Memories V. fejezet MORZSA

MORZSA: The Lost Past / Az elveszett múlt

Elég izgalmas és bonyolult fejezet lesz, sok - sok érzelemmel, hullámokkal és völgyekkel :D:D


"
- Tessék? – kérdezett vissza kissé magas hangon a lány. Stefan előző szavai szinte sokkolták. A kezdeti döbbenet után arcán hirtelen mosoly terült szét és csóválni kezdte a fejét. – Nem igaz. – szólalt meg és komolyan nézett az előtte állóra. – Nem ment el. – jelentette ki, majd dühösebben megismételte. – Nem mehetett el! – Stefan nem válaszolt, csak fejét csalódottan lehajtotta és hagyta, hogy a lány megnyugodjon. Percekig csak az előtte idegesen járkáló hasonmást nézte, aki végig azt hajtogatta , hogy Damon nem ment el. Ez az egész, amit a fiatalabb Salvatore mondott csak hazugság. Egy nagyon rossz vicc. Külsőre úgy tűnt Elena monológjának címzettje Stefan, de itt Ő mégis csak egy hallgató volt. A közönség. Aki érdeklődve figyelte a magát olyan elszántan bíztató fiatal lányt. A hasonmás össze – vissza beszélt, kezeivel a levegőbe kalimpált és egyre csak azt hajtogatta, hogy a másik hazudik. Beletelt egy időbe míg végül megtorpant és néma csendben, magába borulva könnyes tekintettel pillantott fel barátjára. – Stefan. -  suttogta halkan a férfi nevét. Halk hangjából a kétségbeesés szinte üvöltött.
- Sajnálom. – válaszolt együttérzően a vámpír és közelebb lépve a hasonmáshoz szorosan ölelte magához. Elena szívesen bújt a másikhoz. Szüksége volt most egy biztos pontra, két, erős, ölelő karra és egy személyre aki őszintén szereti Őt.
Az, hogy most a lány Stefan karjaiban zokog Damon elvesztése miatt talán a legönzőbb dolog, amit valaha tett a férfival, de van az a pont, mikor ez már nem számít. Mikor az a szó, hogy önzőség jelentéktelen és kicsinyes jelzőnek fog tűnni. Való igaz, nem szép a barátunk vállán sírni amiatt, hogy elveszítettünk egy másik férfit, de most nem azon van a hangsúly, hogy egy másik férfiról van szó, csak az számít, hogy Elenát ismét elhagyták, de ami még ennél is fontosabb, hogy Damon tette ezt. – Sajnálom. – szólalt meg újra a férfi miközben a lány hátát simogatta lágyan. – Így szólt az egyezség. – tette hozzá, mire a hasonmás hirtelen kinyitotta a szemét. Könnyeinek forrása egy pillanat alatt elakadt, mintha csapként zárták volna el és kibújva Stefan öleléséből lépett tőle hátrébb.
- Tessék? – kérdezte halkan de kimérten. – Miféle egyezség? – a férfi szégyenkezve hajtotta le fejét. Elena közelebb lépett hozzá és fejét felemelve ismételte meg a kérdését. – Milyen egyezség, Stefan?
- Damon és köztem. – szólalt meg halkan a vámpír. – Megígértem neki, hogy ha Őt választod, akkor elhagyom a város és hagylak titeket boldogan élni.– úgy tűnt mintha Stefan csak ennyi magyarázattal szolgálna, hangja nem volt dühös és nem is érződött belőle a bűntudat, egyszerű tényként közölte az igazságot. – fejezte be mondatát és a kandalló felé fordult volna.
- És?!! – lépett utána a hasonmás és vállánál fogva fordította vissza. – És Ő?!

"