyszerű és laza volt Elenával lenni. Persze titkolózniuk kellett, de ez most nem számított. Régen volt már az, hogy valaki hatással tudott lenni a szívére. Egyátalán, az is, hogy érezte, van ami még dobogjon odabent a mellkasában. Éveken át szeretett egy nőt, rajongott érte a megszállottja lett. Senki más sem érdekelte, senki sem tudott rá hatni. Senki sem akarta Őt megismerni, és most?! Most itt van Ő. Itt van Elena, akinek fontos, aki törődik vele és aki talán újra szeretetre bírhatja pókhálósodott szívét. 
- Damon, minden rendben? – kérdezte aggódva a lány és feléfordulva két tenyere közé zárta a fiú zavart arcát. – Héé. – kérdezte tőle halkan és bíztató mosollyal. A férfi nem nézett a másik szemébe csak bámult maga elé. – Damon? – szólította meg ismét a lány és álát megemelve nézett mélyen az azúrkék szemekbe. – Jól vagy? – a férfi üveges tekintettel bólintott majd észhezkapott és mikor szemei előtt a kitisztult képben Elena arca rajzolódott ki kedves elmosolyodott.
- Igen, minden oké. – bólogatott. A hasonmás megkönnyebbülten sóhajtott fel majd kifizette az italokat és kezét nyújtva a fiú felé kulcsolták össze ujjaikat. 
- Viszlát. Minden jót Mr. Withacker. – köszönt el a lány.
- Nektek is gyerekek. – válaszolta az idős bolttulajdonos.
Az üzletből kiérve a lány szinte rögtön elengedte Damon puha kezét. A férfi meglepetten tekintett le tenyerére, mely pár pillanattal ezelőtt még puhán zárta ujjai közé a hasonmás finom kézfejét. Elena tapintásának hiánya szinge égette tenyerét. Nem értette, hogy mégis mi üthetett belé. Idegesen megcsóválta a fejét és kikapva Elena kezéből az egyik üveget gyorsan felhajtott belőle pár kortyot.
- Ajaj, csak lassan, nincs kedvem hazacipelni Téged. – jegyezte meg játékosan Elena. Damon nem törődött a másik szavaival, csak öntötte magába az alkalmi gyógyírt. Amely ha csak néhány órára is, de segít neki elfojtani magában minden feltörő, fájdalmas érzést és gondolatot.
Fél órával később, mikor már a férfi 1,5 üveg whisky elfogyasztását mondhatja magáénak hirtelen megállt és szórakozottan bámulta a mellette lévő sövényt. Elena elől volt, kezében az üres üveggel. A séta közben végig beszélgettek és nevetgéltek, annál inkább minél több alkoholt folyt le Damon torkán.
- Menjünk be! – kiáltott fel Damon és gyermeki csillogással szemében kezdett felmászni a sövényre.
- Miiii???!! Damon! Damon! – szólt rá többször is Elena , majd odasietett hozzá és próbálta a másikat lábánál fogva visszatartani. – Ne szórakozz, gyere le! – erősködött. A fiú könnyedén rázta le a másik visszatartó kezeit és néhány gyors mozdulattal már a sövény túloldalán landolt. – Ezt nem hiszem el. – rázta mérgesen fejét a lány.
- Na mi van baby, Te nem jössz? -  szólt a lánynak, de kissé suttogva.  Elenának nem volt mit tennie, mászni kezdett. Kürölbelül két perccel később már Ő is kerítésen belül volt.
- Megmondanád, hogy mit keresünk itt? – érdeklődött a hasonmás miközben ruhájáról söpörte le a sövény okozta piszkot.
- Hol van Jack? – nézett Damon aggódva a lányra. 
- Kint. – intett fejével az utca felé. – Miért? – azzal a másik már is újra a bokor tetején volt. – Mi? Damon, ne már!! 
- Na, meg is van. – csillant fel már nem éppen józan tekintete mikor visszaért a lány mellé. – Gyere, fürödjünk! – fejével a kertben lévő hatalmas medence felé intett, majd rögtön rohanni kezdett a víz felé. A hasonmás még reagálni sem tudott, csak nézte ahogy a másik elveszítve minden eszét, lelkesen rohan a medence felé.
- Még mi jöhet ma? – kérdezte Elena az égre tekintve és lassan elindult Ő is a másik után. Mire odaért Damon már a nadrágját gombolta ki. – Mit csinálsz? – kérdezte suttogva a lány.
- Te és én, úszni fogunk! – vonogatta fel szemöldökét és gyorsan letolta a nadrágját, majd a pólóját is a földre dobta. 
- Nem! És ez egy határozott nem! – válaszolta  a lány. – Ez birtokháborítás, Damon, menjünk innen. – szinte könyörgött.
- Van nálad telefon? – kérdezte értetlül a férfi és közelebb lépett a lányhoz. Egy fekete boxeralsón kívül semmi más sem volt rajta.
- Nincs, miért? – kérdezett vissza a lány és mikor észbekapott már a medence alján volt. Damon magához húzva ugrott be a hideg vízbe. – Te nem vagy normális! – akadt ki hangosan a hasonmás amint újra levegőt kapott. Haját hátrasimította és a mellette röhögve álló férfi vállába boxolt. Damon ezután csak mégjobban nevetni kezdett. 
- Most kimész? – kérdezte a lánytól, aki a lépcső felé kezdett el sétálni. – Gyáva! – szólt utána. Elena megtorpant és mosollyal az arcán rázta meg fejét, majd kibújva farmerjéből, kabátjából és pólójából dobta azokat a partra. – Ahh... fekete.. – jegyezte meg halkan a fiú mikor meglátta a másik fehérneműjét. – A kedvencem. – tette hozzá halkan mikor a lány már egész közel ért hozzá. Elena sejtelmesen nézett Damonra majd hirtelen felugorva nyomta a másik fejét a víz alá. Több mint 20 percig szórakoztak így egymással. Hol a víz alatt hol pedig ha levegő hiányában voltak, akkor a felett játszottak. A lényeg, a másik likvidálása volt. Persze nem véglegesen, csak feladásig. Damon egy gyors mozdulattal indította támadását a víz alól és erősen a falhoz szorította a fáradt lányt. Elenának már nem igazán volt ereje harcolni, kezeit leengedte és hangosan zihált a másik fülébe. A férfi két karja körülvette a hasonmást. Erősen markolta meg ujjaival a medence szélét és úgy támaszkodott. Fejét Elena nyakába hajtotta és ott vett nagy és szapora levegőget a kifáradságtól. A hasonmás egy kósza gondolat hatására kezdte finoman felfelé húzni ujjait a férfi felsőtestén. Mikor először hozzáért a hasához, a köldökénél Damon teste kissé megremegett, de nem mozdult meg. Lassan haladt felfelé Elena ujjai, minden izmot minden apró részletet enyhén kitapogattak. Mikor a mellizmokhoz ért, jobb kézfeje a férfi szívének helyén egy röpke pillanatra megpihent. Damon ekkor emelte fel fejét és nézett értetlenül a lányra. Elena kedvesen elmosolyodott és várta , hogy az enyhén ittas állapotban lévő fiú is így tegyen, de ehelyett az arca eltorzult. Méreg, harag és düh különös szikrái jelentek meg rajta. Hirtelen tolta el magát a medence falától és szállt ki a vízből. Agresszívan kapot a ruhái illetve a maradék whisky után és minden szó nélkül indult volna a kerítés felé. 
- Damon? – szólt utána értetlenül a lány. – Damon! – mászott ki Ő is a vízből. – Damon, hová mész? – kapott a másik karja után és visszafordította.
- Haza! Most hagyj! – hangja durva és nyers volt. A hasonmásnak fogalma sem volt, hogy mi üthetett a másikba. Óvatosan elengedte a karját és hagyta elmenni a férfit. 
- Ezt most elnézem neked! Remélem csak az alkohol miatt van. – szólt utána játékosan, hát ha ez majd visszarázza a fiút a normális viselkedésbe, de  nem így lett. Minden reagálás és válasz nélkül hagyta el a kertet. Elena aggódva kapot hajához és simította azt hátra. Azon gondolkodott, hogy Damon után menjen e? Elkísérje e haza, akár titokba vagy jobb ha inkább egyedül intézi el magával a dolgokat. Végülis a motel, ahol Damon jelenleg lakott nem volt messze, így bízott benne, hogy épségben, minden balhé és baleset nélkül oda fog érni. Persze az lesz a legjobb, ha holnap, még iskola előtt meglátogatja a másikat. A lány megfordult és csicsogó ruhái után nyúlt, majd tehetetlenül rázta meg a fejét.  – Marhajó. – szólt kissé dühösen, majd kicsavarta pólóját és azt magára kapva sietett haza.


Damon dühösen szedte lábait a motel felé. Kézfejét ökölbe szorította úgy, hogy saját ujjait majdnem eltörte. Mérges volt és zaklatott. Az élete kezd felborulni és ez az Ő hibája. Minden folyt a maga útján, de aztán kilépett onnan és saját medret kezdett el vájni magának. Egy veszélyes, kiszámíthatatlan medret. 
- Idióta! – szürte ki fogai közül halkan a mondatot melyet határozottan magának szánt. – Be kell fejezned! -  szólt rá magára és egy postaláda mellett elhaladva vágott abba olyan erőssen , hogy az szinte teljesen összetört. Léptei egyre gyorsabbak és elszántabbak lettek. De mi történik vele? Mi ez az egész? – értetlenkedett, hol ott a választ pontosan tudta.
Elena teljesen összezavarta Őt. Amikor a boltban eljátszották, hogy együtt vannak, az annyira természetes volt és jó. Szimplán csak jó. Jó érzés volt belegondolnia, hogy van valakije, aki felnéz rá, aki elfogadja Őt, akihez hozzábújhat, aki talán szereti Őt. A szíve erre vágyott, ezt akarta mindennél jobban. Már annyi ideje üvöltött ezért az érzésért. Azért, hogy legyen valaki akit bezárhat oda, akit védelmezni fog bármitől és bárkitől, akiért van értelme szünet nélkü, fáradhatatlanul dobogni. Ez a szíve kívánsága volt. De nem csak az vezet minket. Damon ösztöne és agya teljesen másért kiáltott. Az agya emlékszik minden szóra, minden cselekedetre, történetre és érzésre mely fájdalommal mérgezte meg a férfit. Mely lyukat vájt rajta. Olyan mély sebeket okoztak neki amely mai napig vérzenek. Így az csak menekülni akart. Mindentől amely bánthatja Őt. Nem szabad több veszélyes helyzetbe kevernie magát, nem sétálhat bele több csapdába. Egy aknamezőn sétál, ahol bármelyik másodpercben felrobbanhat. Az lenne a legokosabb, ha az ilyen helyeket teljesen elkerülné, a veszélynek még csak a közelébe se sétálna. Fura, más számára a sötétség, az egyedüllét volt a veszély, de neki pont ez nyújtotta a menedéket.
Az ösztönei is közrejátszottak. A lénye, a természete amely vérért ordított. Emberi, friss vér után vágyott. Arra, hogy hallja a hevesen verő szív dobogását és tanúja, sőt részese legyen annak megállításában. Az utolsó lehellet illata, az legvégső tekintet csillogása, az életteli  test hanyatlása. Ez mind, amire áhítozott. – Nem. – halkan kezdte hajtogattni és egyre hangosabb lett. – Nem, nem és nem! – szemei szikrákat szórtak, hangja ijesztő és nyers volt.
Gyűlölte ezt a helyzetet. Azt, hogy idejött, hogy összefutott Elenával, hogy miután megigézte az első találkozásukkor, ismét látni akarta és tessék, azóta minden nap együtt van a lánnyal. Vágyik rá, gondol rá és ha külön van tőle, szinte hiányzik neki. A mosolyától erősebb lesz, a hangjától nyugodtabb és az érintésétől boldogabb. De ez nem helyes. Ez így nem jó. Nekik ketten, együtt nincs semmilyen jövőjük. Bár Damon szinte biztos benne, hogy ha Elenának elmondaná a teljes igazságot akkor se változna köztük semmi sem. Hiszen Ő megérti a férfit és megbocsátana neki. – De miért? – kiáltotta hangosan az éjszakába és két kezét idegesen kapta fejéhez. – Miért? – kérdezte újra. Igaza van, miért fontos Ő? Miért akarja Őt a lány? Ő csak egy gyilkos, egy könyörtelen, felelőtlen, nagyképű pojáca, aki csak kihasználja az embereket, de akkor miért? Miért érzi, hogy a lánynak szüksége van rá és neki még inkább Elenára?
Dühös, mérhetetlenül mérges volt magára. Az egész szituációt csak is elnémíthatatlan emberségének köszönheti, mely mindig is megakadályozza Őt a szörnyé válásban. Útjában áll és bármennyire is próbálkozik nem tudja azt sem legyőzni, sem elkerülni. Olyan pici, annyira apró, szinte észrevehetetlen, de erős és jelentős. Jobb kezével erőszakosan kapot a mellkasához és próbálta onnan kitépni szívét. Legyen vége. Nem élhet át egy újabb csalódást, nincs szüksége további fájdalmakra, nem akar sebezhető lenni, nincs szüksége érzésekre és ha ehhez az kell, hogy örökre becsukja a szemét és többé ne lássa a felkelő Napot akkor hát legyen. Inkább holtan nyugodni mint élve szenvedni. Egy gyors mozdulattal marokra fogta szívét és megszorította. Szemei könnyekben úsztak, a fájdalom kövér cseppjei patakként folytak le meggyötört arcán. Egyre nehezebben vett levegőt, a látása is homályosulni kezdett mikor meghallott egy hangot, az Ő hangját és meglátott egy arcot, az Ő arcát. – Elena... – suttogta halkan. A lány nem válaszolt, csak szokásos kedves és széles vigyorával nézte a férfit. Szemei boldogságtól, szeretettől csillogtak. Damon erőtlen és gyenge lett. Ámulattal nézte az előtte állót . Milliónyi és még annál is több érzés kavargott benne. Arca mintha megenyhült volt, kezeit fájdalmasan kihúzta mellkasából és zihálva tekintett maga elé. Aztán egy pillanattal később ökölbe szorult kezével csapott a levegőbe, ahova eddig Elena alakját képzelte és ordított fel – Hagyj békén! Amit akarsz az nem létezik.  – szinte fröcsögtek ki száján a hazug mondatok – Ez nem én vagyok! – ordította minden erejével.  Zavartan, zihálva tekintett körbe. Sehol senki. Már a motel parkolójában állt, néhány kocsi parkolt csak ott.
- Hé, jól vagy? – kérdezte flegmán egy szőke nő, aki az oszlopnak dőlve cigarettázott. Damon a hang irányába kapta fejét de nem igazán fogta fel a másik kérdését.
- Te ki vagy? – kérdezte durván és szánakozva mérte végig a lányt. Rövid, fekete bőr miniszoknya volt rajta, egy fehér inggel. Lábán jól látszódott a régi és már elhasznált térdigérő magassarkú csizma. Haja enyhén göndör, sminkje előnytelen és erős.
- Mi közöd hozzá? – rántotta meg egyik vállát. A férfi egy szempillantás alatt a nő előtt termett és megmagyarázhatatlan tekintettel nézett rá. Pontosan tudta, hogy mit kellene tenni, de azt is látta előre , hogy mit fog. Nem adja fel. Nem adja fel a harcot amelyet oly régóta vív. Tisztába van vele, hogy esélytelen, lehetetlen győzni felette, de Ő újból páncélt ragad és ellene fordul. Megpróbálja megint térdre kényszeríteni emberségét. Elnémítani, hogy ne hallja vagy legalábbis ne olyan hangosan. Ösztönösen, dacból cselekszik. Rombolni fogsz, hiszen ahhoz ért, az megy neki. 145 éves gyakorlata van benne. Egy romok alatt nevelkedett embernek a pusztítás a specialitása. Hiába építkezik, hiába minden jó cselekedett a vége mindig ugyanaz lesz. Addig legalábbis amíg fejet nem hajt embersége előtt. De Ő nem fog. Ahhoz talán még nem nagyobb fájdalomra, veszteségre lenne szüksége. Viszont ha ezeknek lehetőségétől megfosztja magát, akkor oda a remény. A darabokban álló világában fog kóborolni egy örökkévalóságon keresztül.
Könnyei, zavart arckifejezése, testi gyengesége egy pillanat alatt tova lett. Újra erősnek, határozottnak és büszkének tűnt. Szemeit gyanúsan, csábítóan összehúzta és jól ismert féloldalas mosolyra húzta szája szélét. Egy kissé oldalra biccentette fejét és jobb kezét felemelve ujjaival finoman simított végig a lány nyakán. 
– Én unatkozom . – nézett igéző, szívdöglesztő tekintetével a nőre. – És te? – kérdezte majd mohón hajolt a nyakához.
Másnap reggel Elena korábban kelt a szokásosnál. Mivel Damon tegnap egy hívására sem válaszolt, ezért betartva ígéretét még iskola előtt ellátogatott a férfihoz. A tegnapi búcsú elég érdekesre sikeredett. A hasonmás már azt hitte, hogy végre fog köztük történni valami és valljuk be történt is. Egy megmagyarázhatatlan és igen gyors távozás. Fogalma sem volt, hogy mi üthetett a másikba. Talán nem vonzódik hozzá? De ez nem lehet. Emlékszik arra, hogy hogy állt ott a férfi előtte, neki szorítva Elenát a falhoz. Nem annyira tapasztalt ilyen téren, de könyörgöm felismeri ha egy fiú Őt vonzónak találja és Damon határozottan így gondolkodik róla. Lehet, hogy csak egy éjszakára kell a srácnak, de tudja, hogy arra legalább biztos. 
A legtöbb lány valószínűleg nem keresné fel másnap a férfit egy ilyen eset után, de Elena úgy hitte, hogy nincs igazán oka haragudni rá. Jobbnak vélte az egészet a rengeteg alkoholra fogni és nem keresni más, őrült kifogásokat. Autóval ment, így viszonylag gyorsan ért oda a motelhez. Vidáman szállt ki a kocsiból és indult el a 207-es szoba felé. Az ajtó mint mindig, most is nyitva volt.
- Halihó hétalvó. – köszönt be kedvesen, széles vigyorral az arcán mikor lenyomta a kilincset, másik kezében egy nagy pohár kávé volt. Damon az ajtó felé kapta álmos tekintetét és megdörzsölte szemeit. Derékig be volt takarózva, felül viszont meztelen volt. – Hoztam kávét. – mondta a hasonmás és az éjjeli szekrényre lerakta a forró papírpoharat. – Ne is kezd, majd én! – szólt lelkesen a fiúnak, mert úgy hitte, hogy az szapora magyarázkodásba akar kezdeni. – Mivel a tegnapi volt az első ilyen eset, ezért határtalan jófejségemnek köszönhetően... – szórakozottan dícsérte magát. - ... elfelejtem a tegnap estét. – bólintott és még jobban elvigyorodott. – Ez azt is jelenti, hogy megbocsátom, hogy egy idegen kertben, egy idegen medencében otthagytál egyedül csicsogó vizes ruhákkal. – nevetett. – Ami , lássuk be, nem volt valami szép dolog. – arca megjátszott komolyságot mutatott a férfinak majd mikor már nem bírta tovább ismét nevetésben tört ki. Damonnak egy szava sem volt. Nem érdeklem arccal nézett a másikra és egyetértve bólintott  majd megrántotta vállát mint akinek nagyobb baja is van ennél. – Mi a baj? – kérdezte Elena értetlen tekintettel, aggódni kezdett. – Minden okés? 
- Persze. – válaszolta könnyedén a férfi és olyan ismeretlenül gonoszan elmosolyodott. – Minden a legnagyobb rendben. – majd felült az ágyban. 
A fürdőszoba ajta ekkor nyílt ki és a tegnap esti szőke hölgyemény minden ruha nélkül sétált ki onnan, majd Elenát meglátva torpant meg és flegmán kérdezte.
- Te ki vagy? – a hasonmás elkerekedett szemekkel bámulta a lányt, majd értetlenül megrázta a fejét és dühösön nézett Damonra. Szemeiben mérhetetlen fájdalom és csalódás tükröződött. 
- Én? – kérdezte halkan de határozott és szánakozó hangon miközben végig a férfi azúrkék szemeibe nézett. – Egy naiv, hiszékeny, hülye picsa. – apró könnyek jelentek meg szemében, de mielőtt zokogni kezdett volna kirohant a szobából.
Damon kipattant az ágyból és egy fekete farmert felvéve mezítláb rohant a lány után.
- Most mi bajod van? – kiáltott utána széttárt karokkal. Elena már sírt, könnyei könnyedén törtek maguknak utat csalódott arcán. Dühösen fordult hátra és nézett szembe a férfival.
- Most komolyan kérdezed? 
- Nem emlékszem, hogy cölibátust fogadtam volna Neked. – mondta flegmán a férfi.
- Nem erről van szó. – rázta meg elhűve fejét a hasonmás.
- Oh, pedig nagyon úgy tűnik. – lépett Damon közelebb a másikhoz, így alig pár méter volt köztük. – Kiakadtál, hogy tegnap a takarítót dugtam meg helyetted, nem igaz? – egy gonosz vigyor ült ki arcára. Elena nem találta a szavakat. Úgy érezte, mint ha nem is ismerné az előtte álló személyt. Az elmúlt pár hét, egy  másodperc alatt foszlott szerte szét. 
- Undorító vagy. – mondta halkan. Nem akart hinni sem a fülének sem a szemének.
- Jajj, ugyan. – emelte tekintetét színpadiasan az ég felé. – Tudod, hogy ez nem igaz. – mutatott végig büszkén testén. 
- Azok után, ami kettőnk között történt, hogy voltál...
- Mi történt? – vágott Damon dühösen a lány szavába és egész közel lépett hozzá. A lazaság egy pillanat alatt elhagyta és most már Ő is haraggal fordult a hasonmás felé. – Hahh? – emelte meg hangját. – Mi történt kettőnk között? – kérdezte de nem kapot választ csak egy megilletődött lány arckifejezését. – Ez nem volt semmi! – vágta rá az álmokat szétzúzó, reményekkel teli várakat romboló szavakat Elena fejéhez. – Két hét! – mutatta ujjaival is. – Két hétről beszélünk. Ez még barátságnak, sőt ismerettségnek sem tekinthető, nem hogy ... – tárta szét karjait hitetlenül.
- Szerelemnek? – fejezte be halkan a férfi mondatát Elena.  – Igazad van. – tekintett le a földre és zavartan elnevette magát. – Valószínűleg félreértettem a jeleket.
- Nagyon úgy tűnik. – helyeselt a másik.
- Hidd csak el, ha az úgy könnyebb. – szólalt meg ismét a hasonmás, Damon értetlenül tekintett le rá. – Hiszen mindketten, pontosan tudjuk, hogy ez hazugság. – magyarázta széttárt karokkal. 
- Nem unod még álomországot? – sziszegte ki mérgesen fogai közül a gúnyos mondatot.
- És Te nem unod az érzelemmentes világodat? – szegezte határozottan hozzá  a kérdést. – Damon Salvatore vagyok, egy szívdöglesztő nőcsábász, aki a szexen kívül semmi mással sem akar törődni. – utánozta cinikusan a férfit. – Ennél sokkal több vagy!
- Hagyd abba a képzelgést! – szólt rá dühösen a fiú. Szinte robbanni tudott volna, annyira mérgesnek érezte magát. Miért csinálja ezt Elena? Miért hiszi, hogy ismeri Őt? Hogy tudja mit érez és hogy mit gondol? – Ülj be a kocsidba és menj el innen! – utasította. Elena felbátorodva a másik meghátrálásán lépett közelebb hozzá és nem hagyta abba az igazság felszínre hozását. Szemeiből a könnyek még mindig apránként gördültek le arcán.
- Gratulálok, Damon. Látom ez megy. – nézett végig undorral a másikon. – Olyan könnyedén teszed tönkre az életed, hogy biztos van már benne nem kevés rutinod. – a férfinél ez volt az utolsó csepp. Erősen kapot a lány csuklója felé és fájdalmasan szorította azt meg. 
- Hagyd abba! – ordította az arcába. – Ki a franc vagy Te? Nem jelentesz számomra semmit sem! - A hasonmás felszisszent de dühe felülkerekedett a kellemetlen érzésen és tovább folytatta  mondandóját.
- Az vagyok akivel az elmúlt két hétben minden nap együttvoltál! – kezdte és leszedte a másik szorító ujjait kezéről. – Aki nem faggatta, hogy ki vagy, hanem elfogadott téged olyannak amilyen vagy! Aki aggódik érted, aki félt téged!– már Ő is ordított. – Az egyetlen személy aki az elmúlt hetekben törődött veled! Akit érdekeltél! – A férfi arca döbbenté változott, a kemény szavak kizökkentették rendíthetetlen álcája mögül. A lány vett néhány mély levegőt és próbálta kicsit nyugodtabban folytatni. – Nézd, nem tudom, hogy mi ez az egész. – mutatott körbe. – Fogalmam sincs, hogy miért csinálod ezt! Miért tartasz egy idegennek, egy senkinek. – tűrt egy hajtincsen füle mögé. – De tudod mi? Nem is érdekel. – arca komoly volt és határozott. – Elakarsz lökni magadtól? Tedd meg!  Azt akarod, hogy ami kettőnk között van az ne jelentsen semmit? Hát hidd azt!  Egyedül akarsz lenni? Magányosan? – vonta fel szemöldökét és szánakozva nézett Damonra. – Tessék. – mutatott maga elé a lány. – Itt van. – rántotta meg egyik vállát. – Egyedül vagy. – a férfi szótlanul állt vele szembe. Arca nem árult el senki számára semmilyen érzelmet, kivéve Elenának. Ő pontosan látta, hogy szavai céltévesztés nélkül landoltak a helyükön. Pont oda, ahova szánta őket. Azt is tudta, hogy Damon érti a szavait, de az már nem érdekelte Elenát, hogy mit érez, hogy megbánja e tetteit. 
A hasonmás csalódottan, lenézően rázta meg fejét, majd könnyeit letörölve, értetlen mosollyal az arcán fordult meg és indult el a kocsija felé, mikor megtorpant egy pillanatra. – Ja, és két hét! – szólt cinikusan a férfihoz. – Két hét, Damon? Komolyan az idővel jössz? – nevetett szánalmában majd komolyra váltott arca és úgy fejezte be mondandóját. – Már két nap után mindent feladtam volna érted. – rántotta meg értetlenül vállat. Ő maga sem tudta, hogy miért mondta ezt el a másiknak, de ez van. Kijött belőle, és végülis mindegy, hogy a férfi hallotta ezt a mondatot vagy sem, a jövőt ez úgyse fogja befolyásolni.
A hasonmás látszólag határozottan, de valójában darabokra törve szállt be a kocsiba. Minél gyorsabban el akarta hagyni a helyszínt, hogy Damonnak esélye sem legyen reagálni bármiféleképpen is dolgokra. Egyszerűen nem volt most kíváncsi semmilyen magyarázatra vagy további bántalmakra. Az azonnali helyszínelhagyásban telefonjának csörgése zavarta meg.
- Nem a legjobbkor, Anya. – szólt bele szipogva a telefonba, miközben beindította a kocsit. – Hogy mi? – kérdezte elhűlve és ijedt arccal meredt maga elé. – Pár perc és ott vagyok. – mondta gyorsan és leragta a telefont, majd amilyen hamar csak tudta, elhajtott a motel parkolójából.
Damon lehajtotta fejét, majd felszülten túrt bele hajába és nézett az Őt elhagyó lány után. Néhány mély és bűntudattal teli sóhaj után sétált vissza a szobájába és hangosan becsapva maga mögött az ajtót ült le az ágyra.


- Mi történt? – kérdezte aggódva Elena mikor odarohant a kórház folyosóján föl-le járkáló anyjához. – Anya! – szólt neki majd egymás nyakába borultak. Édesanyja keserű sírásba tört ki és erősen szorította magához lányát.  – Mi történt? Hogy van Jenna? – kérdezte meg ismét mikor elengedték egymást.
- Nem tudom. Az orvosok még semmit sem mondtak. – szipogta a nő. 
- De hogy történt? – faggatózott tovább a hasonmás.
- Reggel bementem a szobájába és ott feküdt. – emlékezett vissza az anyukája és ismét nagyon sírni kezdett. – A bőre fehér volt és nem volt magánál. Szóltam neki, többször is, de nem reagált. Aztán... – emelt egy zsebkendőt orrához. - ... megláttam a tűket az ágyon, és.. – tört ki újra sírásba.
- Túladagolás? – kérdezte Elena és megsimogatta anyukája vállát.
- Valószínűleg. – felelte nehezen a másik. – És mindezt gondolom, amiatt a hülye pasi  miatt... – mondta dühösen. Elena ismét megölelte édesanyját és hátát simogatva próbálta megnyugtatni Őt.
- Minden rendben lesz. – kezdett Ő is sírni. – Rendben kell lennie. 

Jó pár órával később...

Elena még mindig a kórházban volt. Jenna állapota mostmár stabil de még nem ébredt fel. Az orvosok azt mondták, hogy minden rendben lesz, csak sokat kell pihennie. Elena anyukája is ott maradt a kórházban, a váró egyik kanapéján alszik éppen, túl sokat idegeskedett ma, így nem csoda, ha elfáradt. 
Elena éberen ült Jenna kórterme előtt és bámult maga elé majd pár perc után felállt és halkan osont be nagynénje szobájába. Csak állt ott, szembe vele és nézte Őt. Barátnői már bent voltak nála, meglátogatták, még Matt és Tyler is betévedtek. Mindenki nagyon kedves volt vele is és az anyukájával is. Azt mondták, amit ilyenkor mondani szoktak, hogy minden rendben lesz és hogy nem kell aggódni. A sok igyekezet és kedvesség ellenére Elena azonban nagyon megijedt. Félt. Nem tudta, hogy Jenna miért csinálta ezt magával, talán meg akart halni? Vagy csak véletlen baleset az egész? Mindig is úgy tekintett rá, mint a nővérére, aki ellátja Őt hasznos tanácsokkal, akivel megoszthatja a titkait, akire felnéz. És most ez a nő, herointúladagolás miatt itt fekszik bent a kórházban magatehetetlenül. Mindezt egy férfi miatt.
Damon. Jutott eszébe a férfi és ma reggeli veszekedésük. Gyűlölhette volna Őt, valójában gyűlölnie kellett volna, mégsem tudott rá így gondolni. Nagy szüksége lett volna most rá. Habár bent voltak a barátai, a családja senki sem tudta Őt igazán megvígasztani. Hallotta a bíztató szavakat, de nem hitte el. Nekik nem. Annyira zaklatott volt és az élete most annyi darabra hullott, hogy nem tudja ezt csak úgy feldolgozni és rendbehozni. Egyedül nem. És mások, akik most itt vannak neki, akikre mostantól számíthat, Ők meg nem képesek rá. Csak is Damon, akit ma elveszítette és aki ebben a percben szörnyen hiányzott a lánynak.
Szemeit lehunyta, fejét lehajtotta és mély sóhajok közepette próbálta visszafojtani könnyeit és erősnek maradni. Ekkor egy puha kéz finomam ért bőréhez és összefűzve ujjaikat enyhén megszorította azt. Elena nem látta, hogy ki van ott mögötte, de nem is kellett látnia. Anélkül is biztos volt a másikban. Arcán halvány de megkönnyebbült mosoly jelent meg és szemeit még mindig csukvatartva emelte fel fejét. Damon elengedve a lány kézfejét lépett hozzá közelebb hátulról és kezét a másik csípőjén végigsimítva húzta magához közelebb a hasonmást. Két tenyere Elena hasán pihent meg. A lány kezét a másik kézfejére rakva bújt közelebb a fiúhoz és fejét hátrahajtotta a másik mellkasának, majd kinyitotta a szemét. Damon arcát előbb Elena fejéhez érintette finoman majd a lány szabad vállaihoz hajolt és két lágy puszit nyomott a hasonmás forró bőrére. Állát a vállakon hagyva vett egy mély és bűntudattal teli levegőt és ha még lehetett jobban magához húzta a lányt. 
- Nem szabadna itt lenned. – szólalt meg halkan Elena. Mindketten a velük szembenlévő, alvó Jennát nézték. – Megláthatnak. – suttogta. Damon mindig is nagyon ügyelt arra, hogy sose jelenjen meg nyílvános  helyen ahol felismerhetik vagy megjegyezhetik az arcát. Elenát is külön, többször megkérte, hogy tartsa titokban a létezését. Most viszont mégis megjelent a város talán legnyílvánosabb helyén, ahol rengeteg kamera van, a kórházban dolgozók ismerik szinte az egész várost, szóval nem egy feltűnés mentes épületbe tévedt be a férfi.
- Tudom. – válaszolta halkan még mindig a lány vállán pihentette fejét. – De nem érdekel.- suttogta és Elena felé fordította arcát. A lány kedvesen elmosolyodott majd finoman döntötte fejét a  másikéhoz, hogy még jobban érezzék egymást. Jobb kezével elengedve Damon ujjait nyúlt fel a férfi arcához és finoman simogatni kezdte azt. – Itt a helyem, melletted. – tette hozzá és egy újabb puszit adott a kecses vállakra. 
Óráknak tűnő percekig állhattak így, egymás kajaiba zárva. Végig mozdulatlanul álltak, csak a lány keze simogatta Damon arcát vagy cirógatta tarkóján a kósza hajtincseket.
- Hazavigyelek? – kérdezte halkan a fiú. 
- Igen, köszi. – bólogatott a lány és kibújt a másik ölelő karjaiból. Szembe fordult vele és hálásan rámosolygott. Damon visszamosolygott rá majd megsimogatva arcát nyúlt kezéért és fűzte össze ujjait a lányével. – Anyu úgy is bent akarna maradni , szóval...
- Gyere, menjünk. – mondta és elindultak a parkoló felé.




A hasonmás szobájába beérve Elena fáradtan dobta le táskáját a székre és ült le ágyára. Cipőjét gyorsan levetette és feküdt be a meleg, puha takarók közé. Oldalára feküdve fordította arcát az ablak felé és bámult ki a sötét éjszakába. Damon közelebb sétált az ágyhoz, majd cipőit szint úgy levéve bújt közel a lányhoz és karolta Őt át szorosan. A hasonmást meglepte ez a cselekedet. Nem számított rá, hogy Damon ott marad vele, főleg nem hogy önszántából, minden kérés vagy utalás nélkül. Elena szélesen elmosolyodott és tenyerébe zárta az őt átölelő kar kézfejét. A férfi egy pillanatra behunyta szemeit míg mélyen beszívta a másik hajának illatát majd kedves mosollyal az arcán fektette közel a párnán a másik fejéhez az arcát.
- Sajnálom. – szólalt meg őszintén a férfi. Szemeit enyhén lesütötte. Hangjából érezhető volt, hogy tényleg, igazán megbánta a dolgot. A lány közelebb bújt hozzá, háta közvetlenül a férfi mellkasához simult, Damon kezét méginkább melleihez szorítva mosolyodott el a másik bocsánat kérésétől. Pontosan tudta, hogy megbocsát majd neki. Csak ezt kellett hallania, csak erre volt szüksége. Hogy tudja, számíthat a férfire. És így volt, Damon bizonyított. Ott volt mikor kellett és pontosan azt tette amire Elenának szüksége volt.
- Tudom. – suttogta a hasonmás.
Egy kis idő múlva, mindketten mély álomba szenderültek és egy pillanatra sem engedték el egymást. Bár közelebb voltak egymáshoz mint valaha, ez most mégsem a testiségről szólt. Vágytak a másikra, de jelenleg az ölelés mindennél többet jelentett nekik. Félretéve minden vad és szenvedélyes szexualitást csak feküdtek az ágyon, egymás karjaiban összebújva és aludtak. A testi vonzalmak felszínén túllépve ásták sokkal mélyebbre kapcsolatukat. 


Elena a tegnapi nap eseményeihez mérve viszonylag korán kelt fel. Szemeit lassan és nehezen nyitotta ki. Tenyeréhez mely közvetlenül arca mellett pihent már nem simult Damon puha kézfeje. Aggódva nyitotta tágabbra szemeit és nézett körbe a szobában. Örült volna, hogy ha a tegnap este az csak nem egy kis epizód lett volna az életében. Ha Damon nem megy el az éjszaka közepén és hagyja Őt magára az ágyban. Mikor felnézett és megpillantotta a férfi kezét a combján megkönnyebbülten felnevetett. Lassan fordult meg és nézett szembe a még mélyen alvó fiúval. Közelebb bújt hozzá és lábait kihúzva a takaró alól kulcsolta össze azt a másikéval. Damon kezét ami az éjszaka folyamán a combjára tévedt derekára helyezte és úgy csodálta a férfit néhány centiméterről. Oldalán feküdt így bal kezével óvatosan ért a másik arcához és kezdte az finoman simogatni a halántékánál. A férfi kócos, fekete haját lágyan fésülgette ujjaival miközben csillogó tekintettel vizsgálta meg a másik arcának minden egyes pontját. Damon halk, szuszogó hangot adott ki és egyenletesen lélegzett. Elena szíve hatalmasakat dobbant. Oda meg vissza volt a másik látványától. Olyan édesen és ártatlanul aludt, amire a legtalálóbb jelző talán a cuki lenne, amit ha a férfi meghallana valószínűleg nem díjazná nagyon. Kicsit több mint negyedóráig nézte így a másikat, lágyan cirógatva az arcát mikor kissé rekettes, morgós hangon szólalt meg Damon.
- Jó reggelt! – szemei még csukva voltak csak ajkai mozogtak. Elena szélesen elvigyorodott és még közelebb bújva hozzá, abbahagyva a finom simogatást válaszolt.
- Jó reggelt! – arca boldog volt. Igazán boldog. Szemei szeretetteljesen csillogtak mikor végignézett a férfin. Damon egyik szemét kinyitotta a másikkat erősen összeszorította majd halkan felnevetett és hátára gördülve vetette hátra mindkét kezét, hogy kinyúztózhasson. Elena jobb karjával felkönyökölt, arcát az öklével támasztotta alá és így nézte ahogy a férfi minden izma megfeszül a nyújtózás során. Damon halkan , nyikorgó hangon felnyögött, szemeit összeszorította majd izmai elernyedtek és könnyedén fordította fejét a hasonmás felé. Még mindig háton feküdt, kezei a hasán pihentek.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian Elenát mikor észrevette, hogy az gyanús mosollyal bámulja Őt.
- Semmi, csak nem hittem, hogy maradsz. – válaszolta széles vigyorával ami egyértelműen elárulta, hogy nem kicsit örül annak, hogy a férfi a maradás mellett döntött.
- Elena! – szólította meg kedvesen a lányt majd folytatta. – Nem megyek sehova. – húzta már jól ismert féloldalas mosolyra a szája szélét és újra nyújtózkodni kezdett.


... Nem ment el... végig itt maradt mellettem."

Olvasta el többször is az utolsó mondatot. Elena megkönnyezte bejegyzését. A sós cseppeket letörölve arcáról, szorosan mellkasához húzta a lila kiskönyvet és úgy feküdt ott az ágyon ahogy aznap este Damonnal tette. Nem érezte nyakán a másik selymes lehelletét, nem karolta Őt át egy erős kar sem. Nem hallotta édes és nyugodt szuszogását. Nem volt mellette senki. Igaza volt Damonnak, mikor azt mondta, hogy ‘ nem megy Ő sehova‘. Nem is ment. Elena küldte el Őt. Ő hagyta el a férfit és most ezért fekszik egyedül és magányosan ágyában. Csak remélni tudja, hogy egyszer, egy napon talán másképp lesz. Visszatér hozzá a vámpír, hogy aztán egy életre magához láncolva ne engedje el Őt többé soha.