Memories IV. fejezet MORZSA

Na, csak nem pénteken jött, hanem csütörtökön, szóval csak egy napot késtem.
A két emberkének akik bejelölték, hogy a késés az Julie Plec-es, hát ..... AKKORÁT RÖHÖGTEM!!!! :))) Nagyon nagy arcok, imáááádom ŐKET!! (L)(L)
Remélem bejön a morzsa:

Where is He? / Hol van?

"

Másnap reggel Elena eleinte nehezen kelt fel. Tegnap éjjel, mikor elolvasta, hogy valójában hogyan is találkozott először Damonnal egyszerűen nem tudott nyugodtan elaludni. Nem is olvasta tovább a naplóját, elég volt egyelőre csak ezzel az egy emlékkel megbírkózni. Nem akarta, mert valójában nem is merte folytatni múltjának felfedezését. Félt attól, hogy miket fog találni. Már attól is kirázta a hideg, hogy Ő és Damon, rögtön a megismerkedésükkor csókolóztak. Mi van, ha Ők ketten, talán együtt is voltak? Ha lefeküdtek egymással? Sőt, ha egy pár voltak?! És Ő? Ő nem emlékszik ezekre. Annyi mindenen járt tegnap a hasonmás agya, hogy az néhány óra után belefáradt és bár Elena nem akart, de teste megálljt parancsolt és súlyos nehezékként csukódtak le szemhéjai.
A hasonmás az utca halk zörejeire kelt fel. Szemeit lassan nyitotta ki és még akkor is erősen hunyorított. Kezeit a plafon felé emelve nyújtózkodott miközben gyakori ásítozásba kezdett. Arcán egyre szélesebb mosoly húzódott végig, majd egy mély és önelégült sóhajt követően, szinte egy másodperc alatt pattantak ki szemei, ült fel az ágyon és halkan zihálni kezdett. Jobb kezével a szívéhez kapott és úgy próbálta megnyugtatni magát. Most ugrott be neki minden. Nemcsak az egész tegnapi nap, az hogy Stefannal van, hogy Klaus már nem okoz fenyegetést, hanem legfőképp az éjjel, és az amit akkor talált.
Elena össze volt zavarodva. Fogalma sem volt, hogy az amit a naplóban olvasott, azt csak álmodta, vagy az az igazság, az Ő múltja. Összeszorított szemekkel, félve nyúlt az éjjeli szekrényen árván elfekvő barna kiskönyvért miközben alig hallhatóan mormolta:
- Légyszi, légyszi, légyszi, légyszi, légyszi... – a kérés vagy szinte már könyörgés azért szólt, hogy ez mind álom legyen. Hogy az egész képtelenség csak az Ő fáradt agyának rossz poénja, élethű kitalációja legyen. Az agya ezért fohászkodott, de a szíve nem. Az olyan heves vágtába kezdett, mint talán még soha. Minden pillanatban egyre gyorsabban és gyorsabban kezdett el verni, addig amíg a lány ki nem nyitja naplóját és meg nem győződik az igazságról. Az esze nem akart látni semmit sem, csak egy tinédzser lány gyerekes gondolatait, de a szíve szinte üvöltött Damon nevéért. Csak egy szóért, egy névért dobogott, hogy ott láthassa azt a betűk és sorok között. Ez volt az egyetlen mely képes arra, hogy pulzusát a normál értékekre visszalassítja. Mely lelkébe fényességet hozna, mely testét forrósággal és valós nyugalommal árasztaná el. Tudja, hogy ha a tegnap éjjel mind igaz, akkor nem lesz könnyű a jövő. Sok embernek fog fájdalmat okozni és Őt is marcangolni fogja a végtelen bűntudat és kesergés, de jelen pillanatban, erre vágyott, arra, hogy fájjon, arra, hogy szenvedhessen. És miért? Hogy legyen még esélye... - Köszönöm. – suttogta és egy halvány, megkönnyebbült mosoly jelent meg arcán. Ujjaival finoman végigsimított a napló egyik oldalán majd elégedett zárta össze azt és pattant ki az ágyból.

"