Nagyon hosszú pihenő után végre megjött a 10. fejezet. Tudom, hogy sokan mérgesek rám emiatt a szünet miatt, de remélem kárpótolni tudok mindenkit ha azt mondom, hogy ez a fejezet könyvméretben 86 oldalt tesz ki, szóval egy 1 vagy 1,5 órás élményt hoztam nektek.
Ajánlom, hogy gyorsan fussátok át előtte a 9. fejezetet, hogy minden tiszta legyen.
A rész sokat ugrál ide oda az időben.
Több érzés próbáltam megjeleníteni, mondhatni, hogy egy hullámvasút az egész. Lesz mikor nevettek és lesz mikor szomorúak lesztek. Remélem tetszeni fog mindenkinek!!
A részt a múltkori ajánlás miatt Nirvanának ajánlanám! (kölcsönkenyér visszajár, Sis) illetve nagyon jó barátnőmnek, aki történetesen ma ünnepli a névnapját. Köszönöm, B! Rengeteget segítettél a memoval, de főleg azzal, hogy befejezzem!!
És még vkinek, vagy valakiknek küldeném! Újdonsült "kistesóimnak" és imádott Anyukájuknak, Áginak!!
Amúgy, fogadja mindenki tőlem, nagy - nagy szeretettel !!
Üdv: Sly
X. fejezet
I can’t but We can / Egyedül nem, de együtt menni fog
(jelen)
- Csak hogy végre – szólalt meg cinikus hangon a férfi. Karjai mellkasa előtt szorosan össze volt fűzve és egy asztalnak dőlve várakozott. Mikor várva várt vendége végre megérkezett finoman ellökte magát a bútortól és az ajtóhoz sétált, hogy beengedje a másikat. – Késtél – jegyezte meg komor hangon mire a nő csak megrántva vállát sétált be a hangulatos szobának egyértelműen nem nevezhető helységbe. A falak valamikor még fehérek lehettek, de mára már azokat nagy sárgás, olykor barnás foltok tarkították. A vakolat néhány ponton sérült volt, így a falakat kisebb – nagyobb lyukak díszítették. A sötétbarna berendezés régi volt és szörnyen poros. Elég lehangoló egy lakásnak tűnt ez az egész, de valójában ez senkit sem érdekelt. A célnak megfelelt, sőt tökéletes volt rá.
- Szóval? – pördült meg a nő és szembefordult a férfivel. Ujját lassan húzta végig a konyhapulton, melyen centiméteres porréteg pihent meg. A lány igazán vonzónak tűnt. Egy szűk, passzos fekete nadrágot viselt magassarkúval és egy fehér, kissé fényes anyagú ujjatlan felsővel. Haja hullámosan omlott vállaira. Tekintete megigéző és ravasz volt. Az olyan tipikus nő képében tetszelgett akivel nem éri meg szórakozni. Kisugárzása, magatartása erőt, hatalmat sugallt a férfi felé. Látszódott, hogy olyan tudás birtokában áll, ami rettegésre kényszeríthet bárkit, a vele szemben állót is.
- Szóval mi? – kérdezte a férfi és szigorú tekintettel mérte végig a nőt. Szeméből a harag és a bosszú olyan tisztán volt kiolvasható, mintha ténylegesen abba bele lenne írva. Dühös volt, szinte forrt magában. Megsebezte őt a múlt fájdalma, égette a jelen tehetetlensége és tüzelte a jövő harca. Csillogóan szép és általában nyugodságot árasztó tekintete most láthatatlan vörös színben izzott.
- Miért is kellett idejönnöm ? – nézett flegmán a nő és közelebb sétált a férfihez. – Kicsit veszélyes ez így, nem gondolod?
- Látnom kellett, hogy megbízhatok e benned – felelte egyhangúan. Komolyan beszélt. Annyi átverés és cselszövés után, most miért kéne hinnie a lánynak. Pont neki, aki többször is próbálta már őt megölni.
- Már mondtam, hogy igen - szólalt meg rideg hangon a nő és hangja keménységről és őszinteségről árulkodott. – Ha már elkezdtük – sunyi mosoly ült ki az arcára és folytatta – fejezzük is be. – gonosz csillogás jelent meg sötét szemeiben. A férfinek ez már tetszett. Meggyőzte őt a lány viselkedése. Az ő arcán is enyhe mosoly húzódott végig és szemei pislogásával jelezte, hogy benne van a tervben. Az elmúlt napokat szörnyen nehezen élte meg. Átverték. Hazudtak neki és ő ezt nem tűri. Már nem. De hiszen minek is tenné. Vámpír, megvan az ereje és a hatalma hozzá, hogy változtasson vagy hogy bosszút álljon. – Tudod, azt értem, hogy én miért csinálom ezt, de te? – faggatta a nő a férfit miközben a poros, öreg étkezőhöz sétált és lassan kihúzva a széket ült le rá.
- Azok után, amit velem tett vagy tettek, szinte küldetésemnek érzem ezt – hangja komoly és elszánt volt, szinte már rémisztő. – Meg kell halnia – szólalt meg ismét és elborult tekintetében mintha régi énje talán egy pillanatra megjelent volna. A bűnbánat és fájdalom, a tévedés kockázatának apró szikrája tűnt fel majd halványult el fénye újra. – Ahogy a többieknek is – fejezte be mondatát és tekintetét a nőre vezette, aki enyhén csodálkozva de mégis elszántan bólintott a férfinak.
(múlt)
„Üresség. Ez vagyok én. Nem egy üres test, egy elhagyatott lélek, egy sebzett, magányos szív, én magam vagyok az üresség. Egy fogalom lettem. Nem gondolkodom, nem iszom, nem eszem, nem mozdulok és nem lélegzem. Nem élek...vagyis amit most művelek, azt biztos nem úgy hívják, hogy ‘élem az életem‘.“
Elena felpillantott naplója írásából és ujjai közt lassan forgatva a tollat üveges tekintettel bámult ki az ablakon. A hasonmás a párkányra kuporodott, felhúzott térdekkel szomorúan döntötte fejét a falnak és csak bambult maga elé. Két hete már, hogy Damon hátat fordított neki és otthagyta őt. Így úgy hangzik, mintha a férfi szakított volna, pedig a hasonmás mondott nemet kapcsolatuk folytatására. És az adott helyzetbe ki ne tette volna ezt? Damon vámpír, egy halhatatlan, emberi véren élő lény aki élvezetből, ösztönösen tömegek életét ontotta ki, talán még mai napig is teszi. Bármennyire is legyen, rendes, helyes, szexis és bármennyire is kötődjön hozzá a lány, a barátja egy gyilkos. Szóval a szakítás egy ilyen szituációban a logikus mellett elvárható dolog is. Elena mindig a naplójába kapaszkodott, azt hívta segítségül, akkor is ha szíve szárnyalt és boldog volt, de akkor is, ha azt összetörték és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Általában az írás segített neki. Kiírta örömét vagy éppen fájdalmát és rájött a még meg nem talált válaszokra, de most nem. Valahogy minden más volt. Nem jönnek a szavak, nem jönnek a gondolatok. Ő maga sem tudja, hogy mit, hogy érez ezért nincs mit papírra fessen. Nem tudja, hogy fél, nem tudja, hogy szeret e. Akarja a másikat vagy sem. Az üresség felemészti őt, de nem tudja, ha az ürességet megtöltené abba nem pusztulna e bele.
A naplót lassan becsukta majd a tollal együtt az ágyára dobta. Gyorsan felállt, felkötötte a haját és idegesnek tűnő léptekkel, mély sóhajok kíséretében sétált le a konyhába. Édesanyja épp a vacsora utáni teendőkkel volt elfoglalva. A hasonmás, unott, feszült képpel lépett be a konyhába és ült le a pult egyik székére. Könyöklő ökleire helyezte állát és csak bámult öntudatlanul maga elé. Miranda miután elmosogatott és elpakolta a használt konyhaeszközöket megfordult és Elenát kezdte el vizslatni. Nem hazudok, szörnyen nézett ki és ezt Mrs Gilbert is így látta.
Hosszú percekig csönd honolt a konyhában. Egyikük sem szólalt meg. Elenának nem volt mit mondani, csak társaságra vágyott és arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, míg az anyjának fogalma sem volt, hogy mit kéne mondani a lányának. Két hét alatt a hasonmás az egész damonos ügyről csak annyit volt hajlandó elmondani, hogy „Vége van.“ . Ennől többet ha megkínozták volna sem tudtak volna kihúzni belőle. Miranda még azt sem tudta, hogy lánya vagy a fiú szakított e. Az okot sem. Azt sem, hogy Elena mérges e, szomorú e vagy bűntudattal teli. Mintha az elmúlt 14 napban eltűnt volna a lánya. Ezt az embert nem ismerte.
- Kérsz valamit? – törte meg Mrs Gilbert a csendet. Elena lassan emelte fel fejét az anyjára és unott tekintettel rázta meg a fejét, majd ismét kiszúrt egy lényegtelen pontot a helységben amit néma csöndben tovább tudott bámulni. Újabb percek teltek el szavak nélkül. Miranda már komolyan aggódni kezdett. A minap még az is eszébe jutott, hogy Elenát elviszi egy pszichológushoz, akinek talán majd meg tud nyílni és végre beszélni kezd, de az iskolán kívül sehova se ment és valójában sehova se akart menni a lány. Szellemként közlekedett a lakásban. Vagy a szobájában ücsörgött, írta a naplóját vagy tanult vagy a hátsóterasz karosszékében kuporodott össze és órákig bámult maga elé. Ez nem volt jó így. Valamit csinálnia kéne végre. Sírjon, nevessen vagy ordítson. Táncoljon, énekeljen vagy csapkodjon. Éljen, csak ezt az egyet kívánta már az anyja, hogy Elena végre újra éljen. – Figyelj, - kezdte halkan és megértően a nő, kezét finoman helyezte lánya kézfejére majd folytatta – tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de én szeretném ha meghallgatnál engem. – vett egy mély levegőt. Elena fáradt tekintettel fordult anyja felé és megpróbált rá figyelni. – A szerelem ritka – mondta egyszerűen és teljes komolysággal Miranda. A hasonmás összehúzta szemöldökét és értetlenül meredt rá a másikra. Elméjén egy pillanat alatt megannyi kérdés száguldott át. El sem tudta képzelni, hogy édesanyja, hova akar majd kilyukadni. Talán azt akarja elhitetni a lánnyal, hogy ők nem voltak vagy nem szerelmesek? Ez csak egy tipikus, tinifellángolás? Vagy ez csak a megszokott vígasztaló monológ, amit minden szülőnek megtanítanak mikor gyerekük lesz? Miranda néhány másodpercnyi szünet után folytatta gondolatát. – Valójában csak egyszer vagy szerelmes igazán. Az ember annyiszor és annyi embernek kimondja azt az egy szót, azt a három rövid szótagot, mely életeket, világokat változtathat meg. Kilenc betű és mosoly ül az arcodra. Kilenc betű és összeszorul a szíved. Kilenc betű és olyan erősnek és bátornak érzed magad mint még soha és kilenc betű, hogy sebezhető, gyenge legyél. – A hasonmást megfogták anyja szavai. Bár még mindig nem látta a gondolat végét. – Tudod, mikor megtalálod az igazit, a ‚Nagy Őt‘ – nevetett fel halkan Miranda - akkor visszatekintve rájössz, hogy csak Ő az akinek igazán, tisztán és őszintén kimondhatod, hogy szeretlek. A sok hosszabb és rövidebb fellángolások, vagy akár a fuccsbament kapcsolatok sem nyerhetik el ezt az egy szót, ha rátaláltál arra az egyre. Azok mind csak valami ahhoz hasonló utánzatok, előkészítések lesznek annak, ami valójában is. Szerelmes sokszor lehetsz, már mint hiheted azt, hogy az vagy de igazán az csak egyszer vagy.
- Miért mondod ezt el nekem? – kérdezte Elena. Még sosem mondta Damonnak, hogy szereti. Volt amikor már szerette volna, de aztán mindig megijedt. Nem tudta, hogy ez az az érzés e. Mattel mikor együtt volt, abban a hitben élt, hogy megtalálta élete párját, de ez a gondolat abban a percben veszett el, mikor találkozott Damonnal. Lehet ez majd most is így lesz. A férfi után majd jön valaki más és rájön, ez mind nem is volt olyan komoly, annyira igazi. Szóval amíg nem biztos az érzéseiben és magában, addig nem fogja kimondani azt a szót, melyet olyan könnyű kimondani, de szinte lehetetlen elfelejteni.
- Elena, az életben minden okkal történik – válaszolt Miranda. – Minden ember, minden probléma vagy érzés okkal ékeli be magát az életünkbe, így az sem véletlen, hogy találkoztál Damonnal..
- Persze... – csóválta meg fejét a hasonmás és cinikusan felnevetett. – Mert tanultam belőle, igaz? – hangja csalódott és sértődött volt. – A vesztesség majd erősebbé tesz és, hogy az élethez tapasztalatokat kell szereznem. Ugye erről van szó? – csapott egy kisebbet a pultra majd felpattant a székről és úgy folytatta. – Damon csak egy akadály volt, tudom jól. Egy állomás, aminél megálltam és körülnéztem, de most már ideje visszaszállnom és tovább mennem. – hangja ingerült volt, de mozdulatai és kisugárzása mégis lassúságról és fáradságról árulkodott. – De tudott mit? Nem megy. Nem tudok visszaszállni. Nem tudok elbúcsúzni és tovább lépni. – karjait széttárta és úgy nézett anyjára. Néhány másodpercig farkasszemet néztek egymással, majd Elena lassan fordult meg és indult volna el a lépcső felé, de Miranda szavai megállították.
- Arra nem gondoltál, hogy ez talán jó dolog is lehet? – a hasonmás lassan fordult meg és kíváncsian tekintett anyjára. – Mi van ha Damon nem mint hiba vagy mint akadály van vagy volt jelen az életeben? – Elena nem szólalt meg csak várta a folytatást. – Az élet nem rózsaszín, de nem is fekete-fehér. Néha azért veszítünk el valamit vagy valakit, hogy érezzük annak a hiányát és hogy rájöjjünk, kell nekünk. A veszteség nem mindig rossz és nem mindig végleges. Minden csak rajtunk áll. A döntéseinken. – Mrs Gilbert lágyan elmosolyodott és felkelve a székről közelebb sétált lányához. Finoman ujjai közé zárta a hasonmás apró tenyerét majd lágyan megsimította az arcát. – Minden rendben lesz. – suttogta bátorítóan. Elena a földet bámulta, összeroskadva meredt maga elé. Nem mozdult , nem reagált, csak állt ott és gondolkodott. A sok érzelem, mely üldözte lelkét nem hagyta őt nyugodni, folytonos menekülés közben csak arra vágyott, hogy valaki szabadítsa meg őt minden érzelmétől. Annyi minden kavargott benne, hogy nem tudta volna megfogalmazni, min is megy most keresztül. Aztán vett egy mély levegőt, könnyes szemmel felemelte a fejét és őszintén, fájdalommal teli csillogással tekintett édesanyjára.
- Hiányzik – mondta halkan és ahogy elhagyta ajkait eme apró szó úgy törtek utat szemeiből a könnyek felgyülemlett áradata. Mielőtt teste elgyengülten roskadt volna össze a padlón Miranda gyorsan karjaiba zárta törékeny lányát és szorosan ölelte magához.
Néhány órával később sem változott sokat a helyzet. Elena egy fehér törölközővel körbetekerve ijesztő merevséggel bámulta magát egészalakos tükrében. Édesanyja szavai még mindig foglalkoztatták elméjét. Igaz szavaknak hitte azokat és reménykedett abban, hogy nem téved. Így lehet arra esély, hogy még látni fogja Damont, hogy még együtt lehet vele és ha ez így lesz, akkor az csak az ő döntésén fog múlni. Egy kissé talán megnyugvást hozott ez, tomboló szívére, de eloltani nem tudta vele magasan égő fájdalmas lángjait. Jelenlegi állapota nem a szakításból gyökerezik. Az, hogy Damon vámpír megváltoztatott mindent.
Megismersz, elfogadsz majd megszeretsz valakit. Úgy érzed igazán ismered őt, fontos lett számodra, törődsz vele, az életedbe fogadod, aztán jön egy mozdulat, egy mondat vagy talán csak egy szó és minden megváltozik. Az a lepel amit mindvégig láttál és éreztél lehull. Te már a lepel alá láttál. Mindazt ami alatta volt te már ismered és lehet, hogy szereted is. Akkor mégis miért oly fontos, hogy milyen színű is az ami eltakarta azt? Miért válik jelentéktelenné az amit lefed és felejtődik el az egy szempillanás alatt. Vajon tényleg ennyire felszínes az ember? Miért lökte el Elena magától Damont, mikor már tudta, hogy milyen is valójában a férfi? Ismerte őt és mégis vágyott rá. Vele volt, és vele is akart lenni éjjel – nappal. Aztán a lepel lehullt, kiderült, hogy Damon vámpír és az egyetlen dolog ami eztán számított az ez az egy szó volt. Vámpír. Megtudta, hogy a férfi kegyetlen, egy gyilkos és most már csak ezt látja, mikor pont Elena volt az, aki talán először tapasztalhatta, hogy ez mennyire nem igaz. Damon törődik másokkal, aggódik és szeret.
Pedig az egész annyira hihetetlennek tűnt. Ha belegondolsz, minden olyan meseszerű. Vámpírok tényleg léteznek? Köztünk járnak, köztünk élnek és mégsem szereztünk még róluk tudomást? Minden könyv és film, történet és mitológia valóban a valóság tálcán kínált lehetetlensége? De ha ez igaz, akkor mit rejteget még előlünk a világunk? Mi az mely bujkálni köteles és fejét akkor üti fel, amikor az életedet tökéletesnek hiszed. Az igazság néha mindent elront. Úgy tör be az ajtón, hogy szinte kiszakítja azt és a teher melyet magával hord, a földön heverve tartja azt. Az, hogy Damon vámpír olyan képtelennek hangzott, de ha belegondolsz akkor egyben tökéletes magyarázat mindenre, és most, hogy Elena tudatában van a hihetetlen valóságnak már csak azt kérdi magától, hogy eddig hogy nem láthatta ezt. Egy titkokkal és csodákkal teli világban élünk, ahol a lehetetlen nem létezik. A lelke még mindig két világ háborújának színtereként szolgált. Ahogy vágyott Damon ajkaira úgy félt fogai harapásától, ahogy éhezett a férfi védelmező karjaira úgy retteget annak fenyegető erejétől és ahogy álmodozott azúrkék szemeiről úgy rémült meg annak vérvörös színű valóságától. A veszély, mint távoli barátja csalogatta most köreibe, miközben Elena azon kapta magát, hogy vágyik annak társaságára.
Azon az éjjelen, mikor Damon elárulta neki az igazságot, a férfi sok minden másról is beszélt még a lánynak. Többek között, arról, hogy vért isznak. Az egész vérrel való táplálkozás olyan undorítónak és idegennek tűnt. Mégis ahogy Damon beszélt róla, az egész mintha természetes lenne. A vámpírok számára az is, de mi emberek óckodunk az ilyen és ehhez hasonló dolgoktól. A férfi hosszasan mesélt erről, elmondta, hogy többféle táplálkozási mód létezik. Van aki emberből, van aki csak állatokból, de olyanok is akadnak akik csak tasakos emberi vért hajlandók fogyasztani. Elmagyarázta, hogy a vérszívás nem feltétlen egyenlő a gyilkolással, sőt úgy gondolja, hogy az egyik legintimebb dolgok közé sorolandó a vércsere ha azt olyannal tesszük akit szeretünk. Szinte ámulattal hangjában mesélte, hogy milyen érzés mikor egy számodra fontos ember vére csörgedezik tovább saját ereidben. Ahogy mesélt róla, Elena szinte vágyott az érzésre és arra a mély kötelékre, melyet az a két személy között kovácsol. Félt a fájdalomtól, tartott a veszélytől, de könyörgött az érzés után. Szemeit lehunyta, melyből így egy kövér, fájdalmas könnycsepp gördült le arcán és fejét lehajtotta. Jobb kezével lassan, finoman simított végig tarkójától kezdve lefelé haladva nyaka vonalán, míg bal kezével, melle alatt szorosan átölelte magát. Azt képzelte, hogy Damon ott van. Az ő keze pihen meg a lány selymes bőrén és cirógatja finoman nyakát. A férfi hiánya teljesen felemésztette testét és lelkét. Sosem vágyott még így semmire sem, mint a másik jelenlétére, érintésére, hangjára és illatára. Hiába minden ész érvnek és reális gondolatnak, szüksége volt Damonra és ezt nem tudta már tovább titkolna maga elől.
Az álom mintha valóra vált volna, meleg, lágy tenyér érintését érezte meg hasán. Még a törölközőn keresztül is szinte perzselte bőrét. Fejét még mindig lehajtva hagyta és szemeit sem nyitotta ki. Vállaira zúduló hullámos hajzuhatagát finom ujjak érintése söpörte arrébb tarkója felé. A hasonmás bal keze nyaka mellett vállaira szökött és ott megpihent az őt cirógató ujjakon. Fejét lassan felemelte és mély lélegzetvételek kíséretében pillantott bele a tükörbe. Már nem volt egyedül, Damon ott volt vele. A férfi szorosan lépett a hasonmás hátamögé és nézett bele ő is a tükörbe. Mindkét kezével erősen magához ölelte a lányt míg fejét Elenáéhoz döntötte és nagy levegőt vett. Mindketten ugyanazt érezték. Fogalmuk nem volt, hogy amit tesznek az helyes e vagy sem, csak abban voltak biztosak, hogy szükségük van rá. Damon lassan hajtotta le fejét és puha ajkait érzékien érintette kedvese vállaihoz. Elena egy pillanatra sem vette le tekintetét kettejükről. Tomboló lelkének szívverése lassúlni, már már rendeződni látszott így egy halvány, őszinte mosoly terült szét arcán. Keze az őt csókolgató férfi tarkójára csúszott és simogatni kezdte azt. Szemeit lehunyta és átadta magát az érzésnek, a vágynak. Damonnak.
A férfi csókjaival lassan haladt fel a lány nyakán. Minden érintés egyre inkább függővé tette őket. Kezei heves, kissé erőszakos de lágy simogatásba kezdett a hasonmás hasán és mellkasán. Egyik tenyerét Elena combjára helyezte és azon mintha karmai lennének húzta fel finoman ujjait, miközben a vékony törölköző elveszítve pozícióját omladozott le a lány kecses testén. A férfi határozottan húzta magához a lányt és dörzsölte testét annak hátához és fenekéhez. Mozdulatai egyre többet követeltek. Érezni akarta kedvese minden egyes porcikáját, lényének minden egyes tapintható létezését. Egy gyors mozdulattal fogta meg a törölköző egyik végét és rántotta le azt a lányról. Fejét lassan felemelte és csodálattal teli tekintettel nézett végig kedvesén. Tekintete tükörképükben találkozott a hasonmáséval. Elenát az elégedettség érzése öntötte el mikor barátjára tekintett. Örült annak, hogy ilyen hatással van Damonra és fantasztikus, szinte megtisztelő érzésként élte meg, hogy a férfi ennyire vágyik rá. Fejét a vámpír felé fordította, aki hasonlóan tett és úgy csókolták meg egymást, mintha most tették volna azt meg elsőként. Ajkaik játéka lassú és megfontolt volt, nyelvük is csak meggondolt táncba kezdett. A kezdeti óvatosságon felülemelkedve váltak csókjaik egyre hevesebbé. Ahogy belemerültek egymás kényeztetésébe, úgy lettek mozdulataik is egyre szenvedélyesebbek. A hasonmás egy szál fekete tangában simult szorosan a mögötte álló férfihez. Ahogy Damon vágyott a lány testére és bőrének érintésére úgy áhítozott Elena is barátjáért. Lassan meg akart fordulni, hogy szemben legyen a férfival, de az nem engedte ezt. Kissé erőszakosan tartotta maga előtt háttal a lányt és miközben újra a hasonmás nyakát látta el csókokkal egyik kezével barátnője mellét míg másikkal annak legérzékenyebb pontját kezdete el izgatni. Elena Damon vállára hajtotta hátra a fejét és behunyt szemmel zihálni kezdett. A fiú sötét hajába túrt és mikor egy – egy erősebb érzelmi hullán futott át testén úgy markolt vadul abba bele. A hosszú másodpercekig tartó édes kínzás megtette a hatását. Már nem érdekelte, hogy a férfi hagyja e vagy sem, elszántan fordult szembe vele és karjait átvetve a vámpír nyakán tapasztotta ajkait a másikéra. Damon kezei a lány derekára csúsztak és úgy húzta magához közelebb. A hasonmás kezeit végigsimította a férfi izmos mellkasán, majd a fekete színű, hosszú ujjú póló alját megfogva határozott mozdulattal húzta le a vámpírról a felesleges ruhadarabot. Damon felemelte kezeit, ajkaik egy pillanatra elváltak egymástól, majd ahogy a lány megszabadította barátját a felsőjétől kapott gyorsan annak ajkai után. Tenyerei immár a szabadon érezhető hasizmokon pihent majd vándorolt fel a mellizmok felé. A heves csókok halk nyögések kitörését váltották ki a lányból melyek tovább izgatták a férfit. A vámpír eddig azt hitte, hogy fülének a legédesebb hang az erekben csordogáló vér hangja, de tévedett. Elena izgatottságtól kéjes hangja felülírt minden képzeletet. A benne tomboló fenevad kitörni készült, de áldozat helyett , szeretőre éhezett most. Vámpírgyorsasággal szorította Elenát a falhoz, olyan erővel, hogy szinte az egész ház beleremegett. Jobb kezével a falat támasztotta, míg ballal gyorsan megfordította a hasonmást, így megint háttal állt az neki és úgy húzta közelebb magához a lány meztelen testét. Elena egyre hangosabb nyögésekbe kezdett mikor megérezte a férfi forró érintését mellein. Egyik kezével hátranyúlt a fiú tarkójához míg másikkal ő is a falat támasztotta. Damon csókjaival megint a lány kecses nyakát célozta meg, de most ajkai mellett, nyelve is szerepet kapott a kényeztetésben.
A hasonmás teljesen a vámpír hatása alá került. Csak egyetlen egy gondolat járt a fejében, hogy még közelebb kerüljön hozzá, még többet akart tőle. Minden létező módon eggyé akart válni vele. Az eddig a férfi tarkóját simogató keze saját nyakához vándorolt és elhúzva onnan hullámos hajszálait szabadította fel nyakának felületét. Fejét lassan hátrahajtotta és finoman megsimogatta Damon arcát, aki abbahagyta a lány csókolgatását és kissé értetlen, ziháló tekintettel nézett barátnőjére. Tudta, hogy mit szeretne Elena, de nem akarta elhinni. Egy része könyörgött a hasonmás véréért, de a másik tiltakozott bármiféle fájdalom okozása miatt. Elena érezte a férfi hezitálását, ezért balra fordítva fejét mélyen fúrta tekintetét a másikéba és suttogó hangon szólalt meg:
- Kérlek! – Damonnak nem volt szüksége több győzködésre. Arca egy pillanat múlva már gyilkos álcája mögé bújt. Szemei vörös színben úsztak, a fekete erek halványan hullámoztak arcán és az éles, hegyes szemfogak szinte felcsillantak a sötét szoba homályában. A hasonmás mély levegőt vett, támaszkodó tenyerét elvéve a falról fűzte össze Damon ujjaival és hátrahajtott fejjel, csukott szemmel várta, hogy testük egyesüljön. A vámpír lassan, kissé félve hajtotta fejét barátnője nyakához és vájta bele annak selymes bőrébe gyilkos fogait. Mint a kés a vajban oly puhán mélyedtek bele Elena nyakába a szemfogak. Lassan, mértékkel kezdte el szívni a hasonmás édeskés vérét, melyet az összetartozás érzése fűszerezett meg. Az első korty forró volt, szinte égette Damon torkát, de az íze mennyei. Minden egyes cseppje egyre erősebbé és bátrabbá tette. Mindent érzett. A lány erejét és gyengéjét, fájdalmát és örömét, bánatát és boldogságát, de ami még ennél is furcsább érezte saját magát a lányban. A része lett. Nemcsak szívébe és agyába, de egész lényébe beférkőzött a hasonmás. A legcsodálatosabb élmény volt ez számára. Sokszor táplálkozott már emberből, de még így soha sem. Eddig minden ivását az éhség, a düh vagy szimplán csak a vadászat táplálta, de ez most a szeretetből fakadt és ezt a hasonmás is így érezte. Minden egyes korty után csak jobban szorította a férfi ujjait és bújt közelebb hozzá. Azzal, hogy megosztotta vérét barátjával csak közelebb érezte magához a fiút. Először szokatlan és kissé talán kellemetlen érzés, de aztán rájössz, hogy leírhatatlan. Adsz valamit magadból, ami a másikat éltetni fogja, mely erősebbé teszi őt. A lénye részévé válasz és ez az érzés felülmúlt minden fájdalmat vagy kínt.
Damon nem akarta, hogy Elenának baja essen így néhány korty után el is vette fejét a hasonmás nyakától. Elena heves zihálás közepette vette tudomásul a férfi ajkainak hiányát nyakán. Lassan kinyitotta szemét és erőtlenül tekintett fel a vámpírra.
- Még – kérte erőtlenül mire Damon csak elmosolyodott és elszánt tekintettel egy szenvedélyes csókot lehelt a lány ajkaira. Fejét lassan húzta el a lány közelségéből és hegyes fogait ismét megvillantva sértette fel csuklóját. Bal tenyerét lágyan barátnője hasára helyezte majd kezét a hasonmás arca elé emelte és halkan suttogni kezdett a fülébe:
- Kérlek! – kérte meg ugyanúgy kedvesét, ahogy azt a lány is tette. Elena nem habozott, rögtön két kezével kapott a férfi csuklójáért és szenvedélyesen szívni kezdte abból az enyhén vasas ízű vörös nedűt. A legtöbb ember számára a vér gusztustalan, taszító dolognak számít de nem ma és nem Elenának. Éppen olyan sokat jelentett ez számára is, mint Damonnak. Csodálatos érzés volt, melyet nem akart mással csak a férfival átélni. Csak néhány másodpercig élvezhette Elena a vér kesernyés ízét, mert Damon elhúzva tőle csuklóját fordította magával szembe a lányt és erősen nyomta őt a falhoz. Elméje teljesen elborult, a szenvedély és a vágy érzései járták át testét. Adni akart, de egyben kapni is. Elena zihálva, elszánt tekintettel dőlt a falnak. Két kezével teste mellett szinte próbált a tapétába kapaszkodni de hiába. A férfi nem ért hozzá, néhány lépéssel a hasonmástól állt vele szembe és csak csodálta őt. Éhes, szinte félelmetes tekintettel, mint mikor a vadász a zsákmányát szemléli olyan szemekkel mérte végig maga előtt többször is a lány törékeny és kívánatos testét, majd egyszer nem bírta tovább és rávette magát. Erőszakosan kapott Elena puha ajkai után miközben kezévet a hasonmás feneke alá nyúlt és derekára emelte a lányt. Elena lábai szorosan kulcsolódtak a férfi dereka köré, miközben kezeivel annak izmos hátát simogatta. Damon ujjai fel és le csúsztak érzékien a hasonmás feszes combján míg ajkai heves csókokban bontakozott ki. Egy gyors mozdulatot követően Elena már a sminkasztalon ült, lábai Damon csípőjét fogták közre. Fejét a tükörnek hátrahajtotta amíg a férfi a nyakától lefelé haladva egészen a combjáig izgatóbbnál izgatóbb csókokkal látta el testét. A combtövekhez érve, Damon csibészes mosollyal az arcán nézett fel kedvesére és egyenesedett fel. Elena kinyitotta szemeit és két kezével erősen markolt rá a kisasztalka két szélére. Damon egy kissé hátralépett és lassan végigtekintett barátnőjén. Elena erősen harapott alsó ajkába majd kíváncsian figyelte kedvese mozdulatait. A férfi lassan csatolta ki övét, gombata ki nadrágját és húzta le sliccét. Az idő melyet ennek elintézésével töltött, szinte megölte Elenát. Kiéhezve, vágyakozva nézte barátját, aki a másik édes kínzása végett nem siette el a dolgokat. Széles mosollyal az arcán tolta lentebb alsógatyáját és halkan felnevett mikor meglátta Elena reakióját. Közelebb lépett hozzá, kezével finoman nagyobb terpeszre tárta a hasonmás lábait majd szintén lassú mozdulatok kíséretében húzta le kedveséről a fekete fehérneműt. Elena kissé előredőlt. Két keze közé zárta Damon nyakát és finoman húzta le magához a fiút, aki eközben a hasonmás combjait simogatta. A csók édes volt és lágy. Egyre közelebb húzódtak egymáshoz. Semmit sem akartak elkapkodni, azt akarták, hogy minél tovább tartson, de belül égette őket a vágy ami képtelen volt jóllakni. A férfi lassan nyúlt Elena feneke alá és felemelve a lányt húzta magához közelebb barátnőjét. Egy pillanatra elválltak ajkai, szerelemmel teli csillogó tekintettel mélyedtek el egymás szemeiben mikor Damon óvatosan a lányba hatolt. Elena halkan felnyögött és bár próbálta szemeit nem becsukni – látni akarta a másikat – de a gyönyör, mely végigsüvített testén lehunyni kényszerítették szemhéjait. A férfi lassan, finoman kezdett el mozogni kedvesében. Egyik kezével a lány egyik lába alá kapott és a térdhajlatnál megfogva azt húzta közelebb kedvesét magához. Elena ismét hátradőlt és a faasztal szélébe kapaszkodott miközben egyre hangosabb nyögések hagyták el ajkait. Damon közelebb hajolt barátnőjéhez és lágy, néhol erőtlet csókokkal próbálta halkítani a hasonmást, hogy az ne keltse fel a család többi tagját.
A vámpír egy-egy erőteljesebb mozdulatánál fejét a lány vállaira, vagy melleire hajtotta és próbálta légzését és saját nyögéseit is kordában tartani. Elena ismét fentebb tolta magát és a férfi erős vállaiba kapaszkodva húzta magát közelebb Damonhoz, hogy az még mélyebbre tudjon hatolni.
A férfi ismét újításra vágyott így felkapta barátnőjét és lassan lefektetve kedvesét az ágyra, magasodott a hasonmás fölé. A helyváltoztatás ketté szakította őket, amit a lány nehezen élt meg, de Damon látszólag élvezte a helyzetet. Kaján mosollyal az arcán élvezte a lány számára gyötrelmes pillanatokat. Elena kezével és ajkaival is Damon felé kapott de az csak nem adta meg magát egy könnyen. Épp úgy vágyott a lányra, ahogy a hasonmás éhezett ő iránta, de pontosan tudta, hogy nincs is édesebb a várakoztatásnál. Két kezét a hasonmás feje mellé támasztotta és lassan, fekvőtámasz szerűen engedte le magát kellemes súlyként Elena meztelen testére. Egy forró csókot lehelt kedvese ajkaira majd jobb kezével férfiasságát irányba állította és ismét a lányba hatolt. Az érzés talán még édesebb volt mint elsőre. Ujjaikat szorosan összekapcsolták és a hasonmás feje felett szorították le azt erősen az ágyra. Mindketten ütemesen, a férfi lökéseinek megfelelő tempóban ziháltak.
Damon értett a nők nyelvén. Pontosan azt tette és úgy ahogy azt Elena kívánta, vagyis legtöbbször a lány azt sem tudja, hogy ő ezt akarja, de amint a férfi megcsinálta, tudatosult benne, hogy igen, erre szüksége volt, nagyon is. De nem csak a vámpír volt ilyen adakozó. Elena is adni akart. Örömet akarsz szerezni kedvesének, és kényeztetni szerette volna őt, mindenhol és minden téren. Vágyaik vezérelték cselekedetüket és érzéküket. Az együttlét heves, erőteljes de mégis lágysággal teli volt. Határozottan értek a másikhoz, de finoman. Épp olyan kettősség jellemezte első szeretkezésüket mint jelenlegi kapcsolatukat.
Mikor Elena már harmadjára lépett be a végső gyönyör kapujába Damon is veletartott. Mindkettejük testét egyszerre rázta ki a hideg majd öntötte el a forróság. Izmaik megfeszültek, majd mind a rongybabák roskadtak össze. A vámpír kellemes súlyként nehezedett a lányra. Verejtékes testük szorosan simult össze. A férfi fejét Elena vállaiba temette és hangosan szuszogott. Néhány másodperccel később Elena felé magasodott, kezeivel kinyomta magát és széles mosollyal az arcán hajolt le a hasonmáshoz és csókolta meg annak puha ajkait. Mikor ajkaik elváltak mindketten halkan felnevettek. Elena Damon arcát simogatta aki őszinte, szeretetteljes tekintettel csodálta kedvesét. Egy kicsit lentebbcsúszott, hogy egy apró puszit adhasson a lány köldökére majd legurult barátnőjéről és melléfeküdt. Mindketten hanyatfekve bámulták a plafonra szűrődő fények villongó játékát miközben összekulcsolt kezükkel játszottak a levegőben. Elena a férfi felé fordult és oldalára feküdt. Damon is így tett.
Percekig, talán órákig nézhették így egymást, anélkül, hogy bármelyikük is megszólalt volna. A férfi deréktól lefelé volt a vékony takaró alá bújva, míg Elena mellkasa elé húzva a lepedőt - háta szabadon volt - feküdt a kényelmes ágyban.
- Hiányoztál – szólalt meg alig hallhatóan a lány és kedves mosolyra húzta a száját. Damon szívét melegség töltötte el e szó hallatán és közelebb húzódva kedveséhez egy lágy csókot lehelt annak ajkaira majd válaszolt.
- Te is nekem – mosolygott és közel a hasonmás arcához hajtotta nyugovóra fejét. Elena halkan felnevetett, és boldogságot sugárzó arccal csukta be szemeit és egy széles mosoly kíséretében, barátja ölelő karjaiban merült szép lassan álomba. A férfi végig figyelte őt. Nézte és megjegyezte minden porcikáját, azoknak minden rezdülését. Csodálta a lányt, annak lényét és tökéletességét.
Néhány órával később, még bőven napfelkelte előtt Elenát a hiányérzet keltette fel legédesebb álmainak egyikéből. Szemeit lassan nyitotta ki, a szürkületi fényekben úszó szobában így másodpercekig csak homályos foltokat látott. Kezével lágyan simított végig maga mellett, de Damon teste helyett csak vékony lepedőjének anyagát érintették ujjai. Fejét felemelte és aggódva tekintett maga mellé. Senki nem feküdt ott. A lepedő összegyűrten hevert mellette. Egy pillanattal később kezeivel feltolta magát, immár ült, és ijedten kapott a nyakához. A seb. Érzi. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet és halkan nevetni kezdet miközben szemeit lehunyta.
- Nem álom volt – szólalt meg Damon halkan, aki a nyitott ablaknál ült. Dereka köré volt tekerve az egyik vajszínű lepedő és a párkányra felpakolt lábakkal nézett kifelé az ablakon. Fejét Elena felé fordította és mosolygott. A hasonmás széles mosolyra húzta a száját, majd hanyagul körbetekerte magát a másik lepedővel és kimászva az ágyból Damonhoz lépett. A férfi feje már nem az ágy felé nézett, hanem meredten bámult ki a szürke hajnalba. A hasonmás hátulról átölelte a férfit és egy lágy csókot adott annak édes ajkaira. A vámpír kellemes mosolyra húzta a száját és kezével az őt ölelő karokat simogatta. Elena felegyenesedett és a párkányhoz lépett majd Damonnal szemben leült arra. A fiú a hasonmás székén ült, keresztbetett lábai a párkányon pihentek, míg a hasonmás felhúzott térdekkel foglalt vele szemben helyett. A lepedő gondatlan felrakása miatt, Elena vállai szabadon voltak, haja izgatóan kócosan omlott szabad vállaira és a Hold fénye csillogóan világította meg selymesen puha bőrét.
- Mi a baj? – kérdezte a hasonmás, mert látta Damon arcán, hogy valami gond van. Nem volt se feszült, se ideges vagy mérges, de még szomorú sem, egyszerűen csak látta rajta, hogy valami nyomasztja a másikat.
- Semmi csak – nézett mereven maga elé – gondolkodom.
- Megbántad? – Elena hangja aggodalomról árulkodott. Félt, hogy a férfi talán tényleg így érez. Hiszen az igaz, hogy nem beszéltek meg semmit sem, valójában két hete nem is találkoztak és az első dolog miután újra látják egymást az az, hogy lefekszenek egymással nem éppen a megbeszélések egyik kiváló eszköze, de nem akarta azt hallani, hogy a vámpír szerint ez egy rossz döntés volt. Talán nem ennek kellett volna előbb megtörténnie, ezt Elena is jól tudja, de egy másodpercét sem bánta meg ennek az estének.
- Nem – mondta apró mosollyal az arcán a fiú és Elenára nézett. Tekintete őszinteséget és nyugalmat árasztott a lány felé. – Nem bántam meg. Sőt – húzogatta fel kacéran szemöldökeit és halkan elnevette magát, mire a hasonmás is megkönnyebbülten felnevetett.
- Akkor? – faggatta tovább barátját, mire az végre feltette azt a kérdést amely már két hete nagyon izgatja őt.
- Félsz tőlem? – nézett komolyan Elenára. Szemeiből a kíváncsiság, a félelem és a remény apró szikrái tisztán kiolvashatóak voltak. A hasonmást meglepte ez a kérdés. Arca érthetetlenné vált és először nem is tudta , hogy mit feleljen. Ő maga sem tudta, erre a választ rögtön. Néhány másodpercig néztek egymásra, Elena szóra formálta ajkait de hang nem hagyta el torkát. Damon izgatottan várta kedvese válaszát.
- Ugyan, ne hülyéskedj! – csapott barátja combjára a lány és felnevetett. Próbálta viccre venni a kérdést, mert őszintén nem tudta, hogy mit is felelhetne erre.
- Elena, kérlek! – hajolt előre a férfi és megragadva a hasonmás vékony csuklóját nézett mélyen annak gesztenyebarna szemei. – Félsz tőlem? – ismételte meg kérdését suttogva. Elena lassan húzta ki kezét a vámpír ujjai közül és hajába túrva dőlt neki a falnak.
- Igen. – válaszolta röviden. Damon csalódottan hajtotta le a fejét és dőlt hátra a székben. A hasonmás rögtön észrevette a férfi kétségbeesett és lemondó viselkedését. Felpattant a párkányról és egyik lábát átvetve Damon felpolcolt lábain ült bele az ölébe, szembe a fiúval. Két keze közé vette a vámpír arcát és felemelte lassan barátja fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Igen, félek tőled – ismételte meg előző szavait, amik továbbra sem enyhítették Damon szívének fájdalmát. – De ez nem baj – mondta mosolyogva a lány és egy apró csókot adott a férfi mozdulatlan ajkaira.
- Már hogyne lenne az? – kérdezte a vámpír, kemény, szigorú vonásokkal az arcán. Rosszul esett neki, hogy barátnője ezt válaszolta neki, de közben meg is értette őt.
- Damon, nézz rám! – kérte Elena de a fiú csak nem emelte rá tekintetét. – Damon, Damon – szólt rá újra és újra mikor végül unott és dühös arcát a férfi barátnője mosolygós arca felé emelte. – Félek tőled, de
- Megtennéd, hogy nem mondod ki még egyszer?! – fakadt ki hangosan a vámpír.
- Befejezhetném? – nézett Elena a férfira aki dacos tekintettel csapott egyet a levegőbe majd szinte gyilkos tekintettel pillantott fel a hasonmásra. A fiú szigorú tekintete egyátalán nem rémisztette meg Elenát, sőt inkább talán mosolyt csalt az arcára. – Szóval csak annyit akartam mondani, hogy az egyik énem, pont erre a félelemre vágyik. – fejezte be végre mondatát aminek hallatán a vámpír értetlenül húzta össze szemöldökeit. – A veszély az élet velejárója – mondta miközben finoman simogatni kezdte a vámpír nyakát és arcát. – Éberségre tanít, figyelemre, arra, hogy mindig készen kell állnod mindenre. Veszély nélkül nem tudod, hogy mi az a nyugalom, a béke. Anélkül nem ismered meg a jót és nem tanulod meg azt értékelni sem. A veszély az életünk része, Damon. – magyarázta Elena, miközben bíztató tekintettel nézte a másikat. – És ha életem legnagyobb veszélye Te vagy – egy pillanatra a férfi ajkaira pillantott majd kéjes mosollyal az arcán veszett el újra az azúrkék szempárban – akkor úgy érzem, hogy képes vagyok mindenre. – egy lágy csókolt lehelt a vámpír ajkaira, amelyek néhány másodpercnyi mozdulatlanság után, mohón kaptak újabb és újabb vad, édes csókok után. Mikor ajkaik rövid időre elváltak egymástól a férfi arca még mindig gondterheltnek tűnt.
- Mi a baj? – kérdezte a hasonmás.
- Nem tudom – válaszolta a vámpír és megcsóválta a fejét, majd kezeit barátnője dereka köré fűzte. – Működni fog ez így? – fejével a lányra bökött aztán meg magára nézett és megrántotta egyik vállát. – Te ember vagy, én pedig– viccesen húzta össze szemöldökeit és szája egyik sarka mosolyra húzódott – nem egészen. Te öregszel de én nem. Hova vezethet ez?
- Ha ember lennél akkor tudnád? – szegezte Elena komolyan a másiknak a kérdést. – Akkor meg tudnád mondani, hogy mi lesz velünk 1 hét, 1 hónap vagy akár 1 év múlva? – a kérdés költői volt így nem is várt rá valódi választ. – Nézd, - kezdte halkan és egy tincset fésült ujjaival a füle mögé – fogalmam sincs, hogy mit hoz a jövő, de nem is érdekel. Csak egy dologban vagyok biztos – nézett mélyen barátja reményekkel teli szemeibe majd folytatta – azt akarom, hogy részese legyél. És az már nem érdekel, hogy a pasimként, a barátomnék, az ellenségemként vagy mint – ujjaival macskakörmöket formált – az én védelmező bátyjámként veszel majd részt benne, bár azért az utóbbi egy kicsit morbid lenne, - jegyezte meg halkan mosolyogva és fejével az ágy felé intett – szóval a lényeg az az, hogy ott legyél, érted? – kérdezte kedves hangon barátját, aki széles mosollyal az arcán bólintott és egy puszit nyomott kedvese ajkaira. – Egyedül nem, de együtt menni fog. – suttogta halkan a hasonmás és lágyan megcsókolták egymást. – Héj – vált ki Elena hirtelen az édes kényeztetésből és vállon csapta barátját aki értetlenül de mégis mosollyal az arcán figyelte a lányt. – Hazudtál! – nézett színlelt dühvel a férfira.
- Én? – kérdezte a vámpír. – Miről? Mikor? – értetlenkedett.
- Azt mondta, a vámpírvérnek gyógyító hatása van, igaz? – Damon bólintott. – Akkor ez mégis mi? – mutatott a nyakán lévő sebre ami elég nyílvánvalóan Damon fogaitól származott. – Ittam belőled, és látod? Ezek még mindig rajtam virítanak – fejét felemelte és oldalra fordította, hogy a férfi jobban láthassa az apró sebet. Damon ujjait finoman végighúzta az apró harapásokon majd halkan felnevetett és válaszolt.
- Igen, mert miután begyógyult én még kétszer kortyoltam belőled.
- Kortyoltál? – kérdezett vissza cinikus mosollyal az arcán.
- Akkor ittam, nem mindegy? – rántotta meg vállát a férfi és magához húzta a lányt egy gyors csók erejéig, majd mélyen belélegezte friss bőrének illatát. Elenának nem is kellett több szó vagy jel, haját elhúzva vállairól, oldalra fordította fejét és a férfit tarkójánál cirógatva húzta közelebb nyakához. A vámpír egy hálás mosollyal az arcán lehelt puha csókot kedvese nyakára, majd éles szemfogait kieresztve válta bele azok lassan a hasonmás mézédes bőrébe.
- Szóval újra együtt? – kérdezte reggel Miranda az asztalnál üldögélő párocskától miközben reggelit készített nekik. Elena és Damon egymás mellett ültek és az asztal fölött ujjaikat szorosan fűzték össze. Mindkettejük arcáról a tiszta boldogság volt leolvasható. Ajkaik kellemes, őszinte mosolyra húzódtak és elkötelezve néztek mélyen a másik szemébe. – Hahó! – szólalt meg ismét a hasonmás anyja és a kezében lévő fakanállal integetett a levegőbe, hogy lánya vagy annak udvarlója végre felénézzen.
- Ja, igen, bocsi – válaszolt gyorsan és zavartan Elena, mire Damon halkan elnevette magát. – Újra együtt – erősítette meg édesanyja felvetését és két keze közé zárta a férfi meleg tenyerét. Mrs Gilbert széles mosolyra húzta a száját és megfordította a serpenyőben lévő palacsintákat.
Az idillikus hangulat egy szempillantás alatt odalett, mikor Grayson dühös léptekkel jelent meg az étkezőben és minden előzetes szóváltás vagy figyelmeztetés nélkül ragadta meg Damon pulcsijának nyakát és emelte fel őt a székről. Vérben forgó szemekkel nézett végig a fiún aki bár belül magában mosolygott, arcára enyhe félelem vonalait rajzolta.
- Megmondtam, hogy ne merj neki fájdalmat okozni – Mr Gilbert hangja fenyegető volt. Apróra nyílt ajkai között szinte suttogva sziszegte a szavakat. Damon nem felelt, nem is mozdult, csak állt ott mozdulatlanul. – Tudod, hogy min ment Elena keresztül az elmúlt két hétben? – faggatta a vámpírt és enyhén megrángatta a vámpír felsőjét. – Mindezt azért, mert te úgy gondoltad, hogy elhagyod őt?
- Apa! – állt fel a hasonmás és kezét Grayson vállára tette, hogy lenyugtassa a férfit, de az meg sem hallotta lánya szavait.
- Napokig csak sírt! Nem evett, nem mosolygott, nem csinált semmit sem! – folytatta tovább Damon osztását Elena édesapja.
- Apa! Ő.. – kezdte újra a lány, de megint csak hallhatatlannak érezte hangját.
- Megbántottad őt! Megbántottad a lányomat! Csak úgy elhagytad, most meg visszakönyörgöd magad? Én megbíztam benned, te rohadék! Takarodj a házamból! – üvöltötte. Szinte a falak is beleremegtek Grayson mély és érdes hangjába.
- Apa, nem Damon, hanem én szakítottam – szólt végre közbe a hasonmás és magyarázta meg a dolgokat.
- Ja! – mondta meglepődött, de megkönnyebbült arccal Grayson és elengedve Damont széles mosolyra húzta a száját. – Ne haragudj öregem – nevetett és vállonveregette a vámpírt akinek arcán szintén díjnyertes mosoly húzódott végig. – Minden oké? Jól vagy? Tudod, Elena nevében én is elnézést kérek – lépett közelebb a fiúhoz és karját átvetette a másik vállán, mintha országos cimborák lennének – a lányom néha igen szeszélyes tud lenni, de örülök, hogy megjött az esze és rendes tőled, hogy megbocsátottál neki – mégegy rövid hátbaveregetés majd célirányosan a konyha felé kezdett el Grayson sétálni. – Mi lesz a reggeli? – kérdezte Mirandát majd egy rövid csókot adott a nő arcára. – Ja és Damon! – szólt oda a fiúnak aki értetlenül de mégis mosolyogva fordult felé és várta a folytatást – Ez az előbbi csak tudod a szokásos , kötelező apás dolog volt – kezével mutogatott miközben magyarázkodott – de majd megtudod te is – legyintett. Elena és Damon mosolyogva néztek egymásra, de nem így érezték magukat. Sajnos Graysonnak nem volt igaza. Damon sosem fogja megtudni, hogy milyen érzés apának lenni. Sosem fogja kiosztani a lánya udvarlóit, sosem fog velük whisky-t iszogatni. Ő sosem lesz szülő, istenem még öregedni sem tud, képtelen rá, természetéből, lényéből adódik a végtelenségbe való bezártság. Az idő életfogytig tartó rabja lett , ahonnan nincs kiút.
Ahogy a hasonmás barátjára tekintett látta, hogy mit érez a másik. Ismerte a vámpírt, tudta, hogy ő egy igazi szabadlélek, akinek senki sem szabhat határt, ő saját maga ura. Magáért cselekszik, úgy dönt, hogy az neki kedvezzen. Nincs senki sem aki parancsolhatna neki az időn kívül, melynek hű szolgájává kötelezték és előtte őt térde kényszerítették. És úgy tűnt, a férfinak ezzel semmi baja sincs. Fejethajtott és elfogadta sorsát, teszi azt amit tennie kell, amivé vált. A természetének, az ösztöneinek él. Nem kér , nem követel csak elfogad és teljesít. A legkiválóbb szolgák egyike, aki kötelezettségei mellett csak egyet tesz meg, sóvárog. Sóvárog egy életért melynek egyszer végeszakad, egy szerelemért melyet egyszer viszonoznak. Sóvárog, hogy sötét haja egyszer őszbe boruljon, hogy bőre ráncossá válljon és ereje szépen lassan hagyja el testét. Sóvárog egy megbánás nélküli életért, egy gyermekért, ki felnéz rá, s kit taníthat. Egyszerűen egy életért, mely múlandó.
A hasonmás látta Damon érzéseit és amennyire tudta, meg is értette azokat. Finoman a fiú karjába karolt és szorosan bújt hozzá közelebb.
- Jó reggelt! – lépett a konyhába a legfiatalabb Gilbert és leült Elenáék mellé az asztalhoz.
- ‘Reggelt Jeremy! – köszönt neki Damon hangosan, széles mosollyal az arcán.
- Na, újra együtt – állapította meg a fiú is a látható valóságot és mosolyogva nézett végig a Elenáékon. – Tök jó – tette hozzá majd egy almát vett ki az asztal közepén található gyümölcstálból és mielőtt egy nagyot harapott volna bele halkan hozzátette – Elena elég uncsi volt az elmúlt két hétben. - A hasonmás mikor meghallotta testvére mondatát kissé sértődötten boxolt bele öccse vállába aki csak nevetett az egész helyzeten.
- Na és mit fogtok ma csinálni, kislányom? Gondolom megünneplitek az újrakezdést – szólalt meg Miranda és az asztalra helyezte a már kész palacsintákat.
- Nem hiszem, hogy lenne ma erre időm – mondta Damon és 3 palacsintát egymásba hajtva tömte szájába a forró reggelit. Elena érthetetlenül nézett barátjára, hiszen ő is úgy gondolta, hogy a mai nap az csak is az övék lesz, erre Damon rögtön betervez valamit.
- Tessék? – kérdezte elhűlve Elena a mosolygós vámpírtól. – Mégis mi dolgod lenne rajtam kívül?
- Jeremy – vágta rá a férfi és további palacsintákért nyúlt.
- Én? Mi van velem? – kérdezte a hasonmás öccse és meglepődötten nézett fel tányérjából.
- Még régebben megígértem, hogy átbeszéljük majd ezt a Vicki-s ügyet, csak tudod – tenyerét szájához tette minta suttogna valamit – a nővéred kidobott – tette hozzá halkan és széttárta karjait. Elena egy erős ütést mért a férfi vállára míg a család többi tagja halkan felnevetett. – Áuu – mondta a vámpír és megsimította vállát.
- Én benne vagyok – szólt vidáman Jeremy és befejezve reggelijét arrébb tolta tányérját. – Na és hová megyünk?
- Szereted a baseballt? – kérdezte Damon.
- Naná! Ki nem? – csillant fel a fiú szeme.
- Nagyszerű. Van két jegyem a mai meccsre. Atlanta Braves a Mets ellen.
- Ez most komoly? – kérdezte elhűlve Jeremy és arcán olyan széles mosoly húzódott végig, hogy szinte a fülét súrolta a szája széle.
- A legkomolyabb – kacsinott Damon a fiúra és elnevette magát.
- Hol lesz a meccs? – kérdezte Grayson mikor leült az asztalhoz.
- Atlantában. Néhány órányira van csak innen. – válaszolta a vámpír.
- Azt ne mondjátok, hogy nem mehetek el – állt fel hirtelen Jer az asztaltól és mérgesen pillantott a szüleire, hogy nehogy ezt merjék majd neki mondani.
- De elmehetsz. Damon vigyázni fog rád – mondta Miranda és férfje mögé sétált majd egyik kezét Grayson vállára tette.
- Akkor délután kettőkor itt vagyok érted és indulhatunk is – fordult Damon Jeremyhez és felállt az asztaltól. – Hazamegyek, aztán meg elugrok a jegyekért – mondta Elenának és lehajolva hozzá egy gyors csókot adott a lány ajkaira. – Kettőkor Jer! – szólt rá a fiúra és mikor elsétált mellette belecsapott Jeremy kezébe.
- Rendben – válaszolta lelkesen és vigyorgott.
(néhány órával később)
- Köszi a jegyeket, Damon – mondta Jeremy miközben beszállt a férfi kék Chevijébe és lassan elindultak a Gilbert háztól. Elena és Miranda az ajtóban álltak és integettek a kirándulni induló fiúknak. Jer legyintett egyet anyjáék felé majd izgatottan nyúlt a kocsiban lévő rádió hangerejét szabályozó gombjához és elég rendesen felcsavarta azt.
- Hééé hééé hééé! – ordította Damon, mivel a hangszóróból szinte dübörgött valami szörnyű tinibanda rock stílusnak semmiképp sem mondható dala. – Kicsit halkabban öcskös – nevetett a férfi és lentebb tekerte a hangerőt.
Körülbelül 30-40 perce lehettek úton. Sokat nem beszéltek egymással, de így is Jeremy végig vigyorogta az egész utat. Nagyon boldog volt, hogy végre nagyfiú lehet. Damonon látszódott, hogy egy vagány, öntörvényű, szabadlelkű férfi és baromi jól nézett ki, hogy Jeremy vele haverkodik. Ma még talán menőnek is tűnhet.
- Szóval Damon, Braves vagy Mets? – a férfi bambán bámulta az utat így a kérdés kissé meglepte őt.
- Hogy mi? – kérdezett vissza.
- Kinek szurkolsz? Braves vagy Mets? – ismételte meg a fiú előző kérdését.
- Fogalmam sincs. Azt sem tudom, hogy kik ezek – rántotta meg egyik vállát a vámpír és halkan felnevetett.
- Úgy megyünk baseball meccsre, hogy te nem is szereted? – faggatózott tovább a fiatal Gilbert.
- Ja igen, ezt még nem mondtam – nyelt egyet a férfi majd folytatta. – Nem megyünk meccsre – nézett Jeremyre mosollyal az arcán.
- Akkor hova megyünk? – értetlenkedett a fiú. Egy kissé letörte őt a hír, hogy nem lesz ott kedvenc baseballcsapata meccsén de kíváncsian várta, hogy Damon vajon hová is fogja majd őt vinni.
- Te választasz – egyik kezével elengedte a kormányt míg a másikkal számolta a felsorolt lehetőségeket - Blue Moon, Magic Girls vagy az én személyes kedvencem, a Plan B. Szóval?
- Várj! – kiáltott fel hangosan Jeremy. – Ez mind sztriptízbár, ugye? – Damon elhúzta a száját mintha menteni próbálná a helyzetet és úgy válaszolt.
- Én inkább úgy mondanám, hogy ‘fantáziakiegészítő látványintézmények‘ – nevetett fel hangosan a vámpír.
- Most komolyan sztriptízbárba megyünk? – kérdezte még mindig hitetlenül a fiú, de óriási lelkesedést lehetett kihallani hangjából.
- Igen, miért baj? – vetette oda a kérdést félvállról Damon.
- Baj? - kérdezett vissza nevetve Jeremy és csodálkozó tekintettel vigyorgott maga elé. – Dehogy, ez csúcs! – kiáltott fel.
- Akkor válaszd ki, hogy mi legyen az első állomás.
- Miért, több helyre is megyünk? – érdeklődött Jer.
- Hosszú éjszaka áll előttünk, öcskös – kacsintott a fiúra majd nevetni kezdtek mindketten.
- Hogy érted, azt, hogy nem a megszokott állapotban? – kérdezte Elena miközben telefonált. Már késő éjszaka volt. Éjfél múlt néhány perccel és a két fiú sehol sem volt. A szülők már régen lefeküdtek aludni azzal a tudattal, hogy a meccs sokáig tart és a hazaút sem öt perc, de a hasonmás fennmaradt. Meg akarta várni az öccsét, kíváncsi volt , hogy Jeremy és Damon hogyan érezték magukat egy ilyen tipikus fiúnapon.
A vonal másik végén Damon volt, aki épp próbálta barátnőjét felkészíteni öccse látványára. – Mi van Jeremyvel? – érdeklődött a hasonmás miközben fel s alá járkált a verandán. Aztán léptek hangjait hallotta meg a járda felől és odakapta a fejét. A kép, mely szemei elé tárult szinte sokkolta a hasonmást. – Úristen – suttogta maga elé majd lassan leengedte fülétől a kezét és kinyomta a telefont. Jeremy alig állt meg a lábain. Damon a fiú karjai alatt átnyúlva karolta át a kis Gilbertet és próbálta őt minél józanabb színben feltűntetni. Néhány másodperccel később már a veranda lépcsőinél álltak és a vámpír elbűvölő mosolyával próbálta a hasonmást levenni a lábairól, hogy ne akadjon ki.
- Megjöttünk – szólalt meg nevetve a férfi és kedvese felé hajolt egy gyors csók erejéig de Elena csak ledöbbent tekintettel mérte végig testvérét.
- Mit történt? – kérdezte.
- Oh csak – nézett Damon zavartan Jeremy és szélesen elmosolyodott – buliztunk egyet. – rántotta meg vállait és barátnőjére nézett.
- Mond, normális vagy? – fakadt ki a hasonmás. Legszívesebben ordított volna, de a férfi mutogatta neki, hogy halkabban különben a szülők felkelnek és az senkinek sem lenne jó.
- Teljesen – válaszolta a vámpír és csábosan nézett a lányra – de most lefektetném az öcsédet, mielőtt összesik – nevetett halkan.
- Damon, komolyan mondom én – mérges hangon kezdte el szidni barátját mikor Jeremy közbeszólt.
- Tök úgy nézel ki mint Amy – szólalt meg üveges tekintettel, botladozó nyelvvel Jeremy és röhögni kezdett.
- Hogy ki? – nézett rá értetlenül a lány.
- Amy, Amy C – válaszolt Jer és álmodozó tekintettel emelte fejét a csillagok felé – Két dollárért három – mutatta ujjaival a hármat és kezét szinte Elena képébe nyomta – percig táncolt.
- Hogy mit csinált? – nézett mérgesen a hasonmás a fiúra majd mikor kezdett leesni neki a dolog, hogy hol is volt pontosan ez a két jómadár, dühös tekintettel fűzte össze karjait mellkasa előtt és ölni tudó szemekkel meredt vigyorgó barátjára.
- De csak nekem – szólalt meg ismét a kis Gilbert és szerelmes tekintettel mosolygott kábultan – mert azt mondta cuki vagyok.
- Megölek – mondta halkan a lány és teljes komolysággal nézett a férfira. Hangja kimért és halk volt. – Még nem tudom, hogy hogyan de megölek.
Lassan elindultak az ajtó felé. Próbáltak úgy mozogni a házban, hogy az a lehető legkisebb zörejjel járnon. Ez Elenának és a vámpírnak többnyire sikerült is, de Jeremynek valahogy minden lépése után mesélnivalója támadt, amit minél nagyobb átéléssel és minél hangosabban próbált előadni a nővérének. Damon úgy vélte jónak, ha vámpírsebességével gyorsan felviszi a fiút a szobájába és ágybarakja, hát ha sikerül gyorsan elaludnia és így majd nem veri fel az egész házat. Elena fél perccel később ért fel öccse szobájába. Akkor már Jeremy nyugodtan feküdt az ágyában, miközben halkan motyogott valamit. Damon levetette a fiú lábáról a cipőt és az ajtóban álló hasonmás mellé állt.
- Alkoholt adtál az öcsémnek! – mondta halkan a hasonmás. Szemét egy pillanatra sem vette le alvó testvéréről. Hangja nyers volt és megvető.
- Sört – vágta rá Damon és hasonlóan mint barátnője, Jeremyt nézte. Erős karjait összefűzte mellkasa előtt és enyhén dőlt neki az ajtófélfának.
- Komolyan nem fogod fel, hogy mit műveltél? – nézett megvetően a vámpírra a lány és megcsóválta a fejét. – Még csak 14 éves, Damon, a fenébe is – magyarázta. – és te leitatod őt, meg elviszed egy sztriptízbárba?
- Háromba – javította ki Damon, de mikor meglátta, hogy a hasonmás szemei ettől a szótól csak még inkább kikerekedtek és gyilkosabbá váltak gyorsan folytatta mondatát – de mindegy is. Amúgy, hogy jöttél rá? Egyikünk sem említette.
- Ismerlek, Damon – vágta rá Elena. – Mégis miért csináltad ezt?
- Vicki miatt – válaszolt a férfi és mikor látta, hogy kedvese nem érti a dolgot, további magyarázásba vágott – Jeremy totál beleesett Vickibe, de ahhoz, hogy esélye legyen a lánynál meg kell tanulnia kezelni egy nő közelségét.
- És ezért elvitted egy olyan helyre ahol meztelen ribancok édelegnek neki? – kérdezte hangosabban a hasonmás. Látszott, hogy teljesen kiakadt az egész este miatt.
- Nem ribancok, ők táncosok, Elena – helyesbített a vámpír ami csak tovább dühítette a lányt – és nem voltak teljesen meztelenek – nevetett halkan a férfi, aki látszólag nagyon élvezte, hogy barátnőjében forr a düh. A hasonmás szinte nem hit a fülének, teljesen kiakadt a másikra. Apró résnyire nyitotta száját és érthetetlenül csóválta meg fejét majd öccsére nézett és úgy szólalt meg.
- Alkoholt adtál a 14 éves öcsémnek.
- Sört – vágta rá megint a férfi.
- Az is alkohol! – szólt vissza idegesen a lány.
- Az búzalé – helyesbített a vámpír.
- Ami úgyszint alkohol – Elena szinte már ordított.
- Ki szerint? – rántotta meg egyik vállát a fiú, hangja fölényes volt.
- Látom még mindig nem érted – vett egy mély levegőt a lány és szembefordult barátjával. – Jeremy csak 14 éves, 14, Damon – hangsúlyozta ki öccse életkorát – még jogosítványa se lehet, de te már undorító bárokba cipeled őt és hagyod alkoholt inni, sört – mondta ki gyorsan a lány, mielőtt Damon rávágta volna – mindezt úgy, hogy közben a szüleink azt hiszik baseballmeccsen vagytok? Ez felelőtlenség – magyarázta Elena.
- Mondja ezt az a 16 éves lány, aki szereti a whiskyt, aki bárok eldugott sarkában smárolgat , aki egy vámpírral jár és aki ezzel a – húzta ki magát és végigmutatott testén – szörnyen szexi vámpírral tegnap egész éjszakán át mocskosan szeretkezett? – széles vigyorra húzta a száját, mire a hasonmás csak döbbenten nézett. Próbált ő olyan fejet vágni, hogy dühös, de valójában már egyre kevésbé érezte mérge lángjait magában lobogni.
- Még egy szó – emelte fel ujját fenyegetően a lány és közelebb sétált barátjához – és semmi mocskos sem lesz ma este. Egy rövid pillanatig bűvölték egymás tekintetét majd Damon hátrébb lépett, karjait összefűzte és nekidőlt a falnak.
- Ah, jó, ma amúgy sincs semmi kedvem hozzá – mondta halkan, unott hangon.
- Micsoda? – akadt ki teljesen Elena és hangja magasba szökött. Ő csak húzni akarta a vámpír agyát, egyátalán nem gondolta komolyan előző mondatát, erre a férfi közli vele, hogy ma este, a második estén, hogy újra együtt vannak neki nincs kedve a hasonmással lenni? A férfi pár másodpercig komoly tekintettel nézte kedvesét, majd nem bírta tovább és hangos röhögésbe tört ki. Elena megkönnyebbülten sóhajtott egyet és széles mosolyra húzta ajkait. A vámpír gyorsan odalépett barátnője elé és felkapva őt, derekára emelte a másikat. Elena lábait szorosan fonta össze Damon csípője körül és így indultak meg a hasonmás szobája felé.
- Egy percig se hidd, hogy megbocsátottam neked – jegyezte meg a Gilbert lány két heves csók között.
- Nem érdekel – válaszolt Damon levegős hangon és térdével lökbe be a háló ajtaját. Lassú léptekkel indultak meg az ágy felé miközbe szenvedélyesen csókolták és simogatták egymást.
- Utálak, hogy sztriptízbárban voltál – szólalt meg ismét a lány.
- Nem érdekel – felelte a vámpír és kezével erőteljesen markolt bele barátnője fenekébe. Az ágy végéhez érve, ajkaik egy pillanatra elválltak egymástól és mélyen, vággyal teli csillogással merültek el egymás tekintetében. A férfi csibészes mosolyra húzta a száját, ami a lányt is megmosolyogtatta majd rádőltek az ágyra. Ahogy Elena megérezte magán barátja súlyát a testét menten felhevült a bőre. Mintha belülről valami izzó kályha fűtené őt. Elszántan kaptak egymás ajkai után, majd Damon gyorsan kibújva pulóveréből ereszkedett vissza a hasonmásra. Nem csókolta meg a lányt csak nézte őt, csodálta a kékes holdfényben megcsillanó fényes testét. Elena kezével átkarolta kedvese nyakát és ujjaival a tarkóját kezdte el cirógatni.
- Miért mentél oda? – kérdezte komoly hangon. Látszott rajta, hogy tényleg őszinte válaszra vár.
- Féltékeny vagy? – szólalt meg lágy hangon a férfi és végigsimította a hasonmás arcát.
- Igen – suttogta halkan a választ és kissé elszégyelte magát. Damon széles mosolyra húzta a száját és úgy felelt.
- Nem kell aggódnod, nekem csak te kellesz – hangja tiszta és nyugodt volt. Egy finom csókot lehelt a vigyorgó Elena ajkaira majd mielőtt hevesebb csókokban bontakoztak volna ki még hozzátette. – De persze azért vak nem vagyok – nevetett, mire a lány erősen a vállába boxolt. Hangos nevetésbe törtek ki mindketten és magukra húzva a vékony vajszínű takarót merültek el egymásban.
„ Három hete, hogy Damonnal újra együtt vagyunk és megkell mondjam, minden csodás azóta. Mégtöbb időt töltünk egymással mint előtte, szinte minden nap átjön hozzám, bár gyakran inkább csak Jeremyhez. A sztriptízbáros este óta alig lehet őket szétválasztani. Damon elmondása szerint, délutánonként ‘nőcsábászi trükkök‘ órát tart az öcsémnek, de nekem nem részletezte, hogy ez miből is áll.
Múltkor Jer azt mondta, hogy olyan neki Damon, mintha a bátyja lenne. Azért ennek örülök. Nemcsak Jer miatt, de jó, hogy Damonnak van még valakije a városban akivel együtt tud lógni rajtam kívül.
Néha összekapunk Damonnal, de általában ezeket gyorsan orvosolni szoktuk. Kicsit aggaszt, hogy sokszor úgy magába zárkózik és nem mondja el, hogy mi bántja. Még mindig nem nyílt meg nekem teljesen, de látom, hogy próbálkozik.
Szóval minden tökéletes és úgy érzem, minden tökéletes is marad...“
- Hagyd már az írást! – szólt rá Damon a hasonmásra és kezéből kitépve a naplót dobta félre a fűben. Egy gyors mozdulattal fölé magasodott és csókolni kezdte.
A Drown Well-i erdőben voltak, közel a tóparthoz telepedtek le a fűben és csak pihentek. Gyönyörű napsütés volt aznap, így a földönfekvéskor nem kell aggódni bármiféle felfázás miatt. Elena egészen a vámpír magánakciójáig a naplóját írta míg barátja mellette hanyatfekve, szájában egy hosszú fűszállal dalolászott. – Miről tudsz te ennyit írni? – kérdezte miközben puha ajkával a nyakát árasztotta el édes csókokkal.
- Rólunk – vágta rá a hasonmás mire Damon felnézett és a már ismert szívdöglesztő mosoly jelent meg arcán.
- Na, és vannak benne izgalmas részletek is? – érdeklődött tovább a napló tartalma után miközben a lány nyakáról áttért annak melleinek kényeztetésére. Elena hangosan felnevetett majd hajánál fogva húzta fentebb a vámpírt, hogy fejük egy magasságban legyen és mondta neki határozottan.
- Nincsenek – válaszolta röviden, vigyorral az arcán. – És most szállj le rólam – próbálta finoman lelökni magáról barátját, de nem igazán járt sikerrel.
- Ugyan miért? – kérdezte halkan a férfi és csibészes vigyor ült ki arcára. Felemelte fejét és körbenézett. – Nincs itt senki, csak te – egy apró csókot lehelt kedvese ajkaira – és én – nevetett.
- Szóval ezért hoztál ide? – nézett számonkérően a vámpírra de szemei mosolyogtak. – Hogy lefektess?
- Nem mondom, hogy nagyon cibálni kellett – gúnyolódott Damon amiért a hasonmás erősen vállon boxolta majd beletúrt éjfekete hajába és lehúzva magához hevesen csókolgatni kezdték egymást. Kezével birtoklóan simogatni kezdte a vámpír nyakát és hátát miközben szenvedélyesen falták egymást.
- Mondd ki – lihegte Elena erőtlenül maga elé forró csókok közepette. Damon először nem reagált különösebben a mondatra, csak kissé megakasztotta ajkainak forró kényeztetését. – Mondd ki, hallanom kell. – A férfi megállt és szigorú, dühös tekintettel pillantott le az alatta erőtlen de vággyal teli lányra. A hasonmás lassan tért észhez és nyitotta ki szemeit, majd értetlenül meredt kedvese képére. Két keze közé vette a férfi arcát és felemelve fejét aggodalmas hangon szólalt meg – Mi a baj? – emelkedett volna közelebb, de a vámpír lecsapva arcáról a kecses kézfejeket állt fel és sétált arrébb néhány métert.
- Miért csinálod ezt? – kérdezte a lánytól, neki háttal állva, halk, de ijesztően komoly hangon. Elena nem felelt csak zavartan tekintett a másikra és várt. – Huh? Miért csinálod ezt? – kiabált Damon és dühösen csillogó szemekkel fordult barátnője felé. Kezei ökölbeszorultak, testén az izmok láthatóan megfeszültek.
- Kicsim, nem értem, mi a ...
- Uralni akarsz? – förmedt rá a lányra. Teljesen kivetkőzött magából. A hangja kemény és durva volt, a testtartása ijesztő és uralkodó, a szavai pedig, hamisak. – Te akarod írni a szavaimat, a mondataimat, azt hogy mit érezzek, huh? Igen?! – kiabált érdes, szinte nyers hangon ami komolyan megfélemlítette Elenát.
- Micsoda? – nézett értetlenül a vámpírra de alig mert megszólalni. – Nem értem, én ...
- Ne akarj megváltoztatni, ne akarj engem jobbá tenni – a kiabálásból, halk de erőteljes, fenyegető hang lett. A dühös tekintet mozdulatlanságra utasította a hasonmást, de az mégis felállt és közelebb lépve a férfihoz ismételte meg egyik előző mondatát.
- Mi bajod van, Damon? – komolyan aggódott, de emellett hangjában már bizonyos szintű sértettség is érződött. Nem értette a barátját, fogalma sem volt, hogy mire fel ez a heves reakció, de nem tetszett neki és határozottan nem is érezte ezt jogosnak.
- Ne várj tőlem olyat amit nem tudok megtenni, ne kényszeríts ilyenekre – folytatta a támadást a férfi. Elena értetlenül állt kedvese előtt. Egyszerűen nem értette őt. Miért mondja ezeket? Mit akarnak jelenti a sértő, szinte fájó szavak? És miért érdemelte ki ezeket a durva mondatokat? Válaszokat akart és keresett is volna, de Damon viselkedése, fenyegető mozdulatai teljesen lebénították testét és agyát. Megszűnt gondolkozni , csak állt ott, szembe a vámpírral és hallgatta őt. – Akkor fogom kimondani amikor akarom – egy pillanatra megállt majd még ijesztőbb, suttogó hangon folytatta – ha akarom. – a lány csodálkozva húzta össze szemöldökeit. Nem értett még mindig semmit sem.
- Damon? – szólította meg halkan a hasonmás. – Miért csinálod ezt?
- Te miért csinálod ezt? – kérdezett visza hangosan és durva hangszínnel a férfi. – Miért akarod kierőszakolni belőlem azt, hogy szeretlek?
- Tessék? – nézett Elena elhűlve a vámpírra, és eddig kétségeket sugárzó tekintete dühösre váltott. Már értette, hogy miért akadt ki ennyire Damon és mire fel volt ez a hirtelen ordítozás.
- Így akarod hallani? – hangja szarkasztikus és cinikus volt. – Hogy azért mondjam, mert te – mutatott rá úgy a lányra, mintha valami haszontalan förmedvény lenne – hallani akarod? – arca teljesen eltorzult. Nem az a Damon állt a lánnyal szemben akit eddig megismert.
- Sose kértelek erre – válaszolt normális hangon a hasonmás. Az igazat mondta, így nem volt oka, hogy szavait a félelem burkával vegye körül. Hangja határozott volt és őszinte, és talán egy kicsit sebzett.
- A fenéket nem! – vágott vissza durván a vámpír. – Állandóan ezt teszed – folytatta és szúrós tekintettel mérte végig a lányt. – De ha hallani akarod, hát legyen – tárta szét a karjait és néhány lépéssel hátrébb lépett. Kihúzta magát, egy idegesítően cinikus mosolyt erőltetett ar arcára és megszólalt – Szeretlek – hangja közömbös és rideg volt. – Szeretlek, Elena Gilbert – úgy fröcsögte ki undorodva ezt a néhány szót, mintha a hideg rázta volna közben. Arca dühös lett és lekezelően állt a lány előtt. Elena eltátott szájjal nézett barátjára és komolyan nem értette a másikat.
- Hmm – enyhén megrántotta egyik vállát a hasonmás és értetlen cinikus mosolyra húzta a száját egy pillanatra – a világ legszebb szava – kezdte hitetlen tekintettel és elnézett a férfiról, egészen magasra az égre – de most úgy hangzott – nézett ismét a vámpírra és mély levegőt vett mielőtt folytatta – olyan – kereste a szavakat, próbálta kifejezeni az érzéseit – gusztustalan volt és rémisztő – nézett összehúzott szemöldökökkel Damonra és értetlenül rázta meg fejét. – Sértő volt. Bántó – hangja egyre határozottabb és hangosabb lett. Nem hagyta, hogy ez a mondat maga alá temesse és a férfi így elégtételt tudjon rajta venni, felül akart kerekedni az elhangzottakon, mintha annyira nem is esett volna neki rosszul,de képtelen volt önmagának hazudni. Damon kimondta. Kimondta azt az egy szót, amire Elena tényleg várt. Sokszor képzelte el, hogy mikor, milyen helyzetben fog majd a férfi először vallani neki és tessék a pillanat most eljött. Az amire várt, és most mégis azt kívánja, bár ne történt volna meg.
- Ezt akartad, nem? – kérdezte hanyagul, szemrehányóan a vámpír. – Vagyis nem – javította ki magát gonosz mosollyal az arcán és közelebb lépett néhány centivel a lányhoz – inkább követelted, nem igaz? – nézett megvetően rá. – Akkor most miért nem örülsz? – húzta fel szemöldökeit és úgy tett mintha nem értené barátnője reakcióját, pedig pontosan tudta, hogy mit érez vagy mit gondol most a hasonmás.
- Ez nem igaz – válaszolta elhűlve a lány, mert őszintén nem tudta, hogy mit is kellene válaszolnia.
- Oh, dehogynem, Elena – felete a vámpír nevetve és hangosan. – Ezt akartad!
- Nem! – vágta rá határozottan a hasonmás.
- Ne hazudj! – lépett egészen közel a lányhoz és hangja fenyegetően hangzott. – Az előbb is ezt akartad – mondta szigorú, dühösen csillogó tekintettel.
- Azt akartam, hogy azt mond, igazam van! – most már a lány is felemelte a hangját. Dühítette őt a másik alaptalan vádaskodása. Damon arca egy pillanatra megfagyott, majd úgy tűnt mintha a bűntudat halvány vonásai jelentek meg volna arcán, mert hibázott. Hamisan vádolta a lányt. A férfi tudta, hogy nem volt igaza, de ez az apró, ámbár igen fontos felfedezés elveszett elméje viharos tengerében. Így dacból és sértettségből leplezve az igazságot feszültek meg ismét arcizmai és még mindig haragos tekintettel állt barátnője előtt.
Elena észrevette azt a rövid pillanatot, mikor a férfi erős páncélja egy kis időre a földre zuhant , de nem értette, hogy utána mégis mi ez az újabb dühös tekintet. Nem akart foglalkozni most azzal, hogy megfejtse a vámpír viselkedését, egyszerűen csak nyílt lapokkal akart játszani és elmondani mindent amit érez, amit gondol. Végülis a helyzet ennél rosszabb már úgysem igen lehet, szóval mit veszíthet? – És amúgy olyan nehéz lenne? – kérdezte halkan, kissé csalódottan a férfitól, aki csak mereven állt előtte. Egy pillanatra sem vette le tekintetét a hasonmás gesztenyebarna szemeiről. Mozdulatlan próbált maradni, de Elena előtt ez nehéz feladatnak bizonyult. Ő rögtön észrevette, hogy Damon nem érti, mire céloz a lány, ezért folytatta gondolatát. – Több hónapot követően – hangja simogató volt, lágy és fájdalommal teli – annyi érintés, csók és meghitt pillanat után – rázta meg értetlenül a fejét, mert egyszerűen nem tudta elhinni, hogy a férfi nem azt érzi amit ő, hogy nem úgy gondolkozik erről ahogy ő – szeretni engem? – gyengén csengett a hangja. Bátortalan volt. Félt a választól, félt Damon reakciójától. Félt, hogy sebet ejt rajta a férfi és félt annak fájdalmától. De valójában rettegett attól, hogy Damon nem így érez. Nem szereti őt. Félt tudni az igazságot, de szüksége volt rá. – Kimondani, hogy szeretsz? – tette fel máshogy a kérdést, kicsit több reménnyel a hangjában és egy lépést tett volna Damon felé, hogy megérintse őt, de a férfi hamar észrevette a lány szándékát és elfordítva a fejét jelezte, hogy ne tegye. Elena lassan zárta össze érintésre éhes ujjait és csalódottan lépett hátrébb a vámpírtól.
- Még hogy nem vártad el tőlem? – oldalra nézve rázta meg a fejét a férfi és cinikusan felhorkant. Halkan szólalt meg, de a hasonmás mégis hallotta szavait.
- És ha igen, az miért olyan nagy baj? – kérdezte dühösen a lány, nem bírta tovább visszafogni magát.
- Mert én nem ilyen vagyok! – ordította és Damon egész közel lépett a lányhoz, szinte csak centiméterek voltak közöttük. Tekintetét mélyen fúrta a lányéba és fájdalmas de mégis gyűlölettel teli pillantásokat vetett a lányra. A hasonmás először rémülten egy kissé hátrazökkent, levegőt is alig mert venni a vámpír heves reakciója után. Látta a másik szemében az utálatot a megvetést és a szánalmat, de tudta, hogy ezek nem felé irányulnak. Ez Damonnak szól, saját magát gyűlöli, saját magát szánja.
- De igen – próbált megint közelebb lépni barátjához – te pontosan ilyen vagy – lágyan csengett a hangja mire Damon hevesen reagált. Hangját megemelve szorította a lányt vámpírgyorsasággal egy közeli fához. Durván csapódott a hasonmás gerince az egyik fa törzséhez. A férfi alig pár centire volt csak Elenától mikor szinte ordítva vágta a másik képébe.
- Hagyd ezt abba! – szemei szinte szikrákat szórtak. Két keze a lány két válla mellett erősen támosztatta a törzset. – Ne csináld ezt! – fenyegette meg Elenát. – Ne vonj bele a gyerekes képzelgéseidbe. Úgy állítasz be mint akinek megmentőre – nézett végig a lányon majd folytatta – vagy inkább rád van szüksége. A jóságos, de sebzett herceg a fehér lovon, nem igaz? – szemei szikrákat szórtak. – Akit meg kell menteni, akinek segítség kell, hogy jobb legyen, sőt – csapott dühösen a fába – tökéletes legyen – cinikusan nevetett, majd tekintetét mélyen fúrta a lányéba és halk de mégis ijesztő hangon folytatta – Nekem ez nem kell - olyan élesen hangoztak ezek a szavak, hogy szinte megvágta a hasonmás lelkét. – Nincs rá szükségem. Nincs rád szükségem – helyesbített ami tovább hasította Elenán a már így is mély sebet – Az a fenenagy élettapasztalatod – nevetett lekezeleően – hogy egy gyerek – hangsúlyozta – mondja meg nekem, hogy ki is vagyok én valójában – hangja szarkasztikus volt és bántó. – Hát jól figyelj ide – szinte suttogot, de még így is rémisztőnek tűnt az egész férfi viselkedése – fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok – tartott egy kis szünetet majd folytatta – hogy milyen vagyok. Azzal akarsz hitegetni, hogy beleillek a kis tökéletes, rózsaszín világodba, pedig mindketten – mutatott a lányra – oh, igen, te is tudod, hogy ez nem igaz. – hangja egyre halkabb lett, szinte már alig hallható. A fenyegető stílust elhagyva folytatta szavait és ellökte magát a fától. – Kissé elszámítottad magad – jegyezte meg és széttárta karjait – Nem az vagyok aki neked kell.
Elena nehezen szedte össze a gondolatait, ő is ellépett a fától és értetlenül nézte a vámpírt. Nehéz perceket élt meg. Durva szavakat hallott, mély vágások érték szívét, de nem adhatja most fel. Tovább kell menni, hogy válaszokat találva begyógyítsa a sebeit vagy hagyja azt elvérezni.
Ott állt, néhány méterre a férfitól. Nézte őt, de nem látta. Sehol sem látta Damont. Mintha egy idegen állt volna vele szembe. Minden amit eddig hitt az nem is összeomlott, hanem eltűnt. Nincsen semmi nyoma sem. Sehol egy romhalmaz, nem látja Damon maradványait, énjének valós alakját csak ezt az idegent, akinek szavai égették a lány szívét. Aki úgy tűnt az igazat mondja. Elena egy pillanatra csalódott mosolyra húzta a száját. Mintha azt akarta volna kifejezeni, hogy nem is érti, hogy lehetett ennyire hülye?! Ennyire vak?! Mégis mit képzelt? Mit látott ő hónapokig? Értetlenül megrázta a fejét és a földre tekintve szólalt meg halkan.
- Stefannak igaza volt – nem Damonnak címezte a mondatot, inkább csak magának, mint megállapítást közölte. Most úgy érezte, hogy okolnia kellene magát, amiért nem hit a fiatalabb Salvatorenak.
- Tessék? – kérdezett rögtön vissza a vámpír és hangja megint éles lett. Elena felemelte a fejét, egyenesen a másik lángoló tekintetébe nézett és csak akkor vette észre , hogy az előbb mit is mondott. Egy másodpercre megbánta szavait, de aztán kihúzta magát és határozottan nézett a vámpírra. – Ismered az öcsémet? – Damon hangja még mindig halk volt, de rémisztően fenyegető.
- Egyszer találkoztunk – felelte a lány és valójában bűnösnek érezte magát, de ezt nem akarta mutatni a férfi felé. Damonban szinte forrt a düh. Lassan megfordult majd egy hatalmasat ütött az egyik közeli fába, ami az erőhatás következtében kettétört. – Tudom, hogy nem kellett volna – kezdte magát kimenteni a hasonmás de a férfi a szavába vágott.
- Fogalmad sincs róla, hogy mit tettél – ordította a vámpír mikor egy pillanat alatt a lány előtt termett.
- Megismertem a testvéredet, nagy ügy – vágott vissza talpraesetten a hasonmás. Nem engedte, hogy Damon akár egy másodpercre is de megfélemlítse őt.
- Nem – rázta meg a fejét és talán egy kicsit lentebb vette a hangerőt – ez nem csak ennyi.
- Beszélgettem vele – vágta rá dühösen a hasonmás. Komolyan nem értette, hogy miért kell ezt a dolgot ennyire felfújni. – Egyszer, körülbelül fél óráig és ennyi.
- Tönkretettél mindent – vádolta durván a lányt – Minket – helyesbített.
- Minket? – nézett tágranyílt szemekkel a lány és hangja magasra csúszott. Kissé meglepődött a férfi szavain, majd összeszedve magát válaszolt. – Fél perccel ezelőtt éppen azt ecsetelted, hogy nincs, olyan, hogy ‘mi‘, most meg féltékenykedsz? – nézet megvetően és talán kissé szánalmasan a vámpírra. – Kettőnk közül, te nem tudod, hogy mit csinálsz. – mutatott Damonra.
- Valóban? – kérdezett vissza cinikus hangon a fiú. – Talán ezalatt a félóra alatt sikerült úgy összemelegednetek, hogy már is tisztában vagy a szándékaival?
- Nincsenek semmilyen szándékai – válaszolt rögtön a hasonmás és értetlenül nézett barátjára, mintha az hülyeségeket beszélne.
- A francokat nincsenek! – mondta hangosan Damon. Néhány másodpercig mindketten csöndben voltak. Gondolkoztak, azon amit tettek, azon amit mondtak és azon amit ezután mondaniuk kellene. Amíg a hasonmás a földet vizslatta addig a vámpír össze-vissza sétálgatott. Annyi érzelem izzott körülöttük, hogy szinte a levegő is felhevült. Nem szólalt meg egyik sem, csak mély sóhajaik halk neszét lehetett hallani. Mintha az ég is beborult volna, az egész környezetet átitatta kettejük veszekedése.
- Nem értem – szólalt meg végül a hasonmás, mire Damon megállt a járkálásban és felemelve a fejét a lányra nézett. – Semmit sem értek – tárta szét csalódottan karjait és egy fájdalmas mosoly jelent meg néhány pillanatra szája sarkában. Szemei egyre fényesebben csillogtak, ahogy a könny megjelent bennük és elég fájdalmat összegyűjtve egy cseppként csordult le selymes arcán. Erős volt Elena, de már nem bírt tovább sebezhetetlennek látszani. Fájtak neki a férfi szavai, amiket és főleg ahogyan mondta, de nem ezért sírt, hanem mert nem tudta az okot. Azt amiért ő ezt érdemli, amiért Damon ilyen lett és amiért most ahelyett, hogy forrón szeretkeznének a nedves fűben ők inkább veszekednek és mélyebbnél mélyebb sebeket ejtenek a másikon. – Miért olyan nagy baj, hogy találkoztam Stefannal? – fájdalmat tükröző arcával kíváncsian nézett a vámpírra és megrántotta az egyik vállát. Damon nem felelt, csak egy másodpercre a földre pillantott majd tekintetét ismét a hasonmásra vezette. – Miért akarsz távoltartani az életedtől? – hangját egyre magasabbra emelte a lány. A könnyek még mindig ott bújkáltak szemében. – A múltadtól?
- Elég – szólt közbe kimért , halk hangon Damon.
- A családodtól? – a hasonmás szinte már kiabált. Igazságot akart a vámpír, akkor tessék itt van. Nemcsak Damon az aki elnéz, eltűr dolgokat, sőt, Elena mindinkább ezt teszi. Ő teljesen kinyitotta a férfi felé az ajtót, az életét, de Damon nem ezt teszi. Beengedte Elenát, de csupán csak az előszobába , és bármi is történik köztük, bármennyire is szeretné a lány, egyszerűen nem tud bentebb jutni. Érzi, sőt tudja, hogy mi várna bent rá, de meg akar győződni arról, hogy igaza van, hogy neki van igaza és nem Stefannak. De ezt mégis, hogy tegye meg, ha a férfi nem hajlandó neki ajtótnyitni? A felszínt kapargatjata, pedig ő a mélyébe akarna markolni.
- Azt mondtam, elég – ismételte meg szavait, ugyanolyan fenyegető, visszafogott stílusban ahogy azt előbb is tette.
- Damon, nem! – vágtra rá határozottan a lány és jobb kezével a szemeihez kapott, hogy letörölje könnyeit. Néhány lépéssel közelebb ment a férfihoz és úgy vonta kérdőre. – Válasszolj! Csak most! – kiabált, miközben kezeivel is hevesen gesztikulált. – Miért baj, hogy megismertem Stefant?
- Mert ő jobb mint én! – vágta rá hangosan a vámpír , közelhajolva a hasonmáshoz. Mint vulkánból a lávó, úgy tört elő Damonból ez az egyszerű, rövidke mondat. Elena egy pillanatra összerezzent, majd döbbenten állt a fiúval szemben. Ajkai akaratlanul is de résnyire kinyíltak a férfi váratlan szavaitól. Szeméből a düh, mint a köd felszállt és helyét a sajnálat vette át.
- Damon – suttogta halkan maga elé a lány és kezével megsimította a férfi arcát, de az egy röpke érintés után már el is húzta a fejét. Elena szomorúen húzta vissza karját és nézett fel barátjára. – Ha attól tartasz, hogy...
- Nem tartok tőle – vágott közbe Damon. Oldalra fordított fejét a hasonmás felé vezette és magabiztosan nézett a lány szemeibe. – Tudom, hogy így lesz –fejezte be gondolatát, mire a lány értetlen mosollyal az arcán rázta meg a fejét és közelebb lépett a vámpírhoz. Megpróbált megint a férfihoz érni, de az ismét nem engedte. Damon finoman zárta ujjai közé a lány puha tenyerét majd leengedve kezét engedte el azt. Dühös arckifejezéssel pillantott fel a hasonmásra, akinek most könnyei áradatával is meg kellett harcolnia, majd megfordult és határozott léptekkel hagyta magára Elenát.
- Most csak így elmész? – kérdezte döbbenten a férfitól. Fogalma sem volt, hogy mit is akar ez jelenti, az, hogy Damon csak úgy elengedi a kezét és otthagyva őt elsétál. A legrosszabb gondolat is átfutott elméjén, de ezt próbálta olyan gyorsan elhesegetni, ahogy csak bírta.
- Nem - megállt a vámpír és arcát félig visszafordítva válaszolt. – elhagylak. – A lány szemöldökei döbbenten felhúzódtak és szótlanul nyíltak résnyire ajkai. Szemeiben egy pillanat alatt gyűltek össze az ijedség okozta sós könnycseppek.
- Tessék? – kérdezte suttogva, alig hallható hangon, majd ruhaujjával letörlte arcáról kicsorduló könnyeit.
- Ugyan miért maradnék? – fordul meg teljesen a vámpír és amint megpillantotta kedvese fájdalmas, könnymarta arcát a szíve összeszorult. Olyan éles fájdalomként hatolt mellkasába, egyenesen a szívéig, hogy bár képtelenség lett volna, de azt hitte, belehal az érzésbe. Nem akarta ő bánta Elenát, csak őszinte volt vele. Ismerte a lányt, ismerte az emberek és tudta, hogy azok mire vágynak, hogy mi kell nekik. A válasz igen egyszerű: nem ő. Hosszú évek alatt, melyet élőhalottként töltött e világban, egy ember se volt ki őt választotta volna, kinek szeretete önzetlen és feltétlen lett volna iránta. Minden amit valaha is tapasztalt csak egy színjáték volt. Kész színház, olykor egy – egy kabaré. Sosem szerették őt igazán, azért mert valójában sosem volt senki, aki igazán ismerte volna Damon Salvatoret. A férfit, kinek egész élete a sóvárgás, a bűnhődés egy olyan bűnért, melyet sosem követett el. Hogyan is szerethette volna őt bárki is, ha ő sosem fogta el saját magát. Elhatározta, hogy rossz, egy gyilkos, egy szörnyeteg, aki nem érdemli meg a jót, aki nem lehet jó, akinek nem lehet normális élete és ezt sugározta a külvilág felé. Nem láttak át pajzsán, mert nem engedte azt meg. De persze, nem csak ő volt a hibás. Múltjának ritka, de őszinte pillanataiban a férfi volt, hogy letette páncélját és széttárt karokkak, “meztelenül“ állt a másik előtt. ‘Ez vagyok én‘ – mutatta és úgy érezte, hogy láthatatlan. Mikor megnyílt, sosem volt ki be akart volna lépni ajtaján, így úgy döntött, hogy becsukja azt. A várt vendégek nem jöttek, hivatlanokra meg nem kíváncsi, tehát bezárkózva egymaga erődjében bújt el az élet elől.
Aztán jött ő, jött Elena, aki nem várt arra, hogy a férfi kinyissa neki az ajtót, ő nyúlt a kilincsért és lépett be a fiúhoz. Damon nem tudta, hogy hogyan is csinálta ezt, de boldog volt, hogy így történt. Sokáig hitte, hogy annyi éven át, odabent csak bújkált, rejtőzött, pedig ez nem így volt. Damon várt, türelmesen és reményekkel telve. Várt arra, hogy valaki lenyomja a kilincset, hogy egy személy belépjen hozzá és kezétnyújtva kivezesse őt az életbe.
- Miattam – suttogta fájdalmas, elcsukló hangon a lány és olyan szerelmes, könyörgű tekintettel nézett a vámpírra mint még soha. Damon minden egyes porcikája arra vágyott, hogy barátnőjéhez lépjen és karjai közé zárva a hasonmást finoman szorítsa magához, de mégsem mozdult. A szíve nagyokat dobbant és hallotta, hogy Elenáé is így tesz. Mély levegőt vett és csak gondolkozott. Szemeibe könnyek szöktek melyeket régóta elfojtott már magában. A másodpercek szinte óráknak tűntek. Maradni akart, maradni a lányért, maradni kettejükért, de ahogy agyában összerakta ezt a képet, ezt a kellemes gondolatot megjelent egy másik arc is, ami elrontott mindent. Szerette az öccsét, tényleg. Törődött vele és érdekelte, hogy mi is van vele, hogyan is alakul a sorsa. Felelősséget érezett Stefanért, hiszen bármi is történt köztük a hosszú évek alatt, ő volt az idősebb és ezért ő az kinek vigyáznia kell a kisebbre. Bár Stefan ezt sosem ismerné el, hogy Damon valaha is mellette állt, és jót akart neki, pedig így volt. Damon azt vallotta, hogy a rossz ne próbáljon meg tökéletes, hibátlan lenni, elégedjen meg szimplán csak a jóval és az elég is lesz. Ha létezik olyan, hogy jó és rossz, akkor azok mellett nem fér meg a tökéletes. Mindenkiben van mindkét oldalból, így az egyetlen ami számít azok az arányok. Stefannak nem jó embernek kell lennie, ahogy egyetlen egy vámpírnak sem, hanem jó vámpírnak. Ők nem lehetnek emberek, már soha többé és ezt bár nehéz, de el kell fogadniuk. Damon mindig is így próbált meg élni, nem megtagadva önmagát. Elfogadta azt aki, egy vámpír, akinek a lényéhez tartozik mindaz amiket tesz.
Stefan nem ilyen volt. Emberként próbált élni, és bizonyítani, hogy ő jobb, jobb mint a többi, pedig épp annyi volt az ő számláján is mint bármelyik vámpírén. Úgy tűnik, mintha Stefan nem tudott volna megbékélni magával, nem fogadta el, hogy az lett ami és mikor éppen nem hibázik, akkor másokat hibáztat saját cselekedeteiért. Ítélkezik Damonon, mindenki máson, pedig valójában saját magát okolja és bűnteti. A megoldás nem ilyen drasztikus, Damon sosem gondolta, hogy az egyik oldalról valaha is átjuthat a másikra, oda ahol süt a nap, ahol megtisztulna a lelke, ez nem történhet meg. Oda születtünk ahova, ezen változtatni nem lehet. Elmehetünk, tovább állhatunk, de mindig is csak egy helyre fogunk tartozni. Ő sosem akart átjutni a másik partra, tisztában volt vele, hogy számára az a világ elérhetetlen és nem is nekivaló. Ő csak a partra akart eljutni, oda ahol látja azt aki egykor volt és ahol mindig is látni fogja, aki már soha többé nem lehet. És neki ennyi elég volt, de mások ezt nem így látták. Az embereknek úgy tűnt, Damon rossz akar maradni, nem akar változni, makacs, önelégült és túlságosan is magabiztos. Az öccse ingázása a két föld között viszont sokkal kedveltebb, egészen szerethető volt az embereknek. A túlzott és hiábavaló erőfeszítések szimpatikussá tették őt mások előtt. Az emberek elvakultak lettek. Csak azt a Stefant látták, aki a napos oldalon állt, és mikor visszatért oda ahova valójában tartozott egyszerűen csak megsajnálták, szánták. A valótlan jó kitörölte a valóságot, ami határozottan rossz volt. Az arany középút helyett a szélsőségek nyertek és azok is fognak nyerni. Ez az oka annak, hogy mennie kell, hogy el kell hagynia a lányt.
- Miattad? – kérdezett vissza lágy, de reménytelen hangon a férfi. – Abban a percben elveszítettelek, hogy találkoztál Stefannal – magyarázta miközben Elena tovább szipogott. – Nincs miért maradnom – tette hozzá nagyon halkan.
- Nem történt semmi! – ordította sírva Elena és könnyei már teljesen elárasztották arcát.
- Neked nem én kellek, Elena – vágta rá gyorsan a vámpír hangosabban és két lépéssel közelebb sétált a lányhoz.
- De igen – mondta könnyeivel küzdve a hasonmás határozottan – Te kellesz!
- Igen, talán még ma – helyeselt a fiú és tovább magyarázta a dolgokat – de nem bírom ki mégegyszer azt a fájdalmat – a vámpír egyre hevesebb volt és ahogy beszélt bal kezét a szívéhez emelte. – Én sosem leszek tökéletes, Elena – hangja őszinte, lágy de mégis fájdalommal teli volt. – Sosem leszek az amit te megérdemelnél - a lány értetlenül nézett a férfi könnyekkel borított azúrkék szemeibe – ember – suttogta és mindkettejük szíve belefacsarodott. – Vámpír vagyok, gyilkos, aki nem kötődik senkihez sem, akinek nincs családja, akit nem érdekel semmi és senki sem a véren kívül - hangja megint durván csengett. – Én nem tudok az lenni, akire szükséged van, vagy akire szükséged lesz – tárta szét karjait és folytatta. – Nézz csak ránk – mutatott mindkettőjükre – hová vezethez ez? Huh? – kérdezte enyhe flegma hangsúllyal. A hasonmás nem felelt, mert maga sem tudta a választ. Nem tudta, hogy kettejük kapcsolata merre felé is tart, de próbált nem is erre gondolni. Élni akarta az életét és majd akkor akart megküzdeni az akadályokkal ha majd eggyel szembe találja magát.
- Ez nem igaz, elég vagy – szólalt meg erőtlen hangon a lány – Elég vagy nekem – mondta őszintén és közelebb lépett a vámpírhoz. Kezeit a férfi mellkasára helyezte és úgy nézett mélyen a szemeibe.
- Akkor miért kerested meg őt? – kérdezte lágy hangon a lányt, mire Elena csak döbbenten nézett fel rá. – Akkor miért találkoztál vele? – ismételte meg fájdalmasan őszinte hangon a vámpír. A hasonmás, mintha szégyelte volna magát úgy hajtotta le fejét egy pillanatra és lépett hátrébb két lépést, majd felemelte tekintetét a másikra. – Titkolóztál, hazudtál nekem, a hátam mögött találkozgattál az öcsémmel – hangját egyre magasabbra emelte – pedig ez volt az egyetlen dolog amire megkértelek.
- Tudni akartam...
- Mit?! – vágott hevesen a lány szavába. – Mit akartál tudni?
- Csak – kezdte zavartan a hasonmás és az égre pillantott majd vissza a vámpírra – csak meg akartalak ismerni – egy kövér könnycsepp gördült le arcán – Tudni akartam, hogy
- Hogy? – kérdezett ismét közbe Damon.
- Hogy az vagy e, akinek én gondollak – fejezte be bátortalanul mondatát. Damon csalódottan vezette tekintetét a földre és kezdte el az bámulni.
- Mondd ki – mondta halkan a férfi de nem nézett fel Elenára. Hangja könyörgő volt és fásult.
- Mit? – kérdezett vissza értetlenül a lány, Damon pedig felemelte a fejét.
- Hogy elbizonytalanodtál, hogy nem bízol bennem – tartott egy kis szünetet majd folytatta – magadban, a döntésedben. Hiányzik valami, úgy érzed nem vagyok elég és ezért válaszokat kerestél.
- Ez nem igaz! – vágta rá a hasonmás.
- Ha nem lenne igaz, nem nyomoztál volna utánam – felelte a férfi.
- Én nem nyomoztam! – mondta dühösen a hasonmás és felemelte a hangját. – Egyszer – mutatta ujjával is – csak egyszer találkoztam Stefannal. Körülbelül fél órát ha beszélgettem vele, mellékesen rólad – mutatott a fiúra és hangja egyre ingerültebb lett – és nem azért mert hiányt éreztem a kapcsolatunkban, hanem mert tudni akartam, hogy ki is vagy. Semmit sem tudok rólad, a családodról és én ...
- És ez mind nem véletlen – vágta rá a férfi. – Már az elején tudtad, hogy nem mondok el mindent, mert nem lehet és ha jól tudom, akkor nem zavart, sőt! – mondta cinikus hangon és széttárta kezeit.
- De azóta hónapok teltek el, Damon! – válaszolt hangosan a lány. Könnyes volt a szemei, de hangja határozottságot sugallt. Most nem bántották a másikat, nem tártak fel mély sebeket, csak vitatkoztak. Mindenki a maga igaza mellett érvelt és próbálta meggyőzni a másikat. – Hónapok, érted? – kezeivel is hevesen gesztikulált. – Egy pár lettünk és te még mindig titkolózól előttem!
- A mi érdekünkben! – kiabálta a vámpír és szemei dühösen kezdtek izzani.
- Mi az, hogy a mi érdekünkben? – kérdezett vissza értetlenül és mérgesen a hasonmás. Úgy érezte, hogy ez csak egy újabb kifogás lesz a vámpírtól és megint arra fogja terelni a szót, hogy közte és Stefan között történt valami. Őszintén?! Kezdte már unni ezt a fölösleges vádaskodást. – Még mindig Stefanra célozgatsz? – kérdezte mérgesen és reménykedett, hogy ebben nincs igaza. Damon nem felelt, csak felemelte lehajtott fejét és mélyen fúrta tekintetét a lányéba. Elena azonnal értette a férfi válaszát és széttárva kezeit nézett az ég felé. – Ezt nem hiszem el – jegyezte meg halkan és hitetlen mosollyal az arcán. Néhány, még megmaradt könnycseppet letörölt az arcáról majd szánakozva tekintett a vámpírra. – Ha tudtam volna, hogy ilyen betegesen féltékeny vagy, akkor sosem mondom el – magyarázta.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen éretlen és értetlen, gyerekes kislány vagy, sosem jöttem volna Mystic Fallsba – vágott vissza durván a férfi és egész közel lépett a lányhoz. Mindkettőjükben szinte forrt a düh. Egyszerűen fel akartak robbanni és nekiesni a másiknak. Bosszantotta őket a másik viselkedése és érthetetlensége. A lány nem gondolta volna, hogy ekkora kubancot okoz a Stefannal való találkozás, míg Damon nem fogta fel, hogy Elena hogy nem látja, hogy mit tett. – Itt bizonygatod nekem, hogy tudod, hogy mit csinálsz, hogy mit akarsz vagy hogy kit, de az igazság az, hogy fogalmad sincs róla – szinte fröcsögtek ki a sértő szavak a vámpír száján. Hangja még mindig kemény volt és megvető, kissé talán undorodó is.
- Oh, persze – szólalt meg szarkasztikus hangon a lány és egy gúnyos mosoly terült szét az arcán. Szemei lángokban égtek, de ajkai mégis hamis mosolyra görbültek. Feszülten fűzte össze kezeit a mellkasa előtt és folytatta. – mert gyerek vagyok, igaz? – kérdezte cinikusan. – Ez valóban a kortól függ.
- A kortól és a jellemtől – vágta vissza komolyan a fiú. A hasonmást mélyen megbántották a férfi szavai, de próbálta ezt neki nem nyílvánvalóan kimutatni.
- Igazán kedves – jegyezte meg halkan Elena, és ha az ember nem tudná a részleteket azt hihetné, hogy nincs még két ilyen ember a világon akik így gyűlölik egymást. A szeretet legapróbb szikrái sem csillant fel egyikőjük szemében vagy jelenlétében sem. Még az a hihetetlen nagy vágy sem vette őket körül, mely mindig is ott szokott izzani kettejük között. Csak a gyűlölet, a harag és a sértettség a fájdalom és a makacsság.
Damon néhány lépéssel még közelebb sétált a lányhoz, minden egyes mozgásából csak úgy sütött a cinikusság és a lekezelés.
- Anyuci és apuci egyetlen kislánya, aki néhány hete kavargat egy férfival és máris bölcs, felnőtt nőnek képzeli magát – a vámpír minden szava sértő és kegyetlen volt. – Miss Mindenttudó, nem igaz? – gúnyolódott és még közelebb ment a hasonmáshoz, kinek szilárd falait áttörték Damon durva szavai és szemeiben ismét könnyek sokasága jelent meg. – Azt hiszed, hogy tudod mit akarsz? - tette fel a költő kérdést. Nem várt választ, majd ő megmondja az igazat a lánynak. – Engem, ugye? – húzta ki magát és teljesen más arcát mutatta most a hasonmásnak mint három perce. Olyan idegesítően, sőt bosszantóan cinikusan hangon beszélt Elenával, hogy csoda volt, hogy a lány ezt meg tudta állni szó vagy akár egy – két pofon leosztása nélkül. – Mert mellettem az lehetsz aki valójában soha sem lennél – fejezte be gondolatát amivel egy kissé összezavarta a lányt így folytatta. – Vonz az ellentét, ugye? A veszély és a spontanaitás, pedig te nem ilyen vagy, és ahogy ezt végre magadnak is belátod első dolgod lesz engem eldobni, nem törődve azzal, hogy én mit érzek.
- Ez nem igaz – szólt közbe halkan a lány, mert ennél többre nem volt képes. Olyan erőtlennek és gyengének, fegyvertelennek érezte magát, hogy nem volt képes kiállni saját érzései és gondolatai mellett. Damon teljesen megsemmisítette őt, így csak állt és némán hallgatott.
- Francokat nem! – válaszolt durván a vámpír és komolyan megrémisztette a lányt. – Különben miért próbálnál meg megváltoztatni? – kérdezte és kíváncsian nézett a hasonmásra, de az nem felelt, nem mozdult. – Azt akarod, hogy úgy viselkedjek, mint egy ember, azt hiszed, hogy ember vagyok – erőteljesen gesztikulált kezeivel is. – És a legszánalmasabb, hogy bizonygatod magadnak, hogy elég vagyok neked, hol ott mindketten tudjuk, hogy ez sosem volt és sosem lesz így – hangja kissé szomorúvá vált. Újra érezhető volt mély fájdalmainak visszhangja. – Bezzeg az öcsém, nem igaz? – kérdezte csalódottan, de mégis cinikusan a hasonmástól, mire Elena csak könnyes szemeivel értetlenül pillantott fel a férfira. – Olyan emberinek – hangja lággyá, de mégis szarkasutikussá vált – olyan tisztának tűnt. Ártatlannak. – horkant fel halk nevetésben majd folytatta. – És ha csak egy pillanatra is , ha csak egy kósza gondolat volt is, de – nyelt egyet mielőtt kimondta a számára oly fájó szavakat – ne tagadd, hogy nem kívántad, akár egy másodpercig is, hogy bárcsak olyan lennék én mint ő. – Elena résnyire nyílt ajkait zavartan csukta össze és az azúrkék szempárról egy pillanatra oldalra tekintett. Ez tiszta válasz volt a férfi számára. Nem kellett, ahhoz a lánynak megszólalnia, hogy tudja, mit is felelne előző kérdésére. A vámpír fájdalmasan felnevetett és meggyötört hangon szólalt meg. – Nem is csak egy másodpercig – nézett végig az újra őt bámuló lányon majd befejezte mondatát – ugye? – A hasonmás oldalra fordította a fejét, mint akinek hatalmas bűntudata van és épp bocsánatot készült kérni. Szeretett volna megszólalni de Damon megelőzte őt. – És még azt merted mondani, hogy nincs igazam? – nevetett de keserűen, hangját még nem emelte fel. – Vádaskodtál és próbáltál mindent rám fogni? – egyre szélesebb lett arcán a műmosoly. Mint aki belső sérelmeit próbálja palástolni. Belül vérzik, tele van sebekkel, amelyeket talán már nem is lehet begyógyítani, és ő mégis mosolyog és próbál erős lenni, hogy Elena ne láthassa mekkora fájdalmakkal küzd a vámpír mélyen magában. – Nem is értem, hogy miért esik ez ilyen rosszul?! – nevette ki értetlenül saját magát. – Csak beálltál a sorba, ahova a többiek is – nevetett még hangosabban de szemei dühtől szikráztak. A hasonmás értetlenül nézett fel barátjára és letörölt néhány könnycseppet arcáról. – A felelőtlen, érzéketlen kislány jól elszórakozgat a gonosz és veszélyes bátyussal majd rájön, hogy neki ez nem kell, ez nem elég és ribanc módjára az öcsihez fut – durván, hangosan mondta a lánynak, tele gúnnyal és megvetéssel. – Tipikus, sőt – rántotta meg egyik vállát – unalmas – mondta szikrákat szóró tekintettel. – Ugyan olyan hálátlan vagy mint a többi, egy lelketlen kis ku... – fejezte volna be mondatát a fiú, de arcán hangosan és erősen csattant a lány apró tenyere. Egy pillanatig gyilkos tekintettel néztek egymással farkasszemet, majd könnyei áradatában, sírva rontott Elena neki a férfinak és amilyen erősen csak tudta boxolni kezdte annak izmos mellkasát.
- Takarodj innen! Takarodj! – fakadt ki hangosan és kiabált a döbbent, de mérges vámpírra, aki úgy lépdelt hátra ahogy a hasonmás ütögette testét. – Undorodom tőlem! – ordított tovább bőgve a lány és nem hagyta abba a vámpír ütlegelését, bár érezhetően fáradt már. – Hogy mersz ilyeneket mondani? Hogy mered? – kérdezte de választ nem várt rá csak tovább bántalmazta Damont aki nem próbált meg védekezni. Kezeit teste mellett, leengedve tartotta, míg mellkasát erősen megfeszítette. – Soha többé nem akarlak látni, soha! – egy erőteljes mozdulattal ellökte magától a vámpírt, körülbelül 3-4 méterre és könnyes arccal, gyötrelmes tekintettel, fáradt sóhajok közepette, összetörten állt a férfi előtt. – Tudod miért vagy egyedül? – kérdezte hangosan a lány majd folytatta mielőtt válasz érkezett volna – Mert téged senki sem tud szeretni! – vágta keményen a vámpír fejéhez az abban a pillanatban igaznak vélt szavakat. – Nem érdemled meg, hogy bárki is szeressen! – folytatta, ami további fájdalmas, gyógyíthatatlan sebeket ejtett barátja szívén. A lány tekintete nem volt tiszta, elméje elborult és a harag, a düh, a fájdalom szólt belőle. Damon felemelte két karját, mint aki mentegetőzne,majd miután alaposan, dühös tekintettel végigmérte még egyszer, utoljára a lányt, sarkonfordult és elsétált.
Elena pár másodpercig nézte a tőle egyre távolabb járó férfit majd mint akit szó szerint elkapott a rettegés, ijedten kapott fejéhez és futni kezdett a másik után. – Damon! – ordított utána sírva. A könnyei még intenzívebben csorogtak le arcán mint eddig. – Damon! – szólította meg még egyszer és utolérve a vámpírt annak kezéért nyúlt. – Sajnálom! Én nem – próbált bocsánatot kérni, de alig kapott levegőt, szíve hevesen vert, könnyei megállás nélkül potyogtak le arcáról. A vámpír nem állt meg, folyamatosan tartotta a tempót, a hasonmás meg követve őt, próbálta megállítani a másikat. – Ugye, most nem hagysz el? – kérdezte fájdalommal teli hangjával. Kezével Damon karjába próbált kapaszkodni, de nem teljesen érte el azt. – Nincs vége! Nem lehet vége! – hajtogatta rémülten, de a férfi még mindig nem állt meg csak ment. – Nem, én nem akarom! Maradj itt, hallod? Sajnálom! – ordította, pedig csak egy karnyújtásnyira volt tőle a férfi. – Könyörgöm, Damon! – ragadta meg a vámpír felkarját és maga felé fordította volna, de Damonnál betelt a pohár és idegesen megrántotta jobb karját, hogy lerázza róla a hasonmást.
- Elég! – torpant meg és dühösen hátrafordult, majd ahogy vállát megrántotta, a lány térddel a földre zuhant. Elena könyörgő, bűnbánő tekintettel pillantott fel Damonra és remegő ajkakkal várta, hogy a másik odalépjen hozzá és lehajolva, megcsókolja őt. A vámpír tekintete dühös volt, mérges, mint akinél betelt a pohár. Szenvedett és most csak arra vágyott, hogy ez az érzés minél előbb elmúljon. Mint a szálka úgy irritálta egész testét ez az egész helyzet, így nem tett mást, csak néhány másodpercnyi szánakozó tekintett után elfordult és mostmár végérvényesen otthagyta a földre roskadó lányt az erdő közepén. Azt tette amit tennie kellet, kihúzta a szálkát, hogy többé ne bántsa őt, ne ingerelje testét. Elena volt most a szálka, mely felbolygatta egész lényét, oly annyira, amit már nem tudott kezelni, így elmenekült, megfutamodott. Lehet őt gyávának neveznie. Lehet mondani, hogy miért nem maradt ott, és miért nem harcolt ő a szerelméért? A válasz egyszerű: mert veszített volna és ezt ő nagyon is jól tudta. Esélytelenül szállt volna ringbe és a szemei előtt veszítette volna el azt, ami valaha az övé volt. Ez történt vele mindig, és már unta érezni ezt a fájdalmat, nem akart többé ettől szenvedni, nem akarta, hogy tovább tapossanak így is földrehulló és szétzúzott szívén. Megelőzte a fájdalmat mielőtt az bekövetkezett volna. Ez nem egy gyáva ember tette, ez egy sebzetté.
Csak idő kérdése, hogy Stefan mégis mikor lép akcióba és mikor szándékozza megszerezni magának Elenát. Damonnak nem volt ereje ezt kivárni, tudta, hogy hogyan végződne a mese, Stefan nyerne, mert ő a jobb, ő kell majd Elenának, mert ő emberi, sőt, szinte már ember. Damon mindig is vámpír lesz, ezen semmi sem fog változtatni. Ő ennyire hajlandó, ennyire képes. Így ahelyett, hogy elveszítette volna élete szerelmét, inkább elengedte őt.
Elena percekkel később is még ott térdelt a hideg, nedves fűben. A Nap már aludni tért, helyét az ezernyi csillag vette át az égen. A hasonmás két kezét fejéhez emelte és csak sírt, keservesen sírt. Egy lyukat érzett a szíve helyén, egy hatalmas űrt, melyet a valaha csodálatos érzések töltöttek meg. Egész teste égett, bőre szinte lángra kapott. Vére felhevült, a pánik, a sokk és a kétségbeesés érzete vette őt körül. Nem tudott rendesen lélegezni, a szíve egyenletlenül dobogott. Zihált és könnyei szüntelenül csordogáltak le pirosra kimart arcán. Nem akarta elhinni, hogy Damon nincs többé. Kilépett az életéből és tudta, hogy ez most végleges. Elhagyta őt. Az a férfi akiért képes lett volna bármire, csak úgy egyszerűen elsétált. Alaptalan, jogtalan vádakkal illeték egymást, de mégis minden sértésben volt valami igazság. Hiányoztak mindkettejüknek dolgok, pillanatok és érzések, amiknek most hangot is adtak, de vajon megérte elvállniuk ezekért a hiányokért? Tényleg nem működtek ők jól együtt, csak próbálták megjátszani magukat, mintha minden a legnagyobb rendben volna, hol ott mindketten boldogtalanok voltak a másik mellett? Millió és még több kérdés és sehol egy válasz. Mindenhol csak kérdőjelek, felvetések és kósza gondolatok, de hol vannak a tények, hol vannak az állítások és a valós mondatok. Valaki, akárki, csak mondja meg, hogy igaz e. Nem kell több, csak egy szó, igen vagy nem. Nincs szükség indokra vagy magyarázatra, csak arra az egyetlen, rövid, de igaz válaszra: Igaz szerelem az övék?
Kicsit több mint félóra után, a hasonmás felállt és körbe nézett a sötét erdőben. Letörölte könnyeit és lassú majd egyre gyorsuló léptekkel indult el autója felé.
A kocsiba beszállva csak egyetlen egy gondolat járt az agyában: nem érezni. Túlságosan fájt, égette és marta, néha még csípte is. A teste szenvedett, a lelke meg szinte halott volt. Minél többet gondolkodott annál inkább boldogtalanabb lett és elveszett. Nem volt szüksége erre. Az érzések szinte felemésztették őt. Nem bírt el ennyi fájdalmat. Nem akart most egyedül lenni, mert azt hitte azt nem élné túl. Azt kívánta, bárcsak vámpír lehetne, hogy kikapcsolja az érzéseit. Most megtenné. Elhagyná az emberségét, hogy tudjon élni, mert ez, amiben most van, az kegyetlen és könyörtelen.
Elena teljesen elveszítette a fejét, a tiszta gondolatok már rég elhagyták elméjét és csak arra tudott gondolni, hogy érzéketlen. Igen, erre van most szüksége. Érzelemmentes pillanatokta, percekre és órákra. Hibáznia kell, cselekednie. Csinálnia valamit, mert ez így nem jó. A bűn, a tiltott gyümölcs most még vonzóbbá vált. Olyan nyitottá és szabaddá, sőt szinte kötelességének érezte, hogy megtegye, hogy hibázzon. Amolyan, amúgy is mindegy alapon érezte most magát. Fáj, borzalmasan fáj így már mit érdekli őt még egy szenvedés, még egy kín. Ennél rosszabb már úgy sem lehet. Talán meg fogja bánni, de kit érdekel az most. Meg kell tennie, nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de szüksége van rá. Talán az kell neki, hogy egy kis ideig ne ezzel törődjön, ne az űrrel, a semmiséggel. Ne arra gondoljon, hogy ma megszűnt létezni, az élete véget ért, mert az akivel ő teljes ember tudott lenni, ma otthagyta. Elhagyta, örökre.
Mire észbe kaphatott volna, már rég egy hatalmas, gyönyörű ház előtt parkolt le autójával. Egy gyors pillanatra a középső tükörbe nézett. Könnyeitől elkenődött szemfestékét néhány mozdulattal letörölte, majd mint egy zombi úgy szállt ki a kocsiból. Nem látszódott rajta semmi sem. Se nem volt boldog, se nem volt szomorú. Mint akit vezetnek, irányítanak, valami felsőbb hatalom. A lány nem volt önmaga, de azt sem lehetett megmondani, hogy kinek a bőrébe bújt. Úgy tűnt, mint akinek már minden mindegy alapon él. Túl sok seb érte testét így az már megszűnt érezni. Túl sok fájdalom hasított végig szívén így az már megszűnt valaki után dobogni.
A terepjárótól az ajtóig lévő utat, gyorsan, de mégis nyugodt, átlagos léptekkel tette meg a hasonmást. Nem tudta, hogy egyátalán mit keres itt, de abban biztos volt, hogy most erre van szüksége. Néhány órányi nem gondolkodásra. Az ajtóhoz érve, rögtön kopogtatott hármat a hatalmas ajtón, ami néhány másodperc múlva már ki is nyílt.
- Elena? Hát te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten a férfi, de arcán mégis elégedett mosoly húzódott végig. A lány nem válaszolt, csak átszelve a kettejük között lévő távolságot fűzte karjait a férfi nyaka köré és csókolta meg őt hevesen. A csók alatt, a hasonmás anélkül, hogy egy pillanatra is elvált volna a másik ajkaitól, húzta a férfit bentebb a házba, míg a másik meglökve a nyitott ajtót csapta azt be.
(Két héttel korábban...)
Péntek délután volt. Egy enyhén felhős, kicsit szeles nap. Damon már előző nap közölte a lánnyal, hogy egész nap dolga van, valamelyik szomszédos városban ezért nem tudnak majd csak szombaton találkozni. Elena látta a férfin, hogy nem szívesen árulná el el az igazat, így megelőzve, hogy a vámpír egy ártatlan hazugsággal álljon elő neki, inkább nem faggatózott tovább és ráhagyta. Szóval a hasonmásnak volt egy teljes Damon-nélküli napja. Amikor legutóbb, a rövid szakításuk idején töltötte így minden napjait szomorú volt, összetört és csalódott, de ma nem. Nem bánta volna, hogy ha a vámpír ott van vele, de különösen az sem zavarta, hogy nincsen.
A mai napot a barátnőinek szánta. Olyan régen töltött már el velük minőségi időt az iskolán kívül és be kell vallani azt is, hogy hiányiztak már azok az igazi csajos napok a hasonmásnak. Persze úgy tervezte, hogy Haley-vel, több időt tudjanak majd együtt lenni, mert van egy-két dolog Damonnal kapcsolatban amit át kell beszélniük. Caroline és Bonnie még mindig semmit sem tudnak Elena barátjáról, mármint a lány az remélte, hogy ez így van. Gondolkodott már rajta, hogy beavatja őket is ebbe, de még nem, még félt. És talán először Damonnal kellene ezt megbeszélnie.
Mielőtt a hasonmás összefutott volna Haleyvel a Grillnél, úgy gondolta, elszalad a közeli kisboltba, vesz néhány rágcsálni valót otthonra az esti sorozatnézéshez. A közért alig 5 percre volt a házuktól. Damonnal is gyakorta jártak el oda, főleg whiskyért a fiúnak. Az eladó, Mr Withacker igazán kedvelte a fiatalokat. Ő volt az egyetlen , akivel Damon a köszönésen kívül még váltott néhány szót, persze a Gilbert családon kívül.
A hasonmás már a kasszánál állt sorba, várt, hogy végre fizethessen. A kosarában néhány zacskó popcorn, cola és egy zöldes színű gumicukor csomag pihent. Elena jobb karján tartotta a piros színű kosarat és elgondolkodva bámult maga elé. Bal kézfejét hátsó farzsebébe helyezte és csak állt és várt. Előtte egy magas, barnahajú, jó kiállású férfi fizetett épp. Kellemes mély hangja volt.
- Minden rendben, John? – kérdezte az ismeretlen és kedvesen mosolygott az eladóra, miközben a visszajárót jobb zsebébe tuszkolta.
- Igen, köszönöm kérdését. Jól vagyunk, a gyerekek is – válaszolta kedvesen Mr Withacker. Idősebb volt a férfinél, sőt idősebb volt mindenkinél aki a boltban tartózkodott, de mégis magázott minden felnőttet.
- Akkor jó – felelte a másik, majd összefogva a zacskók füleit emelte le azokat a pultról és indult el a bejárat felé. – Viszlát John, szép napot – köszönt el majd kinyitotta a bolt üvegajtaját és kisétált az üzletből.
- Viszlát Mr Salvatore – köszönt az eladó is miközben Elenára került a sor és éppen pakolta ki a kosarában lévő rágcsikákat amikor meghallva ezt a vezetéknevet, csodálkozó tekintettel pillantott fel a vele szemben lévő férfira.
- Salvatore? – kérdezte elhaló, de kíváncsi hangon a lány és az ajtó felé kapta a fejét.
- Igen, Zach Salvatore – válaszolta John miközben lehúzta a termékek vonalkódjait. – Itt lakik a közelben – folytatta, miközben Elena még mindig nem tudott nem meglepett arcot vágni. – Az a hatalmas panzió csak az övé. – fejezte be és a pénztárra nézett. – 6,75 lesz – mutatott az apró kijelzőre. A hasonmás még mindig bambán bámult az eladóra, majd tekintetét a fizetendő összegre vezette és megcsóválva fejét egy tízest adott a férfinak. Sietősen összakapta a cuccait és elindult Zach Salvatore után. Kilépve az üzletből először balra majd jobbra kapta a fejét és meg is pillantotta az illetőt akit kereset. Nem akart futni, de elveszíteni sem akarta a másikat így a gyorsgyaloglás mellett döntött.
- Elnézést – mondta hangosan a lány, mikor még nem érte be a férfit de már hallótávolságon belül volt. – Elnézést! – kiáltotta és gyorsabban szedve a lábait Zach előtt termett. – Elnézést – lihegte, kissé félve szólalt meg és egyik kezével zavartan a bolt felé kezdett el integetni. – én csak hallottam, hogy magát Salvatorenak hívják.
- Zach – nyújtotta a férfi illedelmesen kezét a lány felé – Zach Salvatore, igen. Segíthetek valamiben? – kérdezte összehúzott szemöldökkel, kíváncsian nézett a hasonmásra és ajkait az ismert Salvatore stíluban féloldalas mosolyra húzta.
- Nem – vágta rá a lány majd zavartan megrázta a fejét – vagyis igen – nevette el magát és összeszedve gondolatait szólalt meg – Én csak a minap a temetőben, a tölgyfa alatt láttam egy sírt amire ez a név volt írva és érdekelne
- Hogy a rokonaim e? – fejezte be a hasonmás mondatát és mosolygós arcát jobbra döntötte. – Miért érdekel? – Elena zavartan pillantott fel a férfira, ajkait szóra nyitotta de azon egy árva hang sem szaladt ki, nem tudta, hogy mit is felelhetne.
- Én csak – kezdte idegesen szabad kezével a hajába túrt – még sosem hallottam ezt a nevet és most...
- Most? – kérdezte és kíváncsian várta a mondat végét. Elena lemondóan felsóhajtott és megrázta a fejét. Fogalma sem volt, hogy hogyan is tálalja a dolgot. Zach egyátalán tudja, hogy valamelyik felmenője vámpír? Ismeri Damont? Hallott már róla? Vagy totálisan feleslegesen zaklat egy idegent a hülyeségeivel?
- A felmenői? – nyögte ki végül a lány. Nem igazán passzolt a befejezés mondata kezdetéhez de mit csűrje – csavarja a dolgokat, nem igaz?
- Igen – válaszolta könnyedén Zach. – Az őseim – sóhajtott egyet majd másik kezébe átvette a zacskókat. – De mára csak én vagyok itt és ...
- Damon! – vágta rá Elena még azelőtt, hogy a férfi befejezhette volna mondatát. A Salvatore csodálkozó mégis vonakodó tekintettel nézett a hasonmásra.
- Damon? – kérdezett vissza mire a Gilbert lány csak bólintott. – Honnan ismered őt?
- Szóval ismeri? – lelkesedett fel a hasonmás és a másik kérdését teljesen figyelmen kívül hagyta.
- Igen, ismerem – Zach arcáról az eddigi kedves és kellemes mosoly egy pillanat alatt eltűnt. Vonásai megkeményedtek és szigorúvá válltak. – Itt van? – kérdezte nyers, rideg hangon ami egy kicsit megijesztette a lányt. Fogalma sem volt, hogy erre mit válasszoljon. Nem úgy tűnt, hogy Zach és Damon jóban lennének és amúgy is Damon azt szeretné, ha senki sem tudna az ittlétéről. Talán Zach lehet ennek a oka, szóval nem lenne okos ötlet épp neki elárulni ezt neki. – Itt van Mystic Fallsban?
- Nem, nincs – szólt gyorsan a hasonmás. – Elment.
- Hová?
- Azt nem tudom – megrántotta az egyik vállát és próbált hihetően hazudni. – Nem mondta, csak egyszerűen lelépett innen.
- Tipikus – mondta a férfi és fejét csóválva oldalranézett. Dühös tekintete szinte szikrákat szórt. A lány egy pillantást vetett Zach ökleire, amelyek olyan erősen szorították a szatyor füleit, hogy ujjai szinte kifehéredtek.
- Ha nem tudta, hogy Damon itt van, akkor az előbb kire gondolt? – kíváncsiskodott a lány. Zach lassan fordította szigorú tekintetét a hasonmás felé és végigmérve őt válaszolt.
- Az öccsére – szólalt meg röviden, mire Elena teljesen lefagyott. – Stefan, Stefan Salvatore – árulta el a fiatalabbik testvér teljes nevét. A Gilbert lány szinte sokkos állapotban állt a férfi előtt. Az a tény, hogy egy városban él barátja öccsével, a vámpír barátja öccsével csak arra a következtetésre engedi őt gondolni, hogy a fiatalabb Salvatore testvér is vámpír, csak úgy, ahogy a bátyja is.
- Ő is vámpír? – kérdezte inkább saját magától a hasonmás, miközben a földet bámulta és elképedt arccal meredt a semmibe, de hangja nem volt túl halk ahhoz, hogy a vele szemben álló férfi ne hallja meg.
- Tudsz róla? – lépett közelebb a lányhoz és hangja egészen fenyegető lett. – Honnan? Ki mondta el? – faggatózott és megragadta Elena bal csuklóját.
- Damon.
- Gondolhattam volna – engedte el a hasonmás vékony kezét majd megcsóválta a fejét és távozásra készült.
- Várj! Kérlek! – szólt utána a lány és a férfi pulóvere után nyúlt, persze sikertelenül. – Kérlek! – kiáltotta utána, de az csak nem állt meg. – Találkozhatnék vele? Stefannel? – Zach megtorpant és néhány másodpercnyi gondolkodás után hátrafordult.
- Félóra múlva a Train Café –ban. – körülnézett majd halkan hozzátette – De nem ígérem, hogy ott lesz. – Elena bólintott majd hagyta, hogy a férfi elmenjen. Egy halvány, de mégis őszinte mosoly húzódott végig az arcán. Végre megismerheti Damont, még ha ne mis a férfitól személyesen. Gyorsan a telefonjáért nyúlt, hogy szóljon Haleynek , a találkozójuk egy kicsit későbbre tolódott.
Miután Zach otthagyta őt az utcán Elena azonnal a kávézóba rohant. Szinte szó szerint szaladt. Berontott a bár ajtaján és minden köszönés vagy odaintés nélkül a női mosdó felé vette az irányt. A mosdó előtt megállt, kezéből a szatyrokat a földre dobta és erősen megmarkolva a kézmosó szélét, a tükörben magával farkasszemet nézve mély levegőket vett.
- Semmi gond nem lesz – nyugtatta magát – minden oké, ez csak – rántotta meg lazán egyik vállát – Stefan – magyarázta úgy mintha az amire most épp készül teljesen okos és helyes dolog lenne – Damon öccse, a testvére, ugyan mi baj lehetne? – kérdezte erőltetett mosollyal az arcán és ahogy a szavak elhagyták ajkait úgy fanyarodott el arca is. Az eddigi könnyedségről meggyőző arc hirtelen váltott félelemmel telivé. – A francba Elena, nem vagy normális – jegyezte meg szigorúan, majd közelebb hajolt a tükörhöz, szeménél ujjaival megigazította sminkjét és két kezével a hajába túrva rázta meg magát majd sétált ki a mosdóból.
Az ajtóval szemben, de azért kicsit messzebb tőle választott ki egy kétszemélyes asztalt. Leült oda és várt. Alig több mint negyedóra után egy férfi jelent meg mellette, akit először észre sem vett, de cselekedete mégis felkeltette a lány figyelmét.
- Héj, mi a franc? – pattant fel a hasonmás, és széttárva karjait megrázta jobb kezét. – Normális vagy? – kérdezte idegesen a másiktól, mivel fogalma sem volt, hogy egy idegen miért szórja le a karját egy zacskónyi szárított virággal.
- Csak nem fáj? – kérdezte a férfi és sejtelmes mosolyra húzta a száját.
- Fáj? – nevetett és lenézően mérte végig az előtte állót, majd bal ujjaival lesöpörte jobb karját és a maradék növényport mely ujjai hegyén maradt orrához emelte. – Mi ez? – kérdezte mikor megszagolta majd vállat vont és lesöpörte a maradékot is bőréről.
- Verbéna – válaszolta kedvesen a férfi és mosolygós arccal kihúzta a széket majd leült az asztalhoz.
- Épp várok valakit, szóóóval – nyújtotta meg a szót miközben leült és fejével intett, hogy talán távozhatna a férfi.
- Igen, tudom – válaszolta a másik és széles mosoly terült szét az arcán. Lábait keresztbe rakta, kissé oldalra fordulva helyezkedett el a széken és hanyag módjára egyik könyökét az asztalra helyezte. Aztán csak nézte őt, nézte Elenát. Szinte nem is pislogott csak bámulta a hasonmást, mint aki minden apró részletet meg akar látni és azt meg akarja vizsgálni. Egy részről vonzó és izgalmas volt, de valahogy mégis ijesztő.
- Stefan? – húzta összes furcsán szemöldökét a Gilbert lány és jobb mutatóujjával a férfire mutatott, aki csak egyetértve bólogatott. – Ne haragudj – nevette el magát a lány és kezét nyújtotta a férfi felé – Elena, Elena Gilbert, nagyon örülök – mutatkozott be.
- Én is – válaszolta röviden a vámpír és tovább mosolygott a hasonmásra.
- Mi volt ez a növény vagy por vagy mi ez? – nézett rá a karjára és végigsimított rajta.
- Verbéna.
- Igen, ezt már mondtad, de miért szórtad rám? – kíváncsiskodott tovább.
- Tudod – rakta le mindkét lábát a földre és közelebb hajolt a lányhoz – nagyon hasonlítasz valakire a múltamból – dőlt hátra a székben – csak ellenőriztem, hogy ő vagy e.
- Ennyire hasonlítanék rá? – kérdezte mosolyogva a lány.
- Oh igen, nagyon is – nevetett Stefan. – Szóval Elena, miért vagyok én most itt? – nézett végig csábos mosollyal az arcán a lányon. Elena biztos volt benne, hogy ez valami családi, genetikai dolog lehet, hogy a szájuk egy apró megmozdításával olyan mosolyt tudnak csalni az arcukra a Salvatore fiúk melyek lányok szívének millióit dobogtatják meg.
- Gondolom, mert találkozni akartál velem – felelte a hasonmás kissé kacér mosollyal az arcán. Semmi komoly szándék nem tükrözte apró flörtölésének momentumait, egyszerűen csak beszállt a játékba. Damon jóvoltából márt megtanulta, hogyan is kell kezelni az ilyesfajta fiúkat. Nem szabad egyből letörni a szarvukat, de utat sem lehet nekik engedni, így maradt a jólbevált, komolytalan kacérkodásnál.
- Ahogy te is velem – válaszolta a férfi.
- Tudom, hogy mi vagy – jegyezte meg halkan a lány. Azt akarta, hogy Stefan legyen tisztában a dolgokkal, ne próbáljon meg neki hazudni, mert az nem fog menni.
- Két mondatból? Ilyen jó emberismerő vagy? – viccelődött.
- Úgy érted, vámpírismerő? – vágott vissza a lány és halkan felnevetett ahogy Stefan is. – Köszönöm, hogy eljöttél – váltott komolyabb hangnemre a hasonmás egy és tincset fésült fülei mögé.
- Kíváncsi voltam rád – néhány másodpercnyi szünetet hagyott amíg Elena kissé zavarbajött majd folytatta – Zach azt mondta különleges vagy.
- És? – érdeklődött a hasonmás apró mosollyal az arcán, titokzatos csillogással a szemében.
- Igaza volt – vigyorgott Stefan. Elena néhány másodpercig még elmélyülten nézett a férfi zöldes sárga szemeibe majd zavartan elkapta róla a tekintetét és az asztalt kémlelte. Nem értette a dolgokat, nem tudott kiigazodni saját magán. Miért jön zavarba? Stefan miért viselkedik így vele? Miért élvezi a flörtölést? Miért van bűntudata emiatt? Semmit sem akart a fiatalabb Salvatoretól. Ő Damonnal volt és a férfi sokkal többet jelentett számára mint bárki más most az életében. Nem volt hiány, sem űr a lelkében melyet be kell volna fedni, így nem volt szüksége ilyen bókokra és kedvességekre, de akkor mégis, miért élvezi ennyire ezeket hallani? – Na jó, kivele – szólalt meg ismét a vámpír és játékosan az asztalra csapott – kit akarsz valójában megismerni? Damont vagy engem? – Elena halkan felnevetett majd válaszolt.
- Mindkettőtöket.
- Oh, Elena, ez hazugság – kellemes mosoly ült az arcára – Mit szeretnél tudni?
- Mindent – vágta rá rögtön a hasonmás és izgatottan dőlt előre székében, két kezét az asztalra rakta és ott fűzte össze ujjait.
- Mindent Damonról? – nevetett a férfi, de mikor meglátta, hogy Elena kissé rosszallóan néz vissza rá, mentegetőzve feltartotta kezeit.
- Hónapok óta itt van Damon, nem találkoztatok? – kérdezte őszintén a hasonmás és most már komolyan tekintett a vámpírra.
- Szóval még itt van?
- Nincs – vágta rá gyorsan Elena, hogy minél rövidebbre zárhassa a témát Damon hollétéről. – Szóval? Talákoztatok?
- Azt sem tudtam, hogy a városban van. – felelte Stefan – Legutóbb nem éppen jó viszonyban váltunk el egymástól.
- Mi történt? – érdeklődött a lány.
- Damonnal teljesen különbözőek vagyunk – rántotta meg egyik vállát és felsóhajtott. – És a vámpírlét csak felerősítette közöttünk ezeket a különbségeket.
- Miben vagytok mások?
- Mindenben – reagált röviden a hasonmás kérdésére, de tudta, hogy ez nem éppen lesz kielégítő válasz Elena számára így folytatta. – Tudod, Ő vad, eszelős, megszállott, felelőtlen, kegyetlen és szívtelen. – Elena értetlenül húzta össze szemöldökeit, de nem vágott a férfi szavába, hagyta, hogy az befejeze gondolatát. – Én viszont, próbálok jobb lenni – Stefan elnézett a lány mellett, mintha csak a messzi semmiségbe meredne – jó lenni – helyesbített és lassan vezette vissza tekintetét a hasonmásra. – Nemcsak ismered őt, igaz? – nézett komolyan a lányra. Tekintetét úgy fúrta a másik gesztenyebarna szemeibe, mintha megigézné őt, de nem tette.
- Igaz – válaszolta a hasonmás és ahelyett, hogy meghúzta volna magát emiatt a tény miatt, inkább büszkén kiegyenesedett. Hátradőlt a székében és állt a férfi ijesztően merev tekintetét. Nem rémisztette meg, a tudat, hogy Damon és ő együtt vannak erősebbé tette, bárki előtt. – És van egy olyan érzésem, hogy nem egy emberről beszélünk.
- Nem is! – dőlt előre dühösen a vámpír és kissé az asztalra csapott. – Mert ő egy vámpír, egy kegyetlen gyilkos, Elena! – hagyott egy kis szünetet majd folytatta. – A legkevésbé sem az, akinek te mondod! - A lány érthetetlenül rázta meg a fejét, jelezve, hogy nem érti mire gondol a másik. – Nem ember!
- Neked talán nem – jegyeztem meg halkan a lány és most ő is előre dőlt. – Úgy beszélsz róla, mintha te nem vámpír lennél. – szinte szánakozva nézett Stefanra. – Az a Damon akit én ismerek – egy apró, de erőteljes mosoly jelent meg arcán, ahogy a férfira gondolt – teljesen más. Ő – kezdte nehezen. Kereste a megfelelő szavakat. – sebzett, de mégis erős. Vicces és figyelmes. Félénk de mégis vakmerő. Bármennyire is tudom, hogy ő egy gyilkos, hogy már ölt embert és biztos vagyok benne, hogy fog is, mégis – gondolkozott el magában, szemeivel az asztalt vizslatta – mellette biztonságban érzem magam – mosolyodott el és felnézett Stefanra. A férfi érzelemmentes arccal bámulta a lányt, szinte alig pislogott.
- Damon veszélyes – szólalt meg végül a fiatalabb Salvatore.
- És ez tetszik benne – nevetett fel hangosan a lány amire Stefan is mosolyra húzta a száját. – Nézd, amikor találkoztam a bátyjáddal, az életem tökéletes volt – kezdett bele hosszabb magyarázatába – Igaz szakítottam a barátommal, de nem voltam kibukva miatta. Voltak barátaim, van egy csodálatos családom. Az iskola is jól ment, szóval minden klappolt. – aztán a széles mosoly szépen visszahúzódott ajkairól és visszafogott boldogsággal az arcán mesélt tovább – Úgy éreztem, hogy nincs szükségem senkire sem, erős és független voltam. – szerelmes csillogás terült el kipirosodott arcán – Aztán találkoztam Damonnal és minden megváltozott. A kép szépen, lassan kitisztult és amellett, hogy megláttam azt, hogy ki is ő valójában, megláttam magamat is. Az igazi Elena Gilbertet, aki éhezett Damonra.
- A szerelemre – vágott közbe helyesbítésként Stefan, mire a hasonmás csak megrázta a fejét.
- Nem, nem a szerelemre - mosolygott. – Boldog voltam, Stefan. Nem vágytam akkor egy férfi érintésére, hogy valaki a karjába zárjon és azt mondja, hogy szeret és tudod, Damon ezeket nem is tette meg. Nem vágytam arra, hogy szerelmes legyek – magyarázta tovább a vele szemben mozdulatlanul ülő férfinak – csak, hogy vele legyek.
- Szóval szereted? – kérdezte komoly hangon a vámpír. Elena zavartan felnevetett, hátradőlt és megrázta a fejét. Arcán széles, szeretettel teli mosoly húzódott végig. – Tudod mit? Inkább nem válaszolj – mondta Stefan és ajkának sarkai felfelé görbültek. Néhány percig néma csendben ültek egymással szemben. Elena Stefan előző kérdésén és az arra felelt válaszán gondolkodott, míg a férfi esze csak azon járt, hogyan menthetné meg a lányt. Megmenteni a testvérétől. – Damon veszélyes – rakta két tenyerét a combjára, mint aki éppen felállni és távozni készült – Jobbat érdemelsz – jegyezte meg halkan és mielőtt mozdult volna, hogy otthagyja a lányt Elena megszólalt.
- Minél jobbat?
- Damonnél – vágtra rá Stefan a meglepő választ. A hasonmás arra gondolt, hogy egy vámpírnál érdemel ő többet, de a férfi nem így értette. A testvérét nem tartotta elég jónak hozzá.
- És itt kire gondolsz? – nézett végig a vámpíron kissé megvető pillantásokkal – Magadra? – Stefan végül úgy döntött, hogy marad ezért kényelmesen elhelyezkedett a széken és keresztberakva lábait dőlt hátra. – Azt akarod mondani, hogy Damon rossz de te jó vagy?
- Nem jó – rázta meg fejét a férfi érdekes, de mégis őszinte mosollyal az arcán. – Nem vagyok jó , Elena. Egy vámpír sem az – felelt kellemes, lágy hangon. – Mi mind – gondolkodott el mélyen, miközben az asztal egy pontját bámulta – bűnösök vagyunk. Ragadozók, gyilkosok. – a szavak olyan ijesztően csengtek szájából, hogy szinte rettegésben tartotta a lányt.
- Akkor? – kérdezett közbe a lány, hiszen Stefan nem mondta ki, de érezhető volt, hogy különbnek tartja magát más vámpíroktól, Damontól legalábbis biztosan.
- Én próbálok más lenni – magyarázta mire a hasonmás kíváncsian húzta össze szemöldökeit. – Nem ártani akarok a világnak, hanem építeni azt.
- Miért? Damon nem? – hangjában enyhe flegmaság volt hallható.
- Damon? Aki az embereket kétlábonjáró vércsapnak hiszi? – nevetett fel cinikusan a fiatalabb Salvatore. – Ne nevetess! – csóválta meg a fejét majd komolyabb hangon folytatta. – A bátyjám minden ami rossz és gonosz, ami kegyetlen – hangja egyre hevesebb volt, de nem fenyegető. – Csak ahhoz ért, hogy tönkretegye mások életét. Régen bíztam benne – arca fájdalmas vonásokban úszott, mintha az emlékek hirtelen megrohamozták volna elméjét. – azt hittem, hogy segíthetek neki, hogy megtaníthatom őt jónak lenni, de mi értelme volt? – kérdezte költőien a hasonmást aki csak mozdulatlanul leolvashatatlan érzelemmel az arcán nézett a férfira. – Semmi. Sosem volt jó és sosem lesz az. Őt nem lehet megváltoztatni, Elena – magyarázta a hasonmásnak. – Képtelen arra, hogy érezzen, bármit is – aztán arca kissé megenyhült és kedves, bátorító de mégis lesajnálóvá vált – még irántad is – szinte suttogta. A lány nem jött zavarba és nem is ijedt meg. Amiket hallott nem bizonytalanították el és talán ez volt az ami meglepte őt. Nem a hallottak, hanem az, hogy ez sem érdekli, ha Damonról van szó. – Jobbat érdemelsz nála – ismételte meg a férfi egy korábbi mondatát. – Olyat aki értékel téged, aki megvéd majd mindentől, aki kedves és megértő, aki egyetért veled és akiben megbízhatsz, akire támaszkodhatsz. – a sorolás közben ajkának széle felfelé kezdett görbülni és komoly tekintete játékossá vált. – Aki itt van és ha hibáznál szól, hogy ne tedd – fejét kissé jobbra döntötté és szelíd mosollyal nézte a hasonmást. Tekintetét lassan vezette végig rajta, Elena szinte érezte bizsergető vizslatását a bőrén. Hangját megköszörülte a lány, szemeit elkapta a másikéról és előredőlve a széken komoly, de hitetlenkedő hangon szólalt meg és a vámpírra nézett.
- Te tényleg nem ismered őt, igaz? – mosolygott de nem öröm táplálta ajkai görbületét hanem a szánalom és a csalódottság. Még néhány másodpercig mozdulatlanul farkasszemet néztek egymással majd a hasonmás fogta magát és felkelt az asztaltól. Karjára terítette kabátját, a bevásárlószatyrokat a kezébe vette és úgy indult volna el az ajtó felé.
- Nem most találkoztunk utoljára – szólt utána Stefan aki nem állt fel, továbbra is csak ült. A Gilbert lány lassan fordult vissza és kíváncsian várta a folytatást. – Fogsz te még az én ajtómon kopogni.
- Csak ha Damont keresem – felelte Elena elégedett mosollyal az arcán, amire Stefan is elnevette magát, majd a hasonmás megfordult és elhagyta a kávézót.
Nyugodt, természetes léptekkel távozott és sétált hazafelé a lány. A beszélgetés nem sikerült valami fényesen mégis arcán szolíd mosoly bújt meg. Stefan érdekes alak, le sem tagadhatná, hogy Salvatore. Helyes, magas, szép mosolya van é snem veti meg a flörtölést sem, de abban már nem olyan biztos Elena, hogy valóban testvérek ők Damonnal. Amiket mondott, az nem hogy ijesztő, felháborító vádak, de nem is lehetnek igazak. Igen, talán van vagy volt egy ilyen oldala. A hasonmás tisztában van azzal, hogy Damon nem ártatlan és nem is hibátlan, de tökéletes, neki az és egy percre sem hajlandó azt elhinni, hogy az a Damon akit ő megismert, az nem az igazi énje lenne.
Drága Sly! Ez hatalmas meló lehetett, nem bánom, hogy ennyit kellett várni, mert mind tartalmilag, mind a méretét tekintve gigantikus fejezet lett. Tudtam , hogy most nehéz idők jönnek Damonra és Elenára, de sikerült elfacsarnod a szívem, Többször is. Mondjuk azon meglepődtem, ahogy az egész Stelena dolog kezdődött... Szóval ezúttal nem a fiú WC előtt :)Nem csak a Jer-Damon és Greyson-Damon bromance fogott meg, hanem az Elena-Miranda beszélgetés is. Nagyon szép volt.
VálaszTörlésÉs kíváncsian várom, hogy az elején a kis összeesküvés miről/kikről is szól ?
Szóval ismét egy élmény volt.
Eewa!! Nagyon örülök, hogy tetszett! Ez volt a cél, hogy egy kicsit markomba vehessem az olvasó szívét és megszorítsam azt, de csak kellemesen. Tudom, hogy szomorú, sőt talán felháborító a vége, de én tudom, hogy tökéletes lesz, és ahhoz hogy izgalmas legyen szükség van mélypontokra, ahonnan építkezhetünk és csavarokra amelyek majd egyszer csak a helyes útra terelnek. Kezdem megérteni JP-t!! :)))) Szóval kitartás!! A DELENA szerelem MINDIG központban lesz, ennyit ígérhetek!! :)
TörlésAz elejéről, a kis "összeesküvésről" többet meg fogunk tudni a következő fejezetben.
Sly, ez a fejezet óriási volt! Megértem, miért volt ilyen hosszú a szünet, hihetetlen terjedelmet és minőséget raktál le az asztalra. Nevettem, sírtam és szitkozódtam. Tetszik, ahogy Stefan karakterét bemutatod. Valahogy nem olyan unalmas, mint a sorozatbeli. Bár az a felsőbbrendűségérzete mindig megvan, amivel eléri, hogy a falra másszak tőle. Az eddigi legjobb fejezet volt, vagy...várjunk csak...mindet annyira imádtam, hogy dönteni se tudok! Alig várom a következőt:)))
VálaszTörlésJuni, nagyon szépek köszönöm a kedves szavakat! És azért is hálás vagyok, hogy mindig írsz nekem. A kommentek rengeteg erőt adnak, abból töltöm az elemeket, szóval köszönöm azt a sok -sok energiát.
TörlésA jövőben is próbálom majd írásaimmal kiérdemelni azokat :)
Hát ez eszméletlen!!!!!!!!! :)
VálaszTörlésNem tudok mit hozzáfűzni!
Nagyon örülök, mert akkor elértem a hatást!!! :)) puszi
TörlésBár hatalmas meló volt ezt a jóasszonyt rávenni az írásra, a belefektetett idő és energia meghozta a gyümölcsét.
VálaszTörlésIgazán köszönöm az ajánlást, mint tudod, élmény Veled dolgozni, még ha én csak a "száj-jártatás" kategóriájában veszek részt. :)
Jövő héten a szülinapom lesz, szedd össze magad cuki! :D
Csodálatos, mint mindig.
SZERETET, ÖLELÉS ÉS ÉJSZAKA!
Boldog Mikulást!
Csókol:
Anyád. Csomag nincs.
:D:D:D:D:D:D de hülye vagy!!!! DE IMÁÁÁDat van!!!!!! :D:D:D:D:D:D jhéten hiába van szülcsinapcsid, Memot nem fogsz kapni!!! :D de nem is merem leírni h mikor max:D
TörlésMegint egy szenzációs fejezet. Megérte várni minden egyes betűre, hatalmas minőségi munka. Nagyon tetszett, gratulálok. Türelmetlenül várom a kövit, de ha nem tévedek egy darabig az várat magára. De hátha-hátha mégis összejön hamarabb....Puszi, :)
VálaszTörlésMaresz! Nagyon szépen köszönöm! Igen, nagy munka volt ez, de a visszajelzésekből úgy ítélem meg, hogy bizony megérte!
TörlésSajnos várat magára a következő fejezet, ugyanis vizsgaidőszak van!! :( De ahogy vége, neki fogok és megcsinálom! Jön végre a jelen, rengeteg izgalommal. Puszillak :)
Kedves SLY
VálaszTörlésTömören: SZUPER!!!!!!!
Bővebben: több ismerősömnek is megmutattam az írásod ( nekik fogalmunk sincs a TVD-ról) és el voltak ájulva, hogy mennyire jól írsz.
A sex jelentet nagyon tesztet, valahogy így képzelem így is, nem csak azt, hogy Elena hátradől és romantika van, hanem hogy ő is aktív részese a dolognak. Nincs fölösleges beszéd, nincsenek nagy szavak csak vágy... á komolyan nagyon jó lett.
A vége pedig - a veszekedés- szerintem a legjobb írásod, annyi érzelem van benne, hogy én vagy 20× elolvastam már. Életszerű, mindig azt bántod aki a legfontosabb neked. Az egész vége borzasztóan jó, egyszerűen nem tudom elképzelni, hova fogsz kijutni ebből a történetből, de tűkön ülök
mindannyiunk nevében (kb. 10 személy) mondhatom, hogy egyre jobb író vagy, talán ezzel kellene foglalkoznod mert ilyen szépen fogalmazni....
Nagyon várjuk a következőt, ne várass minket sokáig
Ui. Stefan leírása szuper lett, sose szerettem, de várom, hogy mi lesz belőle, mik a szándékai.
sose tudok beállítani profilt így csak aláírom: Tündi
Kedves Tündi!
TörlésNem is tudom, hogy mit írjak.
Mikor elolvastam a leveledet (először) bizony könny szökött a szemeimbe, de másodjára már rendesen bőgtem.
Nagyon nagyon jól esnek a szavaid. Látod, ezért megéri írni és szenvedni és gondolkodni és 'melózni'. Iszonyat hálás vagyok, hogy ilyen olvasóim vannak. Köszönöm, hogy megmutattad az ismerőseidnek is.
A továbbiakról röviden: A történet valójában már (normál könyvméretben) 240 oldalnál jár, mégis még EL SEM KEZDŐDÖTT! Ez volt a felvezetés, és most fogunk csak igazán beindulni. Minden részben kiderül majd egy új dolog, egy olyan ami talán váratlan és meglepő, aztán még tovább fog gördülni, ami még váratlanabb és bonyolultabb helyzetet fog idézni.
Elég sok akadályt, problémát, csapdát állítok, valójában magam elé, de merem remélni, hogy sikerülni fog ezeket mind átugrani és egy olyan kerek, teljes sztorit varázsolni az olvasók elé, amelynek minden mondata leköti az olvasó figyelmét. Arra készteti az embert, hogy gondolkozzon el 'vajon hogyan tovább?' , hogy várja a részeket, hogy izguljon. Igazi regényt szeretnék faragni a Memoriesból.
Távolabbi terv: egy teljesen saját, könyvként, regényként megjelenő történet. Van már egy - két ötlet a fejemben, reméljük, hogy sikerülni is fog és elérem az egyik nagy álmomat majd.:D
Köszönöm, hogy írtál! Imádat és szeretetözön: Sleepy
Kedves Sly!!!
TörlésNem akartalak megsirattatni..., de tényleg ez az igazság. Jobban várjuk az írásaidat, mint a sorozat új részét.
Nagyon tehetséges vagy.
Egyébként egy ügyfelemnek most jelent meg egy meséskönyve, abszolút önerőből. Ha egyszer érdekelni fog szívesen megadom annak a kiadónak a címét akinél kiadatta.
Nagyon várjuk az új részt, én kb. az előzőt (X.) minden héten elolvasom újra, annyira jó lett.
Sleepy Drága!
VálaszTörlésBár még nem volt időm elolvasni az írásod, de az ajánlásodat annyira jó volt olvasni. Köszönöm szépen!!! Puszillak